Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-09 / 6. szám

leütést tettek a felettes katonai hatóságnak. Garda ellen nyomban megindították a fegyelmi eljárást, mert vétett a szubordináczió ellen. A katonát börtönbüntetéssel sujtották. A klerikális érzelmű hadügyminiszter, Luque' generális helybenhagyta a katonai parancsnokság ítéletét. A klerikális lapok Madridban most mind magasztalják az el ferroli parancsnok eljárását és nagyhangú czikkeket írnak a protestánsok ellen. Az Epoca czímű lap, mely Maura volt miniszterelnök sajtóorganuma és klerikális irányzatú, azt írja, hogy ebben az esetben nem vallási kérdésről, hanem egyszerűen a katonai fegyelem megsértéséről van szó. A czikkírő arra a következtetésre jut, hogy a spanyol protestánsok hazaíiasságához sok kétség fér. A liberális lapok azonban mind védelmükbe veszik Gardát és köyetelik, hogy a vallásszabadságot az egész vonalon biztosítsák, tehát a hadseregben is és ne kényszerítsék a protestáns katonákat a róm. kath. istentiszteleteken való megjelenésre. Az El Pais hevesen támadja az Epoca-1 és okoskodását jezsuitáskodásnak bélyegzi. „Tisztességes, katonai dolog az — írja az El Pais —, ha a hadseregben az igazság helyére a hazugság lép, ha a hűséget elnyomja az alkalmazkodás, ha a nyíltságnál többre tartják a képmutatást, ha a keresztyéni érzést mögé helyezik a jezsuitáskodásnak ? Hogyan fogja föl az Epoca a katonai eskü szentségét, ha az ilyen jezsuitáskodást elfogadja és helyesli? Ebből is csak azt látjuk, hogy nálunk nem becsülik az igaz meggyőződést és a becsületes lelkesedést, hanem megelégszenek a látszattal. A klerikálizmus• ilyen módon akarja magát felszínen tartani. Igaza volt Silvela Francisconak — fejezi be czikket az El Pais —, a ki ki merte mondani, hogy Spanyolországban minden csak látszat és árnyéka az igazságnak." Németország. Nők választójoga. A württembergi tartományi zsinathoz legutóbb két beadványt adtak. Az egyiket a württembergi nőegyesületek terjesztették be, a másikat a német evangélikus nőszövetség württembergi fiókja. Mind a kettőben arra kérik a protestáns nők a zsinatot, hogy a legközelebbi egy házalkotmány változtatáskor nekik is adjanak választójogot. Az előbbi beadványt a következő indokolással látták el: A nők sokkal nagyobb számban látogatják az istentiszteleteket, sokkal többször igénybe veszik a lelkész egyházi szolgálatát, mint a férfiak. A nők, mint anyák, a gyermeknevelés terén sokkal több szolgálatot tesznek az egyháznak, mint a férfiak. A vallásos érzést az anyák oltják be a gyermekek szívébe. Ha a nők megkapják a választójogot, akkor még buzgóbban fáradoznak majd az egyházi élet emelésén. így visszatérünk majd az apostoli idők szokásaihoz, melyeknek értelmében a nők a férfiakkal egyenlő szerepet játszottak az egyház beléletében. Hivatkoznak továbbá a württembergi nők külföldi példákra, melyek már megadták a női választójogot. A második beadványban az országos nőszövetség csak röviden indokolja kérését. Hosszabb, kimerítőbb előterjesztést majd csak az új zsinat megnyitásakor tesz. Egyelőre csak azt hangsúlyozza, hogy a mindennapi élet tapasztalata szerint a nők a belmiszszió terén kiváló szolgálatokat tesznek. A betegápolás, iskolaügyek és egyéb tevékenység határozottan emelkedőben vannak azóta, hogy a nők szerephez jutottak. Kezdetben sokan haboztak, megengedjék-e nekik ezt a térfoglalást és ugyanezek most örömmel látják, hogy aggodalmaik indokolatlanok voltak Bizonyára így járunk majd a most szóban levő női választójoggal is. Igaz ugyan — mondja a második beadvány —, hogy a nők nagy része politikai választójog után áhítozik, dé a német evangélikus nőszövetség az egyházi választójogot ambiczionálja, önmagáért és nem mint eszközt a politika elnyerésére. Mind a két beterjesztésből csak az látszik, hogy az egyházi élet erősbitéséről van szó és nem hiú, hiábavaló törekvésről. Pápai encziklika. Németországban is, mint egyebütt, az ipari munkások szakszervezeteket alkottak. De itt a szoöziáldemokratákon kívül vannak még más tömörülések is. Ezek mintájára keresztyén szakszervezet czímén protestáns és katholikus munkások összefogtak és ma már 400,000 tagja van a szervezetnek. Sőt van egy tisztán róm. kath. szakszervezet is, de ennek csak 20,000 tagja van. A berliniek azt vallják, hogy kath. munkások csak kath. munkásokkal szövetkezzenek, a kölniek azonban liberálisabbak és azt hirdetik, hogy a protestánsok és a katholikusok együttes erővel működjenek. E két felfogás már régebb idő óta küzd egymás ellen. Végre X. Pius pápa a német püspökökhöz intézett Singulari kezdetű encziklikájával eldöntötte a kérdést. Azt írja ugyanis, hogy a róm. katholikusok tagjai lehetnek a • vegyes szakszervezetnek is, de ugyanakkor kötelesek a tisztán katholikus szervezetbe is beiratkozni. X. Pius erről azt mondja, hogy ez az egyediili helyes szervezet és megköveteli a munkásoktól, hogy a szervezet vezetőinek. a papoknak mindenben engedelmeskedjenek, a papoknak pedig megparancsolja, hogy a munkásokat igazgassák és éber szemekkel őrizzék, nemcsak anyagi, hanem erkölcsi szempontokból is. Ha a katholikus munkások a pápai utasítás értelmében mind a két szakszervezetbe be akarnának iratkozni, kettős kiadásuk lenne, a mit aligha bírnának el. A dolog vége az lesz tehát, hogy a buzgóbb hívek csakis a klerikálisok vezetése alatt levő szervezetnek lesznek tagjai. Müller, haladópárti képviselő a parlamentben szóba hozta a legújabb pápai encziklikát és kifogásolta, hogy a munkásokat akadályozza a szabad tömörülésben. Delbrück államtitkár adott válaszában azt felelte, hogy a kormány nem híve a felekezetieskedésnek, de azt sem tilthatja meg, hogy a pápai hatalom, melyet az állam is elismer, tanácsokat osztogasson híveinek, hogy miként tömörüljenek. Különben is az egész dolog nem olyan nagy horderejű, hogy a kormány e miatt diplomácziai lépéseket tegyen a Vatikánban. Luther szobra Kóburgban. A reformáczió négyszázéves évfordulójának megülésére alakult előkészitő-bizott-