Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-05-18 / 20. szám

nyári konferencziáját ismertető és a tanártestületek pártfogását kérő rövid előadását, a közgyűlés méltányló figyelemmel fogadta. Az egyesület felhívó szózata az fji. evang. egyesületek szervezésére vonatkozólag most már bizonyára mindenütt meghallgatásra talál. — Nyáry Béla debreczeni tanárnak a Hipotézisről a természettudományban cz, tanulságos előadása után a közgyűlés tagjainak egy része az elnökkel a közoktatásügyi minisztériumba sietett tisztelgés és üdvözletvivés czéljából. Dr. Antal Géza országgyűlési képviselő tagtársunk vezetett bennünket Jankovich miniszter és Benedek államtitkár elé. Mindkét helyen Dóczi Imre tolmácsolta a magyar ref. tanárság tiszteletteljes érzelmeit és jobb jövőbe vetett váradalmait. A fogadtatás úgy a miniszter, mint az államtitkár részéről igazán kegyes és biztató volt. A gyűlésben maradottak ez alatt Sinka Sándor elnöklése mellett elintézték a még hátralévő folyó ügyeket; elfogadták a főjegyző előzetesen kinyomatott évi jelentését, a mely bizonyságot tesz arról, hogy egyesületünk vezetősége élénk figyelemmel őrködik a református tanárok érdekei felett. Látjuk a jelentésből, hogy az egyesületnek összegen 565 tagja van. Tudomásul vették a számvizsgálóbizottság jelentését. Elfogadták a választmány javaslatait, a felső leányiskolák reformját, az ének- és zenetanárok szakosztályának megalkotását a tanárok özvegyeit és árváit gyámolító egyesületbe alapító-tagként való belépést (1000 K) és a tiszteletbeli tagajánlást illetőleg. Darányi Ignácz főgondnok és Szász Károly miniszteri tanácsos lettek az égyesiilet új tb. tagjai. Ez utóbbinál azt honorálta az egyesület, hogy a képviselőházban az új nyugdíjtörvény tárgyalása alkalmával az egyedüli képviselő volt, a ki a tanárság érdekeinek szószólója volt. Vidéki tanártársaink bizonyára kellemes emlékekkel tértek vissza munkájukhoz e jól sikerült gyűlés után. TÁRCZA. Egy nap Baranyában. A Felsőbaranyai Kálvin-Szövetség május 7-én tartotta havi összejövetelét Vajszlón. Előtte való nap köszöntött be az áldásthozó eső, de egyúttal az előrevárható hideg. A bíborfényű nap sugarai helyett sűrű esőcseppek hullottak alá virradóra s a Szentlőrincztől kiágazó viczinálison — hála a gőzfűtésnek — be is melegítették a vasúti kocsikat. így aztán kissé derűsebb hangulatban szemléltem az őszies szürkületben az új vidéket, a kövér legelőket, kaszálókat s a dúslevelű fákat. Baranya is alföld, de a sűrűn következő falvak teszik változatossá a tájat. A sok fa közül csak a templomok tornya emelkedik ki, hol kereszttel, hol csillaggal; ez utóbbiakat lelki gyönyörűséggel számlálgatom — van hál' Istennek elég! De különösen megragadja a szemet a sok erdő, cserjés, a miről az Ormánság nevezetes. Hajdanában a Bakonytól kezdődőleg nyúlt le az erdőség idáig s a bakonyi betyár könnyen menekülhetett a Dráváig, mert a hol erdő nem volt — itt a Duna-Drávaszögben —, a mocsár nyújtott búvóhelyet. Ma kultúra mindenfelé, csatornák szegik keresztül a pázsitos réteket és legelőket, de a fát még innen sem irtották ki. A réteken is szép, lombos fák nyújtanak hellyel-közzel árnyékot, a csatornákat és útakat pedig remek növésű fák, többnyire jegenyék szegélyezik. Nagyon szereti a baranyai nép a fát s előre gondoltam, hogy itt jólelkű emberek lakhatnak. A faluk nevei is a fa jelentőségéről tanúskodnak. Sorjában jönnek Helesfa, Rózsafa, lbafa, Bánfa, Rónádfa, Katádfa, Beczefa, Bodorfa, Gilvánfa, Megyefa, Karáczodfa, Hernádfa, Márfa, Ipacsfa, Tésenfa. És micsoda pompás egy és kéttagú magyaros falunevek sorakoznak ezekhez, mint Sumony, Sellye, Botyka, Kémes, Baksa, Szőke, Bodon, Csány, Kárász, Avas, Matty, Boda, Cserkút, Kökény, Peterd, Kemse, Bicsérd, Zók, Sámod; csupa gyökeres magyar szó. Adorjás, Dinnyeberki, Gyürüfü, Barátúr, Egyházbér, Egerág, Szaporcza stb. mind a zamatos magyarságról tanúskodnak, de zamatosan beszélnek is Baranyában. A hűvös, esős reggelen, míg Sellyén az új viczinálisra várakozom, ezeken tűnődöm s emlékezem régiekről. A mikor még a szomszédos Szigetvárt védelmezte Zrínyi s a török portyázott e vidéken is. Mégis csak erős ez a magyar faj, hogy annyi veszedelmet kibírt és mégsem pusztult bele. Jókötésű, gerinczes emberek lehettek őseink! A késő unokákat a vagyonszeretet, sajnos, itt Baranyában az „egykézés"-be vitte bele s ez az egy baj is elég fogyasztani soraikat törökdúlás nélkül. Kiscsány-Oszrőn Csikesz Sándor lelkésznek, a felsőbaranyai Kálvin-Szövetség elnökének erőteljes alakja bontakozik ki a párás szürkületből. Két nagy csomagban hozza a „Baranyai Kálvinista Lobogó" második számát kiosztásra. Nem hiába választották oly fiatalon elnökké, tudták, ki bírja el a szervezés, a forgolódás, az írás és utazgatás kemény munkáját. Kálvinista és magyar minden ízében; nem a nyakas és „mineka" fajtából, de abból, a mely Kálvin lankadatlan energiáját öltözte fel. Reggeli hat óra. Vajszlóra érkezünk, a hol házigazdánk, ifj. Morvay Ferencz várakozik reánk. Községi jegyző, de egyházmegyei tanácsbiró. Vájjon van-e még több is az országban ? Régies patinájú, magyaros házak között érkezünk a város-szerű faluba, majd szállásunkra, a hol az első, a mi felhívja figyelmemet: a Képes nagy biblia s a Kálvin-plakett. Ezek azonnal bemutatják a család gondolkozását. A mi lapunk is ott az asztalon, de a kézben is, mert vendéglátóink olvassák is az egyházi lapot. Hát bizony máskép fordulna a hazának a sorsa, ha a nép hivatott vezetői ilyen egyházias, vallásos gondolkozásúak lennének. Házigazdánk öccse, a sellyei jegyző, a Kálvin-Szövetség világi jegyzője. Egy családnak két derék hajtása, két városka népét vezeti gonddal, szeretettel. A vonatok jobbról is, balról is hozzák a gyűlésre