Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-08-10 / 32. szám

A FŐRANGŰAK NEVELÉSE. Nem régen történt, hogy egyik egyházi lapunk, persze gúnyosan, „nemes ifjak kollégiuma"-nak nevezte a budapesti ref. egyház által a Lényay-utczai főgimnázium mellé épített ref. fiúinternátust. A mit azonban mások csak gúnyosan emlegetnek, azt mi teljes komolysággal vesszük, sőt sürgetjük: igenis, legyen nekünk, reformátusoknak is legalább egy igazi, nemes ifjak számára való kollégiumunk ebben az országban és pedig természetesen Budapesten. Mert a mi magyar ref. nemességünk és arisztokrácziánk elszíntelenedésének és vallásos meggyőződésbeli gyengeségének ilyen intézet hiánya volt az oka. A magyar főrangú gyermekek nevelése másként történik ma már, mint történt a régi világban. A régebbi századokban ugyanis, mint tudjuk, a legtöbb főrangú családnak megvolt a maga udvari papja, a ki, ha kellett, nevelő is volt egy személyben. A gazdagabb nemesség szintén nagy gondot fordított arra, hogy gyermeke ne csak általános műveltséget, hanem bizonyos mértékig vallásos színezetű műveltséget is nyerjen. Mert csak így érthetjük meg azt a csodálatos jártasságot, mély hitet és komoly buzgóságot, a mellyel a mi magyar ref. nemességünk, általában arisztokrácziánk mindenkor oly élénk érdeklődést tanúsított egyháza iránt s vett részt annak szellemi és adminisztratív életében. A régi módi „felekezeti" nevelés azonban a magyar ref. főrangú világban már kihalófélben van és ez nem is csoda. Hiszen már felekezeti iskoláink is teljesen elszürkültek s az úgynevezett kálvinista öntudatot ma már nem a komoly, vallásos meggyőződés, hanem a daczpolitika és a mindent kigúnyoló kriticzizmus torz álarczában látjuk viszont intelligencziánk körében. A főrangúak nevelésével meg ezidő szerint igazán úgy vagyunk, hogy azt sem nem vezeti senki, sem nem irányítja. Gazdag református családaink a legtöbbször csak úgy vaktában választják ki nevelőiket és nevelőnőiket s ha az illetők a tudománynak általános műveltséget adó ágaiban kielégítő eredménnyel tudnak tanítani, ez nekik elég. Azzal azonban már nem igen törődnek, hogy milyen az a szellem, gondolkozásmód és világnézet, a melyet egy-egy ilyen nevelő vagy nevelőnő gyermekeik fogékony lelkével elfogadtat? így történt meg aztán nem egyszer az a szomorú eset, hogy ősi ref. családok gyermekei, szülőik nagy szomorúságára, teljesen szakítanak családi tradiczióikkal, a puritán, komoly életfelfogással vagy, a mi talán még rosszabb, teljesen közönyösek, vagy épen czinikusak lesznek s vallásuk, egyházuk nagy kérdései iránt nem hogy nem érdeklődnek, de azokat egyáltalában nem is ismerik. Ez a körülmény azonban, még ha csak egyszerű polgári családok életében fordul is elő, az egyházra nézve mindig veszteséget jelent. De veszedelemmé lesz az által, hogy a nálunk bevett szokás szerint a legtöbb magasabb egyházi tisztségre rendesen valami főrangú család tagját szoktuk megválasztani. S miután az ilyen közbizalmat jelentő megtiszteltetést nem illik visszautasítani, igen gyakran megtörténik, hogy az illető gondnok vagy felügyelő bizony csak akkor kezd egyháza iránt valamennyire érdeklődni, a mikor már megválasztották. S miután hite, buzgósága, egyházi tájékozottsága a szó magasabbrendű értelmében véve nem sok van, igen gyakran csak adminisztrátor és jogász marad az egyházkormányzás mezején még ott is és olyankor is, a hol és a mikor már a széles látkörű, hivő és tájékozott theologusnak is kellene benne érvényesülnie. Ez a szellem például a zsinati törvényalkotások terén is megbosszulja magát, de különösen érezzük azt az egyháztársadalmi élet gyengeségében is mindenfelé. Mindennek az oka pedig abban rejlik, hogy a főrangúak erős, öntudatos kálvinista szellemben való nevelésével nálunk senki sem törődik. Leányainknál még szomorúbbak az állapotok. S ha nem lenne a német s angol nevelő- és társalkodónők egy része protestáns s azok nem hoznának öntudatlanul és akaratlanul is egy kis protestáns szellemet magukkal, bizony még szomorúbb lenne az eredmény. De így is az. Nemrégiben hallottunk például arról, hogy egyik ősrégi ref. grófi családnak két ifjú férfitagja valószínűleg át fog térni a róm. kath. vallásra. Megtudtuk, hogy a nevelőik róm. katholikusok voltak. És hányan vannak át nem tért, de csupa hamis liberá lizmusból vagy egyéb ok miatt közömbös lelkek közöttük. Ezt a helyzetet talán legjobban a püspökök tudnák orvosolni, ha az arisztokraták közt végzett cura pastoralis közben kiterjedne gondjuk a főrangú családok körében élő nevelők váltakozására, kicserélésére, sőt szellemére is. Lehet, hogy nehéz dolog, de tapintatos diplomácziával mindezt simán el lehetne azért intézni. Ezek mellett és ezen fölül azonban meg kell teremteni a szó legszorosabb értelmében vett nemes ifjak kollégiumát Budapesten. De nemcsak ezt, hanem a nemes leányokét is. A budapesti ref. egyház a ref. főgimnáziumi fiúinternátus és a Baár-Madas felsőbb leányiskola felállítása által már megindult ezen az úton. A teljes kifejlődés azonban még csak ezután következik. De el kell jönnie, mert a míg előkelő klerikális internátusokban és zárdákban nevelődik a magyar előkelő ref. családok fiú- és leánygyermeke száz- és ezerszámra, addig hiába várjuk azt, hogy a történelmi nagy nevek viselői annak a névnek az ősökhöz méltó tartalmat is tudjanak adni a magyar ref. egyház és a magyar társadalom dicsőségére. Sebestyén Jenö. A czímzések eltörlése. — A zsinati előkészítő-bizottság figyelmébe. — . r Az 1848-iki liberális és demokratikus kornak egyik bölcs cselekedete volt a czímzések beszüntetése s annak kimondása, hogy kiki állása nevén czimeztessék: Polgártárs, Főbiró úr, Alispán úr, Kormányzó úr. Okos intézkedés. Nem csupán azért, mert útját állja a czímkórság-