Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-08-03 / 31. szám

előttük helyesnek látszik — Azt, a ki nélkül nincs élet: Krisztust. Pál apostol nem hagyta ki a számításból, sőt ő formulázta a keresztyén élet eme nagy törvényét: „A kinél van a Fiú, annak van élete, a kinél nincs az Istennek Fia, nincsen annak élete". Krisztus az élet forrása a lelki világban ! Ez különbözteti meg Krisztust minden vallásalapítótól. Ezért nincs semmi hasonlatosság a keresztyén vallás és más vallások között. Ezért marad az egyes keresztyén, de a keresztyén egyházak életének is vagy-vagy kérdése Krisztus. Minden, de minden e földi életben — bármilyen tetszetős, kívánatos, édes és jó legyen is — a halálra menő útra visz, ha Krisztus nélkül járunk. Páltól — Ágostonig, Kálvintól — Bodel­schwingig Ő vezette az igazakat, a szenteket az életre menő útra. Ma is, minket is 0 vezet. De régi igazság! Csakhogy a legnagyobb igazságokat vesszük legköny­nyebben. Ha Istennek szent Lelke nem úgy ragad is meg bennünket, mint Pált, hogy a mi megtérésünk, az életre menő útra való lépésünk idejéről számot adni nem tudunk: ne gondoljuk, hogy a Lélek nem munkálkodik, munkáikodhatik bennünk. Oh, hányszor nem úgy vitetünk át — Isten kegyelméből a Krisztus által foglyul ejtet­vén — a halálra menő útról az életre menő útra — a Szentírás nyelvén: „halálból az életre" —, hogy az em­ber azt eszébe vehetné! Talán az életre menő úton való előhaladásunk, ke­resztyén életünk fejlődésének is ez lesz a módja: „elő­ször a szár, azután a fej, azután a gabona a fejben". Vajha mindnyájunk életében így lenne és a szív teljes­ségéből énekelhetné szánk: „Olykor sötét, bús éjszakán, Olykor Éden virulatán, Habzó vizén, bősz ár felett Kezével 0 maga vezet..." Marjay Károly. FELELET A VÁLASZRA. Nt. Haypál Benő úr felelve e Lap 29-ik számában a 26-ik számban megjelent czikkemre, védelmébe veszi a Bibliás szabadkőműves íróját s azt állítva, hogy a füzetet épen nem, vagy csak felületesen olvastam, ki­jelenti, hogy a Galilei-Kör és a Világ nem a szabad­kőművesség alkotása, a bizonyítással azonban adós marad. Utal a kőművesség jótékony tevékenységére, védi az iskolák államosítására való törekvést s felhoz többeket, a kik kálvinisták és lelkes szabadkőművesek is lehettek s arra a következtetésre jut, hogy az áldozóan szerető és önzetlenül munkáló léleknek nem meddő ott az élet s annak kebelében is lehet szilárd köveket faragni a jövő számára kálvinista szempontból. Aczél Gáspárt csak Máté evangéliumának XVIII. 15—17. verseivel védi. Ez egy kissé kétes értékű védelem, hisz' a 17-ik vers azt mondja, hogy a vétekben megátalkodott atyánkfia legyen előttünk olyan, mint a pogány vayy fukar. De a pogány bizonyára nem alkalmas arra, hogy református főgim­náziumban akár példájával, akár tanításával mételyezze az ifjúságot. Mi is csak ezt állítjuk. De mi ebben a tekintetben Haypál Benő úr nézete? Tagadja-e, hogy Aczél Gáspár a páholyok támoga­tása nélkül megírta volna munkáját, hiszi-e, hogy füze­tének czélja más volt, mint híveket szerezni annak a bűnös, romboló irányzatnak, mely vallás- és hazaszeretet nélkül akarja boldogítani (?) a nemzeteket s a mely irány sajnosan nagy tért hódított nálunk is a szabadkőműves­ségnél s meghamísítá annak eredeti czélját és rendel­tetését? E kérdéseket Haypál Benő úr, bennünket tá­madva és korrigálva, nem teheti egyszerűen ad acta, hisz egy darabja ez is a szabadkőműves életnek, melyet véd és értékesnek tart, de fontos a kálvinizmus szem­pontjából is. Ha egyébként válaszát figyelemmel olvassuk, ki­derül, hogy a leglényegesebb és legsujtóbb vádakat megerőtleníteni nem is törekszik s mindössze azt hirdeti, hogy az ördög nem olyan fekete, mint a milyenre festik és vannak becsületes szándékú és jó indulatú szabad­kőművesek is. Tudjuk; de azért az iskolák államosítását felekezeti szempontból sem az erő jelének, sem pedig jövőnket illetőleg üdvösnek nem tarthatjuk. Az iskolák rohamos államosítása, vagy évi segít­séggel az államtól való függővé tétele kényelmes lehet az iskolafenntartóknak s azoknak a tanítóknak és taná­roknak, a kik e réven jobb és biztosabb álláshoz jut­nak, de egészen bizonyos, hogy kár és veszteség a fele­kezetnek. Hanyatló erőtlenséget jelent s a kálvinizmus elhalványulásához vezet. Elismerem azonban, hogy e nagy kérdést rövid hírlapi czikkekkel eldönteni nem igen lehet. Ép ezért oda fogok törekedni, hogy e vitás kér­dés illetékes helyen beható vita tárgyává tétessék. De nemcsak rajtam áll, hogy ez sikerüljön. Arra a vádra, hogy a Bibliás Szabadkőművest nem is olvastam, felelni kár volna. Ha vettem magamnak azt a fáradságot, hogy róla írjak, erkölcsi lehetetlenség az, mit Haypál Benő úr állít. A mit a védelmezett füzet Krisztusról mond, nagyon szép dolog, nem is tagadom, hogy iránya békítő, előttem azonban nála — ezt tán nem veszi rosz néven Haypál Benő úr — nagyobb tekintély Pál apostol, a ki a korin­thusiaknak azt köti lelkére, hogy vigyázzanak, mert ha az értelmesek leülnek a bálványos templomokban, ez példa és bátorítás lehet az erőtlen lelkiismeretűeknek po­gány cselekvésekre.* Ettől féltem én a magyar református egyházat és a leghivatottabbak tudják, hogy nem is ok nélkül. Nem bírom elképzelni, hogy lehet valaki hivatása szentségétől áthatott komoly egyházi férfiú, ha jól érzi magát olyan körben, a hol a vallásnak ugyan csekély becse van, sőt a hol a tagoknak nem legkisebb jelentőségű része nyíl­tan a szabad gondolat, vagyis az Istentagadás szolgálatá­* Kor. I. levél 8. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents