Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-01 / 9. szám

KÜLFÖLD. Svájcz. Békekongresszus. A vaudi kanton nemzeti egyháza már néhány éve sürgeti, hogy Európa különböző egyhá­zaihoz hivatalos felhívást intézzen a svájczi protestánsok konferencziája, melyben az európai béke biztosítására szólítaná fel az egyházi hatóságokat. Végre a konferen­czia megszerkesztette és már szét is küldte a felhívást. Kiemeli a balkáni háború borzalmait, melynek folyamán háromszázezer ember esett el, ugyanannyi, sőt több megse­besült. Megbotránkoztató volt az3 hogy egyes egyházak papjai a harcz sikeréért imádkoztak. Minden téren van haladás, csak az erkölcsi világban vagyunk még hátra. Még annyira se vittük, mint a középkor, mely a Treuga Dei-t megalkotta. A konferenczia felszólítja Európa egyházait, hogy az 1914-ik év folyamán Bernben kongresszust, hív­janak össze, melyen a béke biztosításának módjáról ta­nácskoznának a hivatalos kiküldöttek. A felhívás egy példányát X. Pius pának is megküldték dr. Stammler bázeli püspök révén. A francziaországi protestánsok nagy lelkesedéssel fogadták az eszmét, a genfi konzisztórium február 3-án tartott ülésén szintén nagy örömmel járult hozzá a mozgalom megindításához. A felhívást, a melyet mi is vettünk püspökünk útján, nagyon szépen szerkesz­tették és három nyelven bocsátották világgá: franczia, német és angol nyelven. Bizonyára a mi hazai prot. egyházaink is szeretettel karolják fel a nagyszerű eszmét. Dr. T. I. Olaszország. Nevezetes templomszentelés. Ha valamelyik egyház, úgy bizonyára az olasz waldenseké szolgált reá a „mártir­egyház" névre. A „keresztény" egyház történetének leg­véresebb ós legszégyenletesebb lapjai azok, a melyeken a waldensek rettenetes szenvedései vannak megirva. (L. azt a kis könyvet is, a melyet dr. Kováts Lajos írt, Ker. Szövetség könyvtára Ili—IV.) De a „Nec tamen consu­mebatur" nagyszerű, örök igazsága és ígérete sem tel­jesült be fényesebben, kézzelfoghatóbban, mint a wal­densek megrázó történetében. Már 30 óv óta van Rómá­ban egy kis templomuk a Via Nazionalen. De most febr. 8-án nagy örömünnepük volt: római szép új templomuk, „kathedrálisuk" felszentelése. Ott az örök városban, a hol azokat a hajmeresztő pokoli terveket kovácsolták és eszelték évszázadokon át kiirtásukra, ennek egyik leg­szebb helyén, a Cavour-téren, szemben a nagyszerű új igazságügyi palotával (1) épiilt fel új, másfél ezer ülő­hellyel ellátott pompás, bazilika-stílban épült templomuk. Mint egy jelen volt szemtanú egyik angol hetilapban leírja, egyszerűségében is mélyen megindító volt a felszen­telési szertartás. A templom zsúfolásig megtelt. Eljöttek sokan a távoli völgyekből, a hová évszázadok előtt üldö­zött vadként menekültek. Az ünnepi beszédet megelőzőleg, I. Kor, XlII-at olvasták, ezt bűnvallás, bűnbocsánatkérés és — hirdetés követte. Ezután Bibliát helyeztek el a díszes szószékbe azzal az imádsággal, hogy ne a vitatkozás, visszavonás, hanem Isten igéjének, a békességnek, test­vériségnek fénye sugározzék arról a helyről az emberek szívébe. Az ünnepi beszédet, a waldensek kiváló embere, Luzzi flórenczi tanár mondotta találó textus Ef. 4.6 . alapján. A szép templomot egy amerikai hölgy, Mrs Kennedy építtette atyja emlékére. 0 adta az összes épí­tési és felszerelési költségeket. De ezenfelül olyan ala­pítványt is tett, a melynek jövedelme az összes költségek fedezésére is elégséges. A templom úgynevezett „intéz­ményes" templom, t. i. vasárnapi bibliai iskolák, bel­missziói és ker. szocziális munkák számára alkalmas termek vannak vele kapcsolatban. — A waldensek jel­igéje : A világosság, a mely fénylik a sötétségben ... . A most mintegy 80,000 lelket számláló waldensi egyház sohasem volt méltatlan és bizonyára ezután sem lesz a nagy Igéhez. P. A MI ÜGYÜNK. Kérjük azokat, a kiknek a lapot előfizetés nélkül küldjük, szíveskedjenek előfizetni, amennyiben a lapot megtartani óhajtják, vagy pedig a lapot visszaküldeni, mert kevés feles példány áll rendelkezésünkre és érdekünkben áll, hogy ezeket a példányokat újabb czímekre is küldhessük. Előfizetőinket is kérjük, szíveskedjenek az 1914. évi előfizetési díjat s az esetleges hátralékot minél hamarább beküldeni. Választmányi ülés. A minta mult számban jeleztük, márczius 4-én d. u. fél 6 órakor lesz Szövetségünk vá­lasztmányi ülése IX., Ráday-utcza 28. sz. alatt. A választ­mányi ülés tárgysorozata a következő: Claparede Sándor emlékezete és emlékének megörökítése; Antal Gábor em­lékezete ; titkári jelentés a mult választmányi ülés óta tör­téntekről, felolvasóülésekről, vallásos estélyekről, a vi­déki összejövetelekről és vidéki szövetségek alakulásáról, a könnyelmű elválások elleni mozgalom ügyében tartott értekezletről, a Protestáns Szövetségről, adományokról, közbenjárásokról, a bolgár kertészeti iskoláról; az újabb kiadványok és tagilletmények feletti határozat; a Szabad­oktatási Tanács-tói a falusi szövetségeknek kieszközlendő államsegély az előadások tartására; a cselédügyianketten való részvétel; lapunk ügye; a Kálvin-képek árusítása; a hollandi professzorok meghívása; a névtelen adomá­nyozó által kitűzött pályakérdés feletti határozat. Kér­jük a választmányi tagokat ezúton ís, hogy minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. SZERKESZTŐI VACSORA. Márczius hó 4-én (szerdán) este 8 órakor a Magyar korona vendég­lőben, az udvarban balra eső külön teremben (VII., Dohány-utcza 20.) ismét összejövünk a rendes havi vacsorára s ez úton is meghívjuk lapunk barátait, olvasóit és az érdeklődőket. Étkezés étlap szerint. Lapunk átvételi és fejlesztési költségeire P. I. 1 K-t küldött, a mit e helyen is hálásan köszönünk s kérjük lapunk olvasóit és barátait a további adako­zásra. — Bogáti Hajdú József dr., a mult szám-

Next

/
Thumbnails
Contents