Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-11-09 / 45. szám

keresett és talált vigasztalást. Istenem, hogyan is tudott bennünket szeretni és megérteni! Mily gyengéd és tapintatos volt még hibáinkkal, mulasztásainkkal szemben is. És különösen az elmúlt esztendőben kettős mértékben áradt felénk szeretete . . . velünk és kintlevő fiainkkal szemben pótolni akarta annak helyét is, a ki vér szerint is a miénk volt. Oh, feledhetlen órák és napok, melyeket vele eltölthettünk! Hiszen a hatalmas testben gyermeteg hitű, az örökkévalóval benső közösségben és békességben élő lélek lakozott. A bizalommal, baráti hűséggel, szeretettel reánk tekintő, nyájasan mosolygó szép kék szemek hű tükre voltak az ő nemes, tiszta lelkének, igaz keresztyén jellemének. Szeretett, istápolt minden keresztyén munkát, de különösen az ifjúság keresztyén nevelésének szolgálatában állót. Nem csoda, hiszen olyan üde, ifjúi, örvendező szívet hordozott keblében. S most ? !... Kétszeresen a miéink ők, a haló poraikban is áldottak. Nem mentek vissza az azúr kékszínű tó melletti szép városba, a Créts des florissants-ban épült, virágos, nagy parkkal övezett, kedves s előttünk is feledhetlen otthonba. Itt maradtak. Közöttünk vettek szállást. Porladó testüknek ott künn, a koszorúkkal borított új, hideg sírban, felejthetlen emléküknek pedig itt, a mi meleg szeretettel kitárt szívünkben. Legyen ebben áldott az ő beszédes, odaadóbb, áldozatkészebb, munkás szeretetre és szolgálatra buzdító emlékezetük ! * Claparéde Sándor rövid életrajza. Ároni, jeles fiakat nevelő hugonotta családból született. Az előkelő Claparédecsalád Pompignanban (Dél-Francziaország) lakott 1685-ig. A nantesi ediktum visszavonása után telepedett le G-enfben. A mi Claparédeünk nagyatyja, Jean Louis (f 1883) és atyja, Theodore is (f 1888) Ghancy-ben volt lelkész. Itt született Claparéde Sándor 1858 április 14-én. Iskoláit Genfben végezte, a kémiából nyert az ottani egyetemen tudori fokozatot; tanult Bonnban és a manchesteri Owen-College-ben. Eleitől kezdve nagy érdeklődéssel fordult a tudományok népszerűsítését czélzó és a ker. szocziális munkák felé. 1890-ben „Le Monde de la Science et de l'Industrie" czímű népszerű természettudományos és közgázdasági lapot szerkesztette (két éven át). Majd tíz éven át a „Signal de Genéve" czímű hetilapot adta ki, a melybe sok czikket írt Magyarországról, Genf történetéről, a női választói jogról és egyéb szocziális kérdésekről. Mély evangéliumi hite és erős ker. meggyőződése volt, de szabad hazájához méltóan ment volt minden szeretetlen szükkeblűségtől. Egyházpolitikai szempontból a szabad egyháziság híve volt. 1907-ben ő is azok sorában volt, a kik Genfben az állam egyháziság ellen és a szeparáczió mellett küzdöttek és erősen kivette részét a szeparáczió után alakult „Genfi nemzeti prot. egyház" szervezésében. Tagja lett az egyház legfőbb kormányzó szervének, a konzisztoriumnak (ennek 9 lelkészi és 31 világi tagja van). Ezen hivatalos funkczióján kívül résztvett minden egyháztársadalmi mozgalomban. 1900 óta ő volt a külföldön élő hitsorsosok lelkigortdozása érdekében alakult egyesületnek (Société des Protestants disséminés) elnöke, nálunk is ő szervezte a rendes franczia istentiszteleteket. Egy időben kis hazája politikai életében is résztvett. 1901—4-ig tagja volt a nagy tanácsnak. Tagja volt annak az egyesületnek, a mely az ottani szocziális betegségek gyógyítását tűzte ki feladatául és a munkanélküliség okozta bajok leküzdésében fáradozott. 1889-ben nősült; neje a mult évben nálunk hirtelen és váratlanul elhúnyt Papp Ilona volt. Ez a nemeslelkű nő fordította figyelmét és szívét hazánk felé. Megtanulta nyelvünket és ennek segítségével nagy, odaadó szeretettel tanulmányozta hazánk és egyházunk múltját és jelen viszonyait. Felfedezte II. Rákóczi Ferencz franczia kamarásának, Saussurenek emlékiratait, ennek kiadásáért választotta a Magyar Tudományos Akadémia kültagjává. „L'Eglise reformée hongroise", „Les voix magyares au jubilé de Calvin" czímű könyvekben, hírlapokban, felolvasásokban ismertette meg honfitársaival egyházunkat és ennek intézményeit. Különösen a genfi jubileum óta szőtte fokozott szeretettel a szellemi összeköttetés szálait. Az ő befolyása folytán fordult az ottani jubiláló egyetem kitüntető figyelme a mi egyházunk felé a tudományos kitüntetéseknél. O volt a lelke annak a mozgalomnak, a mely a genfi egyetemen tanuló theologus ifjakat segélyező egyesületet létrehozta. De miért mondjuk tovább . . . vége van most mindezeknek? Bizonyára nem. Az ő lelkesültsége, hisszük tovább él azokban, a kiknek figyelmét, szeretetét felénk irányította és az általa ültetett plánta üdén megmarad tovabbra honfitársai között. A mi pedig minket illet: hálánkat úgy rójjuk le az elköltözöttel szemben a legméltóbban, ha ezután a kettőzött erővel és áldozatkészséggel (mert erre lesz szükség) ápoljuk, fejlesztjük azokat az összeköttetéseket, munkákat, intézményeket, a melyek a mi legjobb barátunk nemes szívének olyan kedvesek valának! A „Journal de Genéve" így ír róla: „Életemunka, nemesség és önfeláldozás volt. Minden nagy ideálért lelkesedett, egész személyiségével állott oda ennek szolgálatába. Kipróbált hazafi, fáradhatlan emberbarát és keresztyén volt. Bőkezűség, jóság, szerénység, állhatatosság ez néhány vonása jellemének. Tegyük hozzá mindezekhez erős hitét, mely betöltötte egész életét és a melyet sohasem félt kinyilvánítani. Claparéde Sándorban kiváló hazafit és Genf legjobb gyermekét vesztettük el!" • * Utolsó napok és a temetés. Emlékezet okáért hadd mondjuk el élőiről a szomorú történetet. Okt. 19-én jött hozzánk Genfből Sautter Emanuellel, a ker. ifjúsági egyesületek világbizottságának titkárával. A mult évben választották a világbizottság tagjává ós most az ebinburghi gyűlésen egyik jegyzőjévé. Azért jött hozzánk, hogy részt vegyen a magyar ifj. egyesületek szept. 22—23-án le-