Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-12-21 / 51. szám

fejezése a lajstromnak, a franzjosefsfeldi, boszniai temp­lom ismertetése. Képét is hozzuk, művészi tervét Pecz Samu műegyetemi tanár készítette a helybeli lelkész iránti barátságból, a harangjait Sopronban öntötte Selten­hofer harangöntő, a festmények, ablakai, a gyertyatartók mind-mind a magyar ipart dicsérik. Szépsége kétszeres nekünk magyaroknak és felemelő. Ki tudná, milyen érzé­seket fog ez még kiváltani Boszniába küldött magyar fiainkból. Kiszámíthatatlan horderejű egy ilyen lelki haj­lék az otthontól olyan nagyon távol levőknek. Adja Isten, hogy a hálaadó buzgó ima és áldás, melyet Jurányi Gusztáv helybeli derék lelkész először mondott a szép, művészi katedráról, útat találjon a jó emberek szívéhez és példaképen hasson mindenütt! Végül meg kell még négy nagyfontosságú épület felavatásáról emlékeznünk. A nagykőrösi tanítóképezde, a székelyudvarhelyi új kollégium a debreczeni új főgim­názium és a budapesti tanonczotthon ez évben készült el és avattatott fel. A budapestit kivéve ezen legtöbbnyire kevés számú hívőből álló egyházközségek buzgalmából példát vehet­nek azok, a kik nagy számban összetömörülve lany­hán nézik mások munkálkodását és nem sietnek téglá­kat hordani, sem pedig egyházerősítő intézményeket teremteni, hogy nagy nemes, lüktető élet folyjon minden­felé ebben a mi kálvinista magyar egyházunkban. Az Isten iránti hála és az öröm érzése fogjon el mindnyá­junkat, mikor Jézus születésének ünnepén 19 új temp­lomban kondulnak meg a harangok a mi hitünk cselé­deit hívogatni az Úrnak zsámolyához. Az év súlyos voltát, az év veszteségeit és fájdalmait enyhítse az a lelki öröm, hogy 19 új templomban hirdetik magyar nyelven, magyar kálvinistáknak az örömhírt: ma született nektek a Megváltó. Liszkayné, p. Horváth Jolán. Csendes jegyzetek. Karácsony. Minden keresztyén szívébe örömöt plán­tál. A német városok ilyenkor fenyőerdővé változnak a sok karácsonyfától. Szennyes utczák, gőzölgő csatornák, dohos pinczelakások nyomasztó légkörét csodálatosra finomítja az áldott fenyőillat. Szívünk nyomorult, szeny­nyes világát is bevonja a remény szivárványos színével, az „élet illatá"-val Karácsony öröme. Egy isteni élet földi kezdetét jelzi, Oh ! bárcsak nemesednék szívünk, hogy hatása egy földi élet isteni kezdete lenne! Szeretet szállott alá egy ily napon e szolgai világba; szeretet, a mely szabaddá tesz. Chari­tas, az örökkévaló charitas ünnepe! Azé a szereteté, melyről Augustinus gyönyörűen mondta: „habecaritatem et fac quidquid vis!" Szeretet! Sokkal és sokszor. Mindennel és minden­kor. Háromszor tíz annyi, mint tízszer három ! De csak a mathematikában ! Lelki életben korántsem ! Nem mind­egy, ha három nyomorgónak adok 10—10 koronát vagy tíznek 3—3-at! Sokkal és sokszor! Ez a szeretet jel" szava. Mindennel és mindenkor! Ez az isteni szeretet. Igehirdetésünknek hozzá kell magasztosodni! A kis legátus kenetlen rí mű rigmusaitól a fényes templomok kiesztergályozott elokvencziájáig. Szeretet az a lelki rádium, mely minél többet sugárzik, nem veszít, sőt an­nál több lesz! Szeretet a lélek archimedesi törvénye! Mert minden lélek annyit ér, a mennyi bűnt és nyomort tud helyéből kiszorítani a szeretet által! Szeretetnek kell áradni a keresztyén igehirdetés­ből. Páratlan remeke ennek az a kis kántáló ének, mit Raffay most fedezett fel a hallei magyar könyvtárban. 1686-ból való. Valami kis legátus zengicsélhette el ékes ámbituson, zsuptetős folyosón. Orczáit pirosra csípte a hideg. Szemei, azok a komoly bús szemek csillogva vi­gyáznak, fürkészve kémkednek, ha megnyílik-é a közö­nyös szív, ha kinyul-é az adakozó kar. Kis, okos szája szeretetről szól szaporán . . . „Én mint kicsin Diákocska Szólok mint egy Madaracska Az Chrisztus szent szülésirül Hozzánk testben jiivésirül, Kérlek azért hallgassátok Gyermekek, nagyok és vének Beszédem megh ne vessétek, Süt rám jól figyelmezzétek. Im, mai napon tinéktek Született Idvözütötök Bethlehem városában Fekszik fi szoros jászolban Hidek siitét istállóban Takartatik kis Posztóban Mennynek és fűidnek nagy ura ! . . Hát vájjon ma milyen a kis legátus verse vagy van-é egyáltalán kis legátus, sublegátus ? Talán a kecs­keméti kollégium melegszívű direktora tudna erről szó­lani egy pár szót! ? 0 bocsátja ezeket a „kicsin mada­racskákat", apró emberkéket ünnepi követnek! S mikor egy marék hatossal, egy zseb krajczárral megtérnek, milyen örömmel küzdenek meg a „paizsos férfiúval". Pedig ott búsítja a szegénység reménykedő szívüket apjuk kusza-írású leveleiben, édesanyjuk kérlelő, intő üzeneteiben. Áldott a szeretet napja, hogy megkönnyíti óriás terhöket. Mert „a szegénység az egyetlen teher, mely annál nehezebb, minél többen viszik!..." ... És itt jöhetnek nekem theóriákkal: történeti Jézus, dogmatikai Krisztus, asszír-babiloni astral-mitho­logia és theologiai miljő-elmélettel. Nem ronthatja le von­zódásunkat az isteni szeretet inkarnácziója iránt. Mint a hogy a leggyorsabb expressvonat sem szoktat le a sétáról! Éleszthetik a hitetlenség parazsát a tudomány vegykonyhája oxigénjéből; . . . szívünk fóruma előtt lég­ből kapott koholmány marad minden ilyen szürke theo­ria, melyen nem segít az, hogy ózondús légből kapott! Eszünk, értelmünk csalódhat Jézus megítélésében, de ösztönünk, érzésünk, szívünk, lelkünk nem!

Next

/
Thumbnails
Contents