Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-23 / 8. szám

Zakariás emlékének márványtáblát fognak emelni a neustadti (a. d. Hardt) templomban, a hol e tudós el van temetve úgy, mint ezelőtt 25 évvel Olevianusnak állítottak volt emléktáblát a herborni templomban." Emlékezzünk meg az évfordulón e könyvről, melyből századok nemzedékei merítettek tudományt s megtanulták belőle azt, a mi az életben, a halálban „az egyetlen vigasztalás". Dr. Pruzsinszky Pál. KÖNYVISMERTETÉS. Két új könyv. Az igen tevékeny Hinrichs-féle lipcsei könyvkiadóczég egyebek között megint két könyvet adott ki, melyre theológiai jelentősége miatt olvasóink figyelmét fel akarjuk hívni. Az első Harnack Adolf műve, mely az ő „Beitrage zur Einleitung im das Neue Testament" cz. gyűjteményének 5. száma1

és a szentírásnak privát használatáról szól az ókori egyházban. Megint csodálhatjuk Harnack széleskörű tudását a régi keresztyén irodalom terén. A könyv végén található index alapján, mely az idézett régi egyházi írókat felsorolja, képet alkothatunk magunknak erről. Hozzá nemcsak tudományos értékű, hanem gyakorlati egyházi szempontból is fontos és érdekes ama szoros kapcsolat felmutatása, mely az ókori egyházban a hivő egyháztagok és a szentírás között fennállott. Különösen jelentős tudományos eredmény az mireánk, protestánsokra nézve. Könyve végén Harnack összefoglalja könyve eredményeit „Hauptergebnisse" czím alatt. E szerint Harnack kutatásai után már nem hivatkozhatik a római egyház amaz eljárása indokolására, hogy a szentírásra, az egyház e eme birtokára nézve az egyház s annak szerve, a papság határozza meg, mily mértékben kell azt a hívek számára is hozzáférhetővé tenni, a régi egyházra s nem mondhatja, hogy a régi egyházi tradicziónak őre. Az első négy században a szentírás mindenkié s nincs az egyháznak alárendelve. Csak a kanonikus, apokrifus s heretikus könyvek közti különbségtevésen alapuló pedagógiai tanácsokkal találkozunk arra nézve, hogy mely iratokat kell olvasni. A biblia tehát nem volt titkos könyv s a keresztyén vallás sem misztériumvallás. A szentírással szemben a laikusoknak nem volt más állásuk, mint a papoknak. Csak később használták a laikusok kevesebb mértékben a bibliát, mire aztán e joguk veszendőbe is ment s csak a reformáczió fáradozása folytán éledt fel megint újra. A másik könyv, melyre most utalunk, Leese fiatal theológus műve,2

mely Feuerbachra és annak a keresz-1 Adolf Harnack: Über de a privátén Gebrauch der heil. Schrift in der altén Rirche. Leipzig. I. C. Hinrichs'sche Buchhandlung. (VIII és 111 1. 8.) Ára 3 márka, kötve 3'80 márka (= 3"60 korona és 4 56 korona). 2 Kurt Leese (Lie. d. Theol.): Die Prinzípienlehre derneueren syst. Theologíe im Lichte der Kritik Ludwig Feuerbaehs. Leipzig J. C. Hinrichs'sche Buchhandlung. (VIII és 196 1. 8°.) Ára 5-50 márka, kötve 6'50 márka (=• 6'6Ű és 7'80 korona). tyén valláson gyakorolt kritikájára hívja fel a tudományos theológiai körök figyelmét. Először bemutatja nekünk Feuerbach kritikáját és annak metafizikai és ismeretelméleti előfeltételeit. Itt különösen súlyt helyez a szerző Feuerbachnak Hegellel való összefüggésére és ellentétére. Végre rendszerbe szedi Feuerbach kritikai alapgondolatait, melyekben a keresztyén vallás legfőbb tanairól kimutatja, hogy az ő magyarázata alapján, mely szerint a vallás illúzió, azok mikép érthetők. Könyve második felében aztán szerzőnk rendre ismerteti Schleiermacher, Ritschl, Reischle, Haring, Lipsius, Kaftan, Kahler, Ihmels, Schlatter, Troeltsch és Heim dogmatikai elvtanának főbb vonásait és mindegyiknél kutatja, vájjon a Feuerbach magyarázatát a vallásról meg tudja-e ezáfolni. Bizonyos, hogy a szerző a nevezett theológusok műveinek idevágó fejtegetéseit alaposan ismeri, nem is mondhatni, hogy igazságtalanul a maga czéljára preparált alakjában adná azokat elő. Ellenkezőleg lehetőleg igazságos eljárást követ Mégis minden theológus szembesítése Feuerbachhal arra az eredményre vezet: megmérettél, könnyűnek találtattál. Legrosszabbul járnak Ritschl s tanítványai (Reischle, Haring, Kaftan), de Lipsius, majd Kahler, Schlatter s Ihmels is megrovásban részesülnek. Még eléggé megállja helyét Schleierrnacher theológiája, Troeltsch is sok tekintetben megnyeri a szerző megelégedését, bár Feuerbachhal szemben ő sem mutat haladást. A probléma megoldását szerzőnk csak Heimnél tudja megtalálni, mert az gyökerében támadja meg Feuerbach elméletét. Ez a gyökér pedig Feuerbach ismeretelmélete, mely az én és nem én, az én és te, a belső tudat és a külső tárgyak duálizmusából indul ki. A vallás is azt állítja, hogy a vallásos ember és Isten között is ez a viszony áll fenn a szubjektum és az objektum között. De ebben téved, mert a vallásos egyén viszonya az Istenhez tulajdonképen önmagához való viszony. Ezt az ismeretelméletet mutatja be helytelennek: „Das Weltbild der Zukunft, 1904" czímű művében, úgyhogy vele szembe állítja a maga ismeretelméletét, melyet a szerző rövid vonásokban (179—191. 1.) vázol. Az némileg hasonló az empiriokriticzizmushoz, de szerzőnk szerint mégsem azonos vele, még pedig mint a különbözőségek mutatják, előnyére különbözik attól. Heim elveti a kiil-és belvilág különbségét. Ez a szokásos theológia kiinduló pontja (mint Feuerbaché is), mely atheista következéseket von maga után. E helyett a tudat szerinte minden adottnak tartalma. A valóság viszonyok rendszere és két logikailag egymásnak ellentmondó gondolatsorra (antinómiákra) vezet. Az irráczionális a ráczionálisnak előfeltétele s ezt mutatja épen a vallásos bizonyosság is. Minden valóság tudatbeli valóság. Szóval Heim az úgynevezett immanenczia filozófiája (Schuppe, Rehmke, Schubert-Soldern) álláspontján van. Ily ismeretelmélet mellett már nem az emberi én, az ember jóléte lehet a theológia kiindulópontja és szabálya, mint általában az újabbkori theológiában, hanem csak az Isten. Ez az a pont, melyen szerzőnk Heim nyomában járva, Schaeder-