Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-16 / 11. szám

talat szerint, minden keresztyénség elpusztul és olyan, mint az alkonypír naplemente után". E tavaszi virágvasárnap verőfényében, a szabadság ünnepének .sugárzásában és Livingstone Dávid születésének százéves évfordulója alkalmával halljuk meg kétezer év hittudósainajk, bölcselőinek, íróinak, költőinek, festőinek, szobrászainak, műépítőinek, zenészeinek, lelkipásztorainak, szabadsághőseinek, hittérítőinek, hitvallóinak és vértanúinak az örök Jézus-kérdésre adott hozsánnás feleletét s adjuk meg a mi személyes feleletünket is egy forró vallomásban s egy hősies keresztyén életben ! A magános vallomásokból és életekből pedig hadd verődjék össze a XX. századbeli világkeresztyénség óriási virágvasárnapi énekkara és zúgja ma és mindig egetverő Jézus-himnuszát! V. J. Livingstone Dávid. Most, márezius 19-én lesz születésének századik » évfordulója. Mi is érdeklődéssel, hálás emlékezéssel fordulunk Isten e nagy emberének élete felé a kínálkozó alkalomból kifolyólag. Az evangéliumi keresztyénség lélekben való egységének mély átértése vesz erőt rajtunk és ez átemel bennünket a nyelv és nemzetiség korlátain; odaállunk mi is azok közé, a kik a „Gesta Christi" hatalmas, választott eszközének emlékünnepére gyülekeznek. Gyülekeznek mind az öt földrészen, hogy felidézzék annak a nagyszerű életnek és munkának emlékét, a melynek inspirálója eleitől végéig az az Élet volt, a mely onnan felülről szállott alá a végből, hogy legyenek emberek, igazi férfiak, a kik bővölködnek az életben, hűségben, szeretetben, önmagukról megfeledkező, áldozatos szolgálatban. Azok közé az emberek közé tartozott, a kikről rendesen azt szokták mondani, hogy „self made rnan", de ő és vele együtt sokan tiltakoznának ezen emberdicsőítést jelentő elismerés ellen, blaszfémiának minősítvén azt. Az a Lélek szülte őt, a mely a kis Skócziának a mult század derekán úttörő, nagy férfiakban, prófétákban. keresztyén munkásokban oly bőséges termést nyújtott. A szegény blantyrei szabó, később házaló kereskedő 10 éves fiának lelkén, ott a szegényes környezetben és a szövőgyárban, a hol oly korán hordozott igát, uralmat vett valami ellenállhatlan, kiolthatlan vágy, hogy törjön a magasságok felé. Az esti latin iskolában és ennek befejeztével otthon, a máról holnapra élő, súlyos gondokkal kiizködő család körében görnyedt sokszor éjfélig könyvei felett. És azután ébresztő szózatok útján vonja Őt egy kéz nehéz, szinte leküzdhetetleneknek látszó akadályokon át oda a nagy, munkások nélkül szűkölködő aratásba. Kínába készült, de Afrikába kellett mennie. És ott járt kevés megszakítással 32 esztendőn át (1841 — 73), mint a modern úttörő orvos-misszionáriusok ós felfedezők legnagyobbika. Midőn elment mint Isten küldötte a hosszú útra, azt mondta : elmegy bárhova, a hova küldik, de csak azon feltétel alatt, ha mehet „előre". És ment a „nagy fehér ember", a „Dávid", mint' a nagy tavak mentén ma is szinte rajongó tisztelettel, félistenként imádva emlegetik és az, a mi vezérelte, a szinte mérhetlen tudvágynál is nagyobb szeretete volt azokkal szemben, a kik a szó betűszerinti értelmében napról napra a halál árnyékának völgyében ültek. A krisztusi esengő, gyógyítani, szabadítani vágyó indulat vitte úttalan útakon, víztelen pusztaságokon, gyilkoló lázt termelő vidékeken át, vitte a karját összemarczangoló oroszlán karmai közé. Sokan fegyverrel, erőszakkal törtek útakat vad, európai ember által nem taposott földrészeken; nyomukat vér, erőszak és szenvedés jelezte. 0 mint igazi Dávid a megváltó szeretet Istenének nevében ment és az egyéniségéből kisugárzó, csodálatos erővel és szeretettel, vérontás nélkül járta ezer veszély között, nagy útjait. 0 a krisztusi szabadító szeretet számára akarta el- és lefoglalni Afrikát és azt akarta, hogy a rab-Livingstone Dávid. szolgakereskedőknek csontvázak és haldokló, nyomorultul elveszők által szegélyezett ösvényein, a Krisztus nyomdokain járók vigyenek életet és örömöt a Megváltó mértéke szerint értékelt emberi lelkek százezreinek. Nem beszélhetem el e rövid méltató czikk keretében ennek a külső eseményekben is egyik leggazdagabb életnek megragadó történetét, csak nagy czéljaira és ehhez mért hősies nagy jellemére mutatok reá, a melyet a gyermekies odaadó, soha egy perezre is nem ingadozó mély hite formált e kemény, rettenthetetlen lelkű emberben. Stanley, a ki öt hónappal halála előtt vett tőle búcsút Afrika belsejében, így jellemzi őt két évi együttlét után: „Vallása állandó, őszinte komoly, pillanatra sem habozó praxis. Nem bántó, nem hangos, de mindig munkás lelkében. 0 benne láttam az igazi mély vallásosságnak legmegragadóbb ós legszeretetreméltóbb vonásait, ez szabályozza magaviseletét szolgáival, a bennszülöttekkel, bigott mohamedánokkal és mindenkivel szemben, a kivel érintkezik. E nélkül Livingstone az ő temperamentumával,