Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-05 / 14. szám

kedést, virágzást jelent; a közönbösség lassú senyvédést, majd elbukást is. Ha akad, ki ezt nem hiszi, olvassa el azt a beszédet, melyet Adams hírneves oxfordi professzor márczius utolsó napján Budapesten az ulsteriak magasztalására tartott. Bernát István. KRÓNIKA. A czdr az alkohol ellen. Mult számunkban írtunk a vasárnapi munkaszüneti törvényjavaslatról, a mely az alkoholfogyasztás lehetőségének még mindig nagy teret enged s íme, olvassuk a czár újabb intézkedését az alkohol ellen, miután már előbbi rendeletében tudatta a hadsereg vezetőivel, hogy sehol se fogadják őt, mint szokás volt, pálinkával. Most utasította a pénzügyi, belügyi, igazságügyi minisztereket, hogy tegyenek intézkedéseket az iszákosság leküzdésére, mely Oroszországban számtalan embert, családot, sőt egész nemzetségeket tesz tönkre s a szent-szinódus proknrátora szintén intézkedéseket tett a maga hatáskörében. Nagyjelentőségű dolog, ha nem is várható hamarosan változás, de hogy az államfő maga fejezi ki kívánságát, az már megkönnyíti az alkohol elleni mozgalmat. Sajnos, mi még ott tartunk, hogy van ugyan pompásan berendezett „Társadalmi Múzeumunk" (a Mária Valériautczában), a mely az alkohol veszedelmes hatásait a maga egész borzalmasságúban mutatja be, a „kék kereszt" s az antialkoholista társadalom erőlködik, a tanítók kötelesek a pálinka veszedelmeit megmagyarázni, a lelkészek igyekeznek a szószékből és példával a népre hatni s a/, alkoholtól menteni, de a vendéglők és korcsmák nyitva lesznek vasárnap ezentúl is s égetett szeszes italt szabad vasárnap is eladni. Utazás egy könyv körül. A Szekfü Gyuláéról van szó. Egyebek között szamárkóróhoz hasonlítja Rákóczi Ferenczet, a ki annyit áldozott hazájáért; odaadta érte élete nyugalmát, boldogságát, azt az egész óriási vagyont, a milyennel még a koronázott fejedelmek között is akkor kevesen bírtak. Most hát ez a könyv „rektifikálja" azokat, a melyeket róla eddig írtak. Annyi sok ellenségünk ítélete szerint ezután kétségkívül ez lesz a megbízható, elfogulatlan forrásmunka nemzeti hősünk megítélésénél. Az a másik, a ki oly rajongó szeretettel szentelte egész életét a nagy fejedelem és kuruczai emléke kultuszának, a ki hazahozta drága ereklyékként a porladó hamvakat egy akadémikus ítélete szerint „túlfűtötté a szobát". A szent tudomány nevében ezt kellett lehűteni. — A reakczió nem maradt el. A tiltakozó-gyűlések, czikkek, felszólalások egész sorozata követi a nagy hírre vergődött könyvet. Még ott fenn a rutének is, a kik közül olyan sok hű katonája volt a fejedelemnek, felemelték szavukat a kegyeletlen merénylet ellen. Természetesen védekezik a szerző és mosakodik a M. T. A., a mely a könyvet kiadta. Nem érdektelen, hogy ez utóbbi „ellenszenves munkának" deklarálta a könyvet. Hát ez a nyitja a dolognak. Ezek a Szekfűk nem tudnak és nem is akarnak rokonszenvvel közeledni olyanok felé, a kik holmi elavult dolgokért áldozatokat hoznak. — Egyébként kisült, hogy a könyvet megjelenése előtt egyetlen komoly szakértő sem látta. Úgy emlékszünk, hogy nálunk is történt ilyenféle dolog 1909-ben, a genfi jubileum esztendejében. A kis Lex Heinze. így nevezték el azt a törvényjavaslatot, a mit a német birodalmi gyűlés most fog tárgyalni s a mely az utczákat és nyilvános helyiségeket meg akarja tisztítani a szeméremsértő képektől, föliratoktól s a mely büntetést szab minden olyan cselekedetre, a mely az ifjúság erkölcsét veszélyezteti s e fölötti megütközésre adhat okot. Persze a Göthe-Liga, a mely a „szabadgondolkodókat", vagy mondjuk a „moderneket" gyűjti egybe, ez ellen is küzdelmet indít, mint annak idején a Lex Heinze ellen. Szerintük nem kisdedóvó az utcza s a tudományra és művészetre veszedelmes a javaslat. (?) Sic! Hát mire való is a szemérem és az erkölcs? Elkopott szólamok, üres hagyományok, frázisok — úgy-e bár? Oh, Jeruzsálem . . . szólna és könnyezne újra Jézus. A nagyvárosok sorsa, hogy mindig voltak és lesznek bennük Göthe-ligák, szemérmet, erkölcsöt kigúnyoló „modernek" — de lejárták mindenütt magukat s elpusztultak mindenütt, mert az evangéliumi világnézet újra, meg újra diadalmat vett! TÁRCZA. Missziói összejövetel a budapesti kínaiak körében. Mégis csak világváros Budapest! A világ minden tájáról vetődik ide egy csomó ember. Még Kínából is. Hozzá még nem is csak néhányan. Annyian vannak, hogy még missziói összejövetelt is lehet \a körükben tartani. \ A Kínában működő magyar misszionáriusnőnk, Kunst Irén szabadságának a végét ismét körünkben tölti. Ez a szabadság legkevésbbé sem szabadság — a mi fogalmaink szerint. Csupa utazgatás. Napjában többször két-három előadás. Mikor Magyarországot bejárta, nagyobb körútra indult Németországba. Onnan visszajövet, újból minálunk tart előadásokat. Budapesten azután érdekes gondolata támadt. Megtudta, hogy itt is laknak nagyobb számmal kínaiak. Mint „vérbeli* misszionárius, nem nyugodott addig, míg föl nem kereste őket lakásukon. Egyiktől tudta meg a másik czímét. Leginkább két utczában telepedtek meg. Egyrészük a Ovoda-utczában, másrészük a Konti-utczában. Itt vendéglőjük is van. Ez a „hívek látogatása" nem kis áldozat. Az itt lakó, nagyobbára az alacsonyabb osztá-