Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-09-28 / 39. szám

gadó szép park közepén van. Oda voltunk mindnyájan hivatalosak a zsinat vezető tagjaival együtt. Minden esetre nagy kitüntetésnek vehettük, hogy minket, magyarokat teljes számmal meghívott a város nagy tekintélynek örvendő polgármestere: Lord Provost Maitland. A nagy ebédlőben fölszolgált ozsonna után a gyönyörű kert megtekintésére indultunk. A szebbnél szebb virágok számára készített télikertből visszajövet, a társaság tagjai nemzeti himnuszunkat s a Kossuth-nótát kívánták hallani. A kedves kérésnek — ha nem is a legkifogástalanabb hanganyaggal — igaz örömmel tettünk eleget, sőt meg is toldottuk egy-két kurucz dallal. A Den patak regényes és két villasortól szegélyezett völgyén tértünk hazafelé. A zsinat utolsó napja. Június 26-án, csütörtökön a zsinat utolsó napjára ébredtünk. Az utolsó nap meglátszott a délelőtti és délutáni gyűlések külső képén is. A hallgatók száma nagyon megfogyatkozott. Mindenki elintézte, a mi még elintézni valója volt: bevásárlásokat eszközölt, búcsúlátogatásokat tett. Mindenki igyekezett mindent elvégezni estig, hogy valahogy el ne maradjon a feledhetetlennek ígérkező esti zárógyűlésről. A délelőtti gyűlés is jelentésekkel kezdődött. Ezek során bejelentették, hogy az intéző bizottság Parlc Vilmos belfasti lelkészt, az Ir Presbiteri Egyház volt moderátorát ajánlja a következő négy esztendőre a Világszövetség elnökévé, a mit a zsinat egyhangúlag magáévá tett. A belmisszió. A gyűlés főtárgyát a belmisszió kérdése képezte. Elsőbbet W. M. Macphail lelkész (Londonból) terjesztette elő a belmissziói bizottság keleti ágának jelentését. A pogány népek körében végzett térítői munkát nagyban hátráltatja az a körülmény, hogy a hazai egyházak keresztyénsége igen sokszor csak névleges. Mihelyt hazai egyházaink élete megerősödik, a térítői munka is nagyobb arányokat ölt mindjárt. Dr. S. L. Morris atlantai lelkész a belmissziói munkások képzéséről beszélt. Nagy baj, hogy theologiáink nincsenek berendezve a különböző munkaágakhoz szükséges különleges munkaerők képzésére. Viszont ilyen ismereteket elméleti jellegű iskolákban nem is lehet megszerezni, hanem csak a tapasztalatok iskolájában. Ezért külön gyakorlati iskolák felállítására lenne szükség. A míg ezt nem valósíthatjuk meg, külön előadásokat kell tartani a theologiákon ezekből a munkakörökből, e végből újabb tanszékeket szervezni s azokat olyan emberekkel betölteni, a kik tudják irányítani és lelkesíteni a leendő lelkipásztorokat az ilyen munkákra. Végül dr. W. H. Black, a Valley-kollégium elnöke (Marshall) a nőknek a belmisszió terén való szerepéről tartott fölolvasást. A nők munkája — szerinte — inkább abban összpontosul, hogy kiváltkép az alsóbb néprétegekben fölébresszék és ébrentartsák az egyház és a templom szeretetét. De vannak olyan munkák is, a melyekre kizárólag a nők képesek. Különösen a nagy világvárosokban ők azok, a kik az elhagyatottak és az elhanyagoltak ügyét fölkarolják. A nők szíve telik meg legelőször szánalommal ezek iránt. A gyűlés végén dr. J. W. Halley (Macon) és dr. R. P. Wyche (Charlotte) érdekes részleteket beszéltek el a négerek körében folyó munkáról. A délutáni gyűlés. Még kevesebb érdeklődővel, de a mindvégig dicséretre méltóan kitartó magyarok jelenlétében folyt le a délutáni gyűlés, melyen minden hátralévő tárgyat elintéztek. Dr. Hunter a legutóbbi zsinat óta elhalt vezető férfiak emlékét megörökítő beszédet olvasott föl, melyet állva hallgattunk végig. Majd R. E. Prime tábornok (Yonkers) a nyugati ág kívánságait terjesztette elő. Szeretnék, ha mindenek előtt kötelességeik tudatára ébrednének az egyháztagok. Szeretnék, ha a családok nem bíznák a vasárnapi iskolákra azt is, a mit gyermekeiknek már odahaza, édes anyjuk térdén ülve, kellene megtanulniok. Dr. T. Martin peeblesi lelkész, a Skót Államegyház belmissziói bizottságának elnöke, az egyház és a felekezetközi evangéliumi egyesületek egymáshoz való viszonyáról tartott előadást. Szerinte az egyházak igen sokat köszönhetnek a felekezetközi evangéliumi egyesületeknek, így a Keresztyén Ifjúsági Egyesületeknek, a munkásosztály körében munkálkodó Kellemes Vasárnap délutánokat Rendező és egyéb, a keresztyén testvériséget ápoló egyesületeknek. Ezek a mozgalmak mind az egyház kebeléből indultak ki. Megítélésüknél csakis az lehet a kérdés: előmozdítják-e ezek az egyesületek az egyház végső czélját ? Fölhozzák ellenük, hogy többeket elvonnak a rendes istentiszteletek látogatásától. De vájjon nem foglalta tik-e ebben a körülményben vád is azok ellen a gyülekezetek ellen : vájjon nem azért szakadtak-e el azoktól, mert nem találták meg ott, a mit szívüklelkiik kívánt, vagy csak félszívvel járhattak oda, míg emide egész szívvel jöhetnek? Vájjon nem úgy áll-e a dolog, hogy ezek az egyesületek sok ezer meg ezer olyan lelket nyertek meg az Isten országa számára, a kik távol állottak minden egyháztól, a kikhez nem tudtak odaférkőzni az egyházak? Ilyen esetektől eltekintve, el lehet mondani, hogy ezeknek a felekezetközi, de evangéliumi alapon álló egyesületeknek a tagjai egyházuknak is hűséges fiai maradnak továbbra is és azzal egyetértve, azt támogatva, kívánnak dolgozni. A gyűlés végén két ausztráliai lelkész: W. Oray és P. Robertson az ott folyó evangéliumi munkákról számolt be. A délutáni jegyzőkönyv hitelesítése s a 46-zsoltár 1. és 6. versének eléneklése után a zsinat utolsó hivatalos gyűlése áldással ért véget. Dr. K. I.