Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-15 / 7. szám

NAGY KÜZDELMEK — NAGY TERVEK. A keresztyénségnek széles e világon nagy és nehéz küzdelmei vannak. És a ki látó szemekkel néz a jövőbe, az tudja, hogy ezek még súlyosabbak lesznek. Kicsiny­ben itthon is látjuk, minő heves támadásoknak van ki­téve a pozitiv keresztyén hit. A társadalmi," szellemi élet minden megnyilvánulása telve van a botránkoztatások ezreivel. Csoda-e, ha sokan elhajolnak, elesnek. Itthon a mi sajtónk, egy-két organumának kivételével, a legtöbb esetben fölényes lenézéssel megy el mindazon dolgok mellett, a melyek a keresztyénség legmélyebb érdekeit érintik. Csak akkor foglalkoznak dolgainkkal, ha valami „esetről" kell referálni vagy ha velük kapcsolatban po­litikáról is van szó. De minek részletezni és arra reá­mutatni, a mivel lépten-nyomon találkozunk. Fejedelem­ségek, hatalmasságok, az élet sötétségeinek támadásai ellen kell védekeznie a keresztyénségnek ma is, mint kezdetben. És ha kilépünk a mi itthoni, sokak előtt talán ki­csinyesebbnek tetsző életünkből és széthordozzuk tekin­tetünket a föld kerekségén, valami túlvigasztaló jelen ségekkel ott sem találkozunk. Most ünnepelték Német­országban a 80 éves Haeckelt, a monizmus atyját, a kinek természetimádást hirdető tanaira ott százezrek esküsznek. Sokan azzal áltatják magukat, hogy ott is csak az egyház elleni küzdelemről van szó, ép úgy, mint annak idején a román államokban. De. ha a dolgok mé­lyére tekintünk, a tetszetős jelszavak mögött ott látjuk az ős és a bősz ellent, a mely eleitől kezdve árnyként követte a világ világosságát. Nem feledjük, hogy az egyes egyházak, felekezetek igazságánál a keresztyén­ségé, az Istenországáé feljebb való, de nem lehet aggo­dalom nélkül szemlélni, ha a támadás azon elvek ellen irányul, a melyek minden egyháznak egyetlen lehető alapjául szolgálnak. Még mikor mint diák külföldön voltam, láttam egy keresztyénellenes angol szocziálista újságot, a melynek czímképén a vak Sámson (a nép) két oszlopot fog át izmos karjaival, hogy romba döntse a házat, a melyben sorsa rabszolgaság volt. A két osz­lop felirata: állam és egyház. Az utóbbi az evangélium tanítása szerint az igazságnak erőssége és oszlopa. Egyet­len országban sem hiányoznak Sámsonok, a kik elveit, diadalát, a jobb jövőt a régi történet ilyen alakú meg­valósulásától várják. És ha még feljebb megyünk a magaslatra, egy szempillantás alatt is megláthatjuk azt az óriási küzdel­met, a melyet a keresztyénségnek más vallásokkal, a pogánysággal és a szó szoros értelmében bálványimá­dással napról napra megharczolnia kell. Sokszor, ha csak itthoni dolgainkra nézünk, azt hisszük, elmúlt a keresz­tyénség heroikus korszaka és hogy ez lezáródott a küzdő, a „martir egyház" és a reformáczió első századainak történetével. S különösen mi, a kik annyira hajlandók va­gyunk a multakon elmerengve, annak érdemeiből táplál­kozni, majdnem teljes és hogy ne mondjam fölényes közönnyel megyünk el a keresztyénség azon munkája mellett, a melyet az Urnák ama nagy missziói paran­csából kifolyólag végez. Pedig ennek a küzdelmes mun­kának megvannak az apostolokét is százszorosan felül­múló nehézségei és napjainkban folyó történetéből nem hiányoznak a csodás és dicsőséges mártíromságról szóló események. Hiszen minden talpalatnyi térfoglalás és előremozdulás mondhatlan áldozatba kerül. De mindezt a nagy munkát, a melyet a keresztyén­ségnek itthon és a távoli mezőkön folytatnia kell, száz­szorosan megnehezítik a bensejében dúló ellentétek, az egy­mást 'paralizáló, a féltékenységből, gyűlölködésből eredő törekvések. A keresztyénségnek világmissziója van, ha erről elfeledkeznék, elvesztené létjogosultságát; vegetáló, összezsugorodó élet, eo ipso nem keresztyéni élet. Hatá­saiban érvényesülni óhajt nemcsak ott, a hol százados és évezredes múltra tekint vissza, hanem ott is, a hol most tűzi fel először egy-egy oromra zászlaját. És mi történik itthon ?. Csak nemrégiben járta be a világot arról az eseményről szóló tudósítás, a mely oly élesen reá világított a szűkkeblű felekezetieskedés bénító hatására. Az, hogy az anglikán egyház egyik püspöke eretnek­séggel vádolta meg két társát, mert a távol Keleten, a nagy erővel előretörtető mohamedán hódítással szemben, ott a rettenetes akadályokba ütköző munka közepette, megfeledkeztek azokról a differencziákról, mely őket a nonkonformistáktól elválasztja és presbiteri és más sza­bad egyházi misszionáriusokkal együtt vették a krisztusi szeretet közösségének pecséteit. Azok a misszionáriusok ott gyilkos éghajlat alatt igazi apostoli munkát végeznek és íme mellüknek szegezik az „apostoli szukczesszióról" szóló dogmát, mint az igaz keresztyénségnek elenged­hetetlen feltételét s azt kiáltják feléjük a „püspökiek", hogy ti hiábavaló, haszontalan és eretnekgyártó munkát végeztek. De ez csak egy kirívóbb eset az esetek ezrei között. A keresztyénségnek valóban nincsenek nagyobb ellenségei, gáncsvetői, mint azok, a kik az áron is meg­vásárolandó időt és a drága „alkalmakat" ilyen torzsal­kodásokra fecsérlik, általuk a lelkeket megtévesztik, a gyengéket botránkoztatják és könnyű prédává dobják oda a nagy és egyetemes érdekeket az agilis, százszemű ellen számára. Csoda-e, ha sokaknak lelkében ébredezik napjaink­ban a vágy ezeknek megszüntetésére. A kik hangoztat­ják, hogy a keresztyén egyházak individualitásuk meg­őrzése mellett egy arcz- és harczvonalba sorakozzanak a közös nagy czélok elérése érdekében. Hiszen, hogy annyian — és sok esetben a legértékesebb elemek — vonulnak el más mezőkre és társaságokba, ez nem egy­szer azért is történik, mert keresik a harmóniát, együtt­érzést, a mely a keresztyénségnél, sajnos, oly gyakran hiányzik. Az amerikai ev. ker. egyházak most ezen kiáltó bajok orvoslása czéljából azzal az igazi nagyszabású amerikai lervvel léptek fel, hogy a ker. egyházak kül­döttei egyetemes világkonferencziára gyűljenek egybe

Next

/
Thumbnails
Contents