Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-23 / 12. szám

hoz tért is vissza, a zsidó-missziónak haláláig lelkes apostola és támogatója maradt. 1863-ban megalapította zsidó-missziói folyóiratát, a Saat auf Hoffnung-ot s 25 évig tartott szerkesztősködése alatt számtalan közleménynyel szolgálta élete czólját: igaz ismeretet közölni a keresztyénséggel a zsidóság és a zsidósággal a keresztyénség felől. 1871-ben megteremtette a németországi és a norvég evangélikus zsidó-missziói társaságok középponti szövetségét. 1886-tól kezdve pedig külön szemináriumot rendezett be a leendő zsidó-misszionáriusoknak alapos tudományos kiképzésére. Ez a szeminárium ma is megvan s az ő nevéről Institutum Judaicum Delitzschianum-nak neveztetik. E szeminárium által igyekezett és pedig nagy sikerrel, igaz ismeretet közölni a zsidóság felől a keresztyénséggel s szolgálni a nagy czélt: a zsidóságnak a Krisztushoz vezérlését, Akár mint hívő. egyházias keresztyént, akár mint tudóst, akár mint szeretetteljes embert tekintjük is tehát Delitzsch Ferenczet, valóban úgy magasodik ki kora embervilágából, mint a Libánon czédrusa a körülvevő cserjék közül. Neve, emlékezete áldott is, közel és távol, keresztyének és zsidók között. Legyen is áldott — s egész élete, minden munkálkodása legyen példa mindnyájunk előtt! H. I. K ö X Y V ISMERTETÉS. Pruzsinszky Pál: Kálvin János. Életrajz. 2-dik kötet. Megjelent a Református Egyházi Könyvtárban 1913. Kálvin Jánosnak egész élete érdekes és tanulságos, de nem egyformán jelentőségteljes annak minden részlete. S azt hiszem nem tévedek, ha legnagyobb jelentőséget élete ama korszakának tulajdonitok, mely 1541-ben a Genfbe való visszatéréssel kezdődött, hisz ekkor mutatta meg igazán szervező, teremtő, fegyelmező erejét a maga valójában azon a téren, melyen csakugyan reformátor volt. Pruzsinszky a Kálvin életrajza első kötetében épen az említett időpontig tárgyalja a nagy reformátor életét, úgy hogy azok, kik az első kötetet elolvasták, méltán várakozással tekinthettek a második kötetre, remélve, hogy az az író, ki Kálvin élete első korszakát oly alapossággal és érdekességgal tárta fel előttünk, a második korszak megírásával még teljesebben, még igazabban elénk állítja Francziaország e nagy fiának alakját. És ebben a reménységben nem fognak csalódni, mert ha állt az első kötetre, még inkább áll a másodikra, hogy Kálvin egyéniségét, munkásságát a maga sokféle vonatkozásában teljesen kimerítően állítja elénk s mégis leköti figyelmünket, úgyszólván, az első laptól az utolsóig. A mű első része a Kálvin visszatérése után való néhány esztendő történetét öleli fel. Ismerteti az Ordonance-okat, a Kálvin által megalkotott fegyelmi szabályokat. Ezeknek elfogadása volt visszatérésének feltétele, a hatóságok tehát elfogadják Kálvin tervezetét, de igyekeznek módosítani azt, a mennyire csak lehet. Ez is mutatja, mennyire fáznak ettől, hisz a fegyelem sohasem népszerű dolog, nem volt az Genfben sem így azután nem is csodálkozhatunk, ha csakhamar ellenzékieskedő hangok ütik meg a reformátor fülét. S az ellenzék, az úgynevezett libertinusok pártja, mindjobban erősödik. Most indul meg igazán a küzdelem Kálvin számára. Összeütközés összeütközést ér, népszerűtlensége napról napra növekedik, de ép itt tűnik ki, hogy milyen nagy ember Kálvin: nem alkuszik meg a viszonyokkal, a megkezdett s meggyőződése szerint egyetlen helyes útról nem tér le. Csúfolják, rágalmazzák, támadják, de ő® áll rendületlenül. Pedig minden ellene látszik fordulni. Eddig a Kálvint visszahívó párt tagjai foglalnak helyet a város kormányzó-testületeiben, de idők folyamán az? ellenzék diadalmaskodik a választásokon s így a hatóságtól sem sok jót remélhet Ennek a körülménynek az az eredménye, hogy az egyházfegyelmi szabályok sem érvényesíthetők igazán. Az első rész utolsó fejezete Bolsec Jeromos genfi szereplésével s pörével foglalkozik, a mivel kapcsolatban megkapóan rajzolja a reformátor súlyos helyzetét. Pruzsinszky könyvében a legértékesebb a második rész, mely Kálvint íróasztala mellett mutatja be. Itt áll előttünk a reformátor egyénisége a maga igazi valójában. Feltárul előttünk bámulatos munkabírása és szorgalma. Erre mutat prédikáczióinak, leveleinek nagy száma egyebeken kívül. Azonban még vonzóbbá teszi előttünk alakját az a sokfelé nyilvánuló gyöngéd gondoskodás és szeretet, mely leveleiből sugárzik felénk. Mennyi dolga, baja és küzdelme van Kálvinnak Genfben s mégis van ideje, van lelki ereje arra, hogy leveleket küldözzön Francziaországba, Angolországba, Lengyelországba, melyekben vigasztal, bátorít, mérsékel, tanácsot ád, int, fedd és dorgál. Együtt tud érezni a szenvedőkkel, együtt örülni az örülőkkel. E levelek írója „szivén hordozza az egész evangéliumi egyház ügyét". De szivén hordja különös mértékben a svájczi reformált egyház ügyét is, a mit a Consensus Tigurinus megalkotásával bizonyított be. Kálvin érzi a szükségességét annak, hogy Zwingli s az ő irányának követői egyesüljenek s nem nyugszik, míg ezt az egységet meg nem valósítja. Van azonban másra is gondja. A római egyház életét is figyelemmel kíséri s nem késik az evangéliumi egyház érdekében tollat ragadni a nagy ellenség ellen, valahányszer ennek szükségét látja. Czáfolattal kiadja a Sorbonne 25 tételét, értekezést ír az ereklyékről, válaszol III. Pál pápa atyai intelmeire, melyeket ez V. Károlyhoz intézett, majd a tridenti zsinat ellen emeli fel szavát. A harmadik részben jelenik meg előttünk Kálvin életének legismertebb része: Servettel való viszonya. De ha tudnak is sokan erről valamit, kétségtelenül nagy jelentőségű e rész azért, mert helyes világításban igyekszik bemutatni a történteket, a mire kétségtelenül nagy szükség van. Ser vet élete folyásinak ügyes rajzával