Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-22 / 8. szám

KÖNNYELMŰ ELVÁLÁSOK. Három évvel ezelőtt egy érdekes és nagyon figyelemre méltó tanulmány jelent, meg jeles fiatal statisztikusunk, Bud János tollából. A tanulmány az elválások félelmetesen terjedő ragályával foglalkozva igyekezett kimutatni a bajnak okait, a válásoknak a társadalmi rétegek szerinti megoszlását. Osszehasonlítá hazánk helyzetét a külföldével, azokat a számokat, melyek a protestánsokra vonatkoznak, a többi felekezetekével. Oly képet rajzolt elénk, mely megdöbbenthetett mindenkit, a ki tudja és érzi, hogy itt a családi élet nyugalmának, boldogságának megbontása révén a felekezetek jövőjéről, haladásunk — és sűlyedésünkről s ezzel egész nemzeti létünkről van szó. Vártuk, hogy azok a tényezők, melyeknek kezében van a hatalom,, a melyek elsősorban hivatottak arra, hogy a mutatkozó társadalmi, felekezeti és nemzeti bajokat orvosolják, munkára kelnek, felrázzák az érdekeivel keveset gondoló, aluszékony társadalmat és odakiáltva tua res agitur, talán még tevékenységre is képesek lesznek bírni. Mindez azonban nem következett be. Ily körülmények közt vette kezébe a Kálvin-Szövetség a munkát, hozta meg mult év tavaszán azt a határozatát, mely szerint e nagy erkölcsi és társadalmi baj orvoslására megteszi, a mi tőle telik. Ez persze nem lehet igen sok. De számít a rokon lelkek és intézmények támogatására, miután ez idő szerint'annyira, szerencsére, még mindig nem vagyunk, hogy a bűn a jobbak lelkében sem keltene utálatot s a közérdeknek mindjárt ne lennének támogatói, ha a nyíló feladatok haszon helyett csak munkával és törődéssel járnának. Mindamellett némi aggodalommal tekintettünk a folyó hó 14-ére összehívott értekezlet elé. Oly vállalkozásról volt szó, a mely úgyszólván preczedens nélkül állt. Egyesíteni különböző vallásfelekezetek érdekeit kultiváló egyesületeket, ezen érdekekért buzgó nőket és férfiakat közös munkára akkor, a mikor nem titok, hogy ezek felfogása nem egy tekintetben ellentétes, nem volt koczkázat nélkül való vállalkozás. Az aggodalmaskodók nem is késtek véleményüknek kifejezést adni. Mind a mellett a Kálvin-Szövetségnek igaza volt, a mikor nem tekintve sem jobbra, sem balra, vezettetve az által a meggyőződés által, hogy itt tényleg olyan nagy vallási, társadalmi és nemzeti érdekekről van szó, a melyek megérdemlik azt, hogy értük koczkázatok árán is síkra szálljon, összehívta az előre elhatározott értekezletet. Ez, szinte azt mondhatnók, várakozáson felül sikerült. Szilassy Aladárnak bölcs és ildomos elnöklete alatt szabadon domborultak ki a résztvevők lelkében élő aggodalmak és az a remény, hogy a mutatkozó és konstatált bajokon egyesült erővel talán mégis csak sikerül segíteni. Arra nézve, hogy a törvényes intézkedés hézagai kitöltessenek, illetőleg az 1894. évi XXXL törvényczikk 77. §-ának értelmezése visszavezettessék arra a felfogásra, a mely a törvény alkotóit annak idején áthatotta, nem igen volt véleménykülönbség. Sőt ezenfelül a tekintetben is egyetértettek, hogy a mennyiben a bajoknak alapoka az erkölcsi érzés módosulása, megromlása, a kötelességektől való irtózás, a baj csak úgy orvosolható, ha visszaemeljük a társadalmat arra a színvonalra, a hol még nem régen állott. Persze, ez nem könnyű munka. Nem is rövid idő fáradozásainak eredménye lehet. Kitartó, szívós, önzetlen törekvések nélkül nem lehet tartós siker. De ezt mégis el kell érnünk. El kel érnünk azért, mert e nélkül a családnak, a társadalomnak s e réven a nemzetnek felbomlásával kellene számolnunk. Mi pedig élni, sőt erősödni s megszilárdulni akarunk. Van bennünk elég erkölcsi erő arra nézve, hogy a nemzet elé állva, reámutassunk a bajokra, a melyek végső elemzésben a vallásos érzület lehanyatlásán, elgyengülésén sarkalnak. Van hitünk is a jövőben. Hisszük az újjászületés lehetőségét, vallásos és keresztyén alapokon. Eszünkbe jutnak az elmúlt korok, azok az idők például, a mikor assisii Ferencz ós társai az akkori társadalom megreformálásán törték a fejüket, s áldozták életüket. A lemondás, az egyszerűség, az erkölcsi tisztaság ideáljainak visszaállítása régi fényükben, régi erejükben, ezért rajongtak. Azután körülbelül 400 évvel később, jött, a reformáczió, a mely nemcsak új alapokat teremtett a reformált vallás követőinek s új fejlődésnek nyitotta meg útját, hanem gyógyította azokat a visszaéléseket is, a melyek a katholikus egyházban elharapództak ós annak jövőjét fenyegették. Tudjuk, hogy a mai helyzet sok tekintetben roszszabb, mint volt 400 évvel ezelőtt. Akkor a régi egyház, de még inkább a reformáczió áldozatkész harczosai a biblia alapján állottak. Ma kétségbe vonják ennek tekintélyét, sőt egyenesen arra törekszenek, hogy a vallásos érzést is kiirtsák az emberi szivekből. A mily mértékben nyernek azonban erőben és kitartásban ezek a törekvések, ép oly mértékben látjuk elharapódzni a társadalmi bajokat, azokat a jelenségeket, a melyek a bomlást, pusztulást hirdetik. Ezek között nem a legutolsó, sőt egyike a legfontosabbaknak az, a miről a február 14-iki értekezleten volt szó. Csatlakoznak azonban hozzá mások is. Bud Jánosnak a legutóbbi fejleményeket feltáró statisztikai adatai nem hagynak kétséget az iránt, hogy a baj szinte napról-napra terjed és ma már nemcsak a felsőbb rétegekben, nemcsak az indusztrializmus körében álló tömegeknél, hanem künn a falun, tehát ott is kezd mutatkozni, a hol a dolog természeténél fogva legszívósabban élnek a mult hagyományai és az azokhoz való ragaszkodás. Az értekezlet határozatait máshelyt közöljük. A további feladat az, hogy e csatlakozó egyesületek a maguk körében tegyenek meg mindent, a mi hatalmukban áll. Ebben a munkában ne gátolja őket a felekezeti felfogás. Csak egyre van szükség. Arra, hogy folyton szemük előtt tartva a nagy czélt, ne lankadjanak és egyik napnak a munkáját a másikéhoz fűzve, a vezetők