Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-23 / 8. szám

értjük azt is, hogy hiába jutnának a milliárdokat érő óriási kiterjedésű birtokok és alapok az önkormányzat kezére, azért mégis joga lenne a kath. hívekre egyházi adót és egyéb szolgáltatásokat kivetni. Sőt papjaiknak, segédlelkészeiknek, tanáraiknak, tanítóiknak, szerzeteseiknek, apáczáiknak ezentúl is adná az állam a fizetéskiegészítést. Ezt kell gondolnunk, mert hiába keresünk mindezeknek a megszüntetéséről csak egy szót is a hét §-ban ! Még valami mást is hiába keresünk, a minek pedig okvetetlenül benne kell lennie a „végleges" javaslatban, ha a tervezők komolyan óhajtják, hogy az törvénnyé váljék. Nem más ez, mint az, hogy a protestáns egyházaknak hasonló alapokat, más néven: örök időkre szóló tökesegélyeket adjanak. A mikor a koaliczió idején komolyabban felmerült újból a katholikus autonómia kérdése, az akkori kormány —• a melyet pedig a most kormányon lévők is nagy előszeretettel minősítenek reakcziósnak és klerikálisnak — tudatában volt annak, hogy e nélkül nem is gondolhat a katholikus autonómia megvalósítására. Föl is szólította mind a református, mind az evangélikus egyházat, hogy nevezzék meg azokat az egyházi vezető férfiakat, a kikkel a protestáns egyházaknak adandó tőkesegélyek összegére vonatkozólag tárgyalhat. A két egyház a protestáns közös bizottságot jelölte meg ilyen gyanánt. Majd a mikor ezt a bizottságot túlságos soktagúnak találta ilyen tárgyalások folytatására a kormány, nyolcz tagú bizottságban állapodtak meg. Neveiket közölték a minisztériummal, a honnan azt a választ kapták, hogy majd meghívják őket, a mikor szőnyegre kerül a kérdés. A nyolcz kiküldött azóta vár, egyre vár . . . Már a kath. autonómia törvénytervezete is készen áll vagy legalább is nagyon közel áll a tető alá jutáshoz s a nyolcz kiküldött még mindig csak vár ... A miniszterelnök is tett olyan kijelentést programmbeszédében, a melyjunktimot állapít meg a katholikus autonómia és a protestáns egyházaknak tőkeszerű segélyekkel való ellátása közt, de a nyolcz kiküldött ennek daczára, még mindig csak vár, egyre vár . . . De ha ők hiába várnak is, a négy millió protestáns nem fog várni! Nem fogja ölbetett kezekkel nézni, hogy mennek át a római egyház kezére a nemcsak egyházi, de kimutathatólag állami eredetű s milliárdokat érő egyházi és iskolai birtokok, alapok, iskolák, minden, minden s ugyanakkor a minden pillanatban visszavonható állami kegyelemkenyéren marad a négy millió protestáns. Az Orsz. Ref. Lelkészegyesület elnöke már is jelzi az evangélikus lelkészek szövetségétől küldött testvéri üdvözlet visszhangjául, hogy a protestáns egyházak megfelelő tőkeszerű segélyének kivívása lesz az a közös harczmező, a melyre a szövetségre lépő két lelkésztábornak hamarosan föl kell vonulnia. Úgy látszik, a legújabb időben az a fölfogás kezd lábrakapni a kultuszminisztériumban, hogy a protestánsokat egy kis korpótlékkal is el lehet némítani. Ennek a fejében azután katholikus politikai államtitkárságot, katholikus autonómiát, mindent, mindent némán lenyelnek. Sőt még a korpótlékot is meg lehet dézsmálni. Elég a kongruás papoknak adni: úgyis csak azok kiabálnak ! Úgy látszik, nagyon szívesen eltekintenének a kath. autonómiával kapcsolatban a protestáns egyházak tőkeszerű segélyezésétől s ilyen módon az 1848 :20. t.-cz. végrehajtása terén az első komoly lépés megtételétől! Örömest elfelejtenék, hogy ezt még Apponyi Albert is becsületbeli kötelességének tekintette ós vallotta nyíltan. Örömest elfelejtenék, hogy az akkori minisztertanács — ha hiteles az értesülésünk - már hozzá is járult ehhez. Ez az újabb irányzat szólal meg félreérthetetlen módon azokban a támadásokban is, a melyekben kiváló egyházjogászunkat, Kérészy Zoltínt részesítették a katholikus írók: Dudek, Tauber, Túri, a miért a katholikus autonómiáról írt, több tekintetben pedig nagyon is engedékeny álláspontot elfoglaló műve végén ki meri jelenteni, hogy a katholikusok használatában lévő birtokoknak és alapoknak a megalkotandó Önkormányzat kezébe való juttatása esetére a felekezetek közti jogegyenlőség és viszonosság törvénybe iktatott elve megköveteli, hogy a többi bevett vallásfelekezetek is megfelelő alapokat kapjanak! Ezek a derék katholikusok elfelejtik, hogy ők is — a mint a megtagadott „előadói tervezet * bevezető sorai is mondják — az 1848:20. t.-cz. 2. szakasza alapján követelik a kath. autonómiát. Az abban lefektetett nagy elv: az egyenlőség és viszonosság alapján kívánnak a protestáns egyházakéhoz hasonló autonómiát. Még a légkörinönfontabb okoskodással sem állithatja senki, hogy ebből a nagy elvből csak az az egy következtetés vonható le, hogy a hierarchikus római egyháznak is legyen autonómiája, mint a demokratikus alapokon nyugvó evangéliumi egyházaknak, azoknak viszont egy szava se lehessen ahhoz, hogy az állam az egyik egyháznak milliárdokat érő vagyont bocsát a tulajdonába, őket pedig a megszavazható, de épúgy le is szavazható, állami költségvetés czérnaszálán lógó évi alamizsnán tengesse, a melynek megszűnése súlyos katasztrófa elé állítaná, sőt lételében is fenyegetné egész egyházi életüket. Az 1848:20. ilyen „végrehajtásába" a négy millió protestáns nem fog belenyugodni! Hiú ábrándokba ringatják magukat, a kik föltételezik rólunk, hogy némán fogjuk nézni, mint vonul be a hazai katholikusság az autonómia pénzeszsákokból épített fellegvárába s mosolyogva fogja onnan nézni, mint küzködik továbbra is a századok folyamán annyit szenvedett, annyit vesztett magyar protestáns világ! Politikai és nemzetiségi különbséget, mindent félretéve, mint egy test fog fölállani a négy millió protestáns s megindul mint a birnámi erdő, hogy elsöpörjön mindenkit, a ki útjába mer állani most, a legkedvezőbb alkalommal, annak, hogy az a boldogabb jövendő, a melynek törvényes alapját apáink már 65 esztendővel