Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-19 / 3. szám

játja, képes lenne elérni. Elhamarkodottnak lehetne nevezni emez állításokat, hisz a nő magasabb kiképeztetése még csecsemőkorát éli, a mikor a féríi-nem képzése a férfi-kor erejében pompázik. Kevés példából levont indukczió helyes eredményre sohasem vezetett. Meggyőződésem, ha az átmeneti időszak nehézségein e kérdés is átesett, a nők ép oly derekasan meg fogják állani a helyüket, mint a megfelelő képzettségű és képesítésű férfiak. Nem apológiát akartam én tartani a női nem részére ; de tért akarok kérni tevékenységük részére s mi ennek alapfeltétele: iskolát. Időt vesztettünk már eleget; de jobb későn, mint soha. A református egyház nem elégedhetik meg a dicső reformátorok buzgóságán s a református vallás nemes tisztaságán való álmodozással. Az álmodozás kora lejárt. Itt a tettek ideje. A mai, lázasan előre törtető századunkban még alvásra sem igen marad idő, annál kevésbbé álmodozásra. Vigyázzunk, nehogy elleneink, kik az álmot már kitörölték szemeikből, kirántsák a párnát fejünk alól. Mert nem lehetne megnyugtató megoldás reánk, reformátusokra nézve, ha a róm. katholikusok árasztanák el az országot szerzetesek által vezetett leánygimnáziumokkal, beléjük csepegtetvén ép a legfogékonyebb korban, az ifjúkorban a kongregácziós eszméket. Sőt még azt sem lehet czélunk kivárni, míg az állam állít fel leányaink részére ilyen intézeteket. Míg az állami iskolákban hordozható, de állandóan felállított oltáron rendes misék tartatnak, addig nem lehetünk megnyugtatva, hogy leányaink ott olyan szellemben való oktatást és nevelést nyernek, mely őseik vallásának törhetetlen katonáivá teszi őket. Nekünk nem elég, hogy leánygimnáziumok keletkezzenek. Nem kozmopolita, fásult hitetlen asszonyokat s ezek által egy ilyen újabb nemzedéket akarunk, hanem a tudás mélysége által felemelt lelkületű, puritán erkölcsű református nőket, a kik méltók ősanyáik tradicziójához. Jelenlegi 4 református felső leányiskolánkban is ugyanaz a jelenség ötlik fel, a mi az állami felső leányiskolákban: a 2 felső osztály néptelen. A Baár-Madasintézetben, pedig az Budapesten van, a központban az V. osztály 12; VI. 5 a növendékek száma; Debreczen: VI. osztály 12; Marosvásárhely: 7; Miskolczon 15. A Baár-Madas-féle intézet is foglalkozott a továbbképző 2 felső osztállyal, de még számottevő eredmény nélkül. Dr. Ványi Ferencz jelentése szerint a 8 osztályú felső leányiskola sem a gimnáziális képzést tűzi feladatául, hanem „a jobb nevelésre és magasabb kiképzésre igényt tartó felekezetünkben leánygyermekeknek az általános műveltség nyújtását". Ugyanaz a czél, ugyanazzal az eredménnyel, mint az államnál. Az általános műveltséget nyújtó 8 osztályos felső leányiskola gyönyörű eszme, theóriában elragadó, de az életben nem válik be. Honnan veszi a 7—-8 osztály növendékeit, ha már az 5—6. osztály is csak teng? Távol áll tőlem azt gondolni, hogy a leánygimnázium felállításával mindent megtettünk, a mit kellett. Nem; ez csak az egyik teendőnk. A legalsóbb fokú iskolától a legfelsőbbig, az egyetemig igen sok a teendőnk. Kereskedelmi és ipari oktatásra módot kell nyújtanunk, a debreczeni egyetemre a nőket is be kell engednünk, de liogy ezt megtehessük, Debreczenben leánygimnáziumot kell állítanunk a felső leányiskola fejlesztése, illetve átalakítása által. A társadalom minden rétegébe be kell hatolnia az egészséges református szellemnek épen a nőnevelés által. Vezető szellemű református nőket képezzünk református egyetemünk által; erős gerinczet az egyháznak református polgári leányiskolák által, szilárd fundamentumot nagyszámú református elemi iskola által. * A társadalom mutatja meg mindig legjobban, mire van szüksége. A rá nézve hasznosat megtartja, fejleszti, a haszontalant a kiválasztás alapján elveti, megsemmisíti. Az óvoda, magasabb nőképzőintézetek mind a társadalom kezdeményezése folytán valósultak meg; az állam, az egyházak épen a társadalom által megjelölt útakon jártak, kibővítvén, megrögzítvén azt, a mire a direktívát a társadalom adta. A társadalom most is megmutatta, mi kell neki; s mi hiába leszünk konzervativek, a világ mégis haladni fog, a leányok mégis mennek egyetemre, ha mi nem is akarjuk. Az idő kerekét fel nem tarthatjuk, legfeljebb lemaradunk róla ; ő tovább halad, mi tért veszítettünk. Higyjük el tehát, hogy a társadalom most is tudja, mi kell neki, mi pedig fogadjuk el útmutatását, mert a ki korát megértette, az nem téved el az irányzatok tömkelegében. Dr. Böszörményi Gézáné, dr. Kerestély Irma. BELFÖLD. DR. SZÉKELY JÓZSEF 1875—1918. A szentmártonkátai ref. gyülekezet szinte pótolhatatlan lelkipásztorral, a magyar ref. papság egy külső megjelenésében is tipikus, oszlopos taggal, magyar kálvinista Siónunk egy erős őrállóval, s egész társadalmunk egy testben-lélekben nem mindennapi nagyságra termett emberrel lett szegényebb f. hó 8-ik napja reggelén, mikor dr. Székely József lelke hosszú, mondhatatlan szenvedések között itt hagyta e földet, hűséges harczainak színterét, hogy jutalmát vegye azoknak az Örökkévalónál. Csak 38 éves volt még, de háta mögött már érdemes mult állott s előtte nagyszabású tervek, remények. Mohácson született 1875-ben, hol atyja akkor lelkész volt. Középiskoláit, alsóbb osztályait Iglón, a felsőbbeket Debreczenben, a theológiát Budapesten végezte.