Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-22 / 8. szám

kíizdtérre, mint akár csak hajdan (és talán most is) a theologusok. — Es ha végére megyünk a dolognak, ezt mondhatjuk : ebben a vitában is, csak egy kis „összekötő kapocsról", egy szóról, „jottáról" van szó. De hát ezen az egyen fordul meg most is az egész világtalány és annak megoldása. És ha vizsgáljuk a régi és ezt az új megoldást,, a melyet ez a tudós hirdet jobb ügyhöz méltó lelkesedéssel és önzetlenséggel, azt mondjuk, hogy jobb az a régi, mely így kezdődik: Kezdetben teremié az Isten . . . ISKOLAÜGY. A protestáns jogakadémiák végnapjai. írta: dr. Móricz Károly. II. Az a kérdés, van-e, a ki a jogakadémiák fennmaradáshoz való jogát érvényesítse ? A jogakadémiai tanárok csak kérhetnek, mert se mint egyeseknek, se mint karoknak, se mint országos egyesületnek nincs elegendő hatalmuk a felekezeti jogakadémiák jelzett kétségtelen jogának érvényesítéséhez. A protestáns és róm. katholikus egyházi hatóságok, ez egyházaknak a politikai életben szereplő vezérférfiai volnának hivatva a jog érvényesítésére. Mindenesetre szomorú, ha igaz a hír, hogy a tiszántúli ref. egyházkerület püspöke az iskolák államosítását akarja követelni, mert ez azt látszik bizonyítani, hogy nem bír érzékkel az iskoláknak az egyházi életre való jelentősége iránt, de talán nem minden vezérférfia a protestáns egyházaknak gondolkozik így. E sorok írója maga is azt írta már idézett és a Budapesti Szemle 1903-iki 116. kötetében megjelent dolgozatában, hogy miután az oktatás tárgyát túlnyomó részben ismeretek és nem hittételek alkotják és miután az összesség fejlődése annál kedvezőbb lesz, minél több ismerettel rendelkeznek tagjai, ez ismeretek megszerzését pedig a felekezeti egyenlőség és a szabad fejlődés érdekei szempontjaiból egyaránt nem szabad attól függővé tenni, hogy valaki egy felekezethez tartozik-e vagoné m ; a teljes vallásszabadság elvének szükségképeni következménye az oktatásügynek a vallásügytől elválasztása, az iskoláknak az egyházaktól függetlenítése. Utalt azonban arra, hogy a nálunk egymásután létesülő különféle állami iskolák mind a miniszter föltétlen rendelkezési hatalma alatt állanak, a miniszter létesíti, helyezi át, szervezi az iskolákat rendszerint s különösen nevezi ki, helyezi át, függeszti föl és küldi nyugalomba a tanerőket teljesen tetszése szerint. Mindez ellenkezik nemcsak a magyar nemzeti élet korábbi autonomikus irányú fejlődésével, de még a tudomány szabad fejlődésének érdekeivel is, mert lehet, hogy a miniszter ezen érdekek szemmeltartásával fogja abszolút jellegű intézkedéseit tenni, de ez pártállásától fog függni. Oda konkludált tehát mindezekre tekintettel, hogy a közoktatásügy államosítása mindaddig nem lehet nemzeti érdek, míg az államosításnak a jelentősége az, hogy a tanintézetek és tanerők a miniszter abszolút rendelkezési hatalma alá jutnak és mindaddig az egyházfelekezeti oktatás úgy jelentkezik, mint a nemzeti szabad fejlődés egyik biztosítéka, a mely tehát mindaddig feltétlenül fenntartandó, a míg a közadókból fenntartott iskolákra a miniszteri abszolutizmus és a jelenlegi kinevezési rendszer elvei érvényesülnek. De ha ez nem állana, akkor is fennáll még ma az az ok, a mely a protestáns iskoláknak Magyarországon léteit adott s melyet idézett 1903-iki dolgozatomban úgy fejeztem ki, hogy a protestáns dogma kétségtelenül nem követeli meg az egész oktatásügynek a protestáns egyház által való intézését, de nem is engedheti meg annak a tisztán tudományos szempontok helyett egy más felekezet dogmái szerint való intézését. Ez hozta létre a római katholikus iskolák mellett a protestáns iskolákat és volt azok fenntartásának oka. Mindaddig, a míg római katholikus, vagy bármely más felekezeti iskolák léteznek Magyarországon, addig fenn kell tartani a protestáns iskolákat is és az már, hogy szüntessük meg saját iskoláinkat, azután követeljük minden más felekezeti, különösen a római katholikus iskolák megszüntetését, az már nem protestáns politika, az már csak atheista politika lehet és ha netalán római katholikusok akadnának, a kik felekezeti elfogultságból elősegítenék a protestáns iskolák megszűnését, azok is csak az atheizmus malmára hajtanák a vizet. Nem azért, mintha az iskolák államosítása szükségképen egyjelentőségű volna az atheizmus terjedésével, hanem azért, mert ma igazában egy nagy harcz folyik Magyarországon. Az atlieisták vezetése alá jutott szabadkőművesség, úgy látszik, a legjobb úton van, hogy saját uralmával egyidejűleg meghonosítsa Magyarországon Francziaország politikai kormányzatának rendszerét. Ez a rendszer abból áll, hogy a hatalomra jutás legbiztosabb eszköze az elégedetlenségnek, a gyűlöletnek a népben szitása. A nálunk legalább szabadkőműves vezetés alatt álló nemzetközi szocziálizmus felállította a vagyonközösség utópiáját, ezáltal elszoktatja híveit a takarékosságtól; felállította azt a tételt, hogy senki se dolgozzék többet, mint az, a ki legkevesebbet dolgozik s ezáltal a szorgalmat irtja ki az emberekből. Az így preparált emberben szítja azután a gyűlöletet azok ellen, a kik vagyonnal bírnak, de mert ez a gyűlölet esetleg szabadkőműves testvéreknek is megárthatna, elsősorban azok ellen, a kik vagyonukat egy, a történelmi múltba visszanyúló időből származtatják. A gyűlölet irányulhat más tárgyra is, a fő az, hogy tömegeket magával ragadhasson és azokat a gyűlölet szítóinak követésére késztesse, hogy így a hatalmat követőik támogatásával megszerezhessék. Ezen rendszer hívei feleslegesnek tartják a vallást, melyet szintén csak hatalmi eszköznek tekintenek és