Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-23 / 8. szám

ezelőtt lerakták, végre valahára reá köszöntsön nemcsak a múltért, de a jövendőért is megszenvedett egyházainkra i Dr. K. I. A protestáns államtitkárság kérdése. Lapunk február 9-iki számában közétett felhívásunkat, bár a politikai nagy napilapok szintén kommentálták, meglehetősen langyosan fogadták laptársaink, a mi részben nem is csoda, mert hiszen ugyanabban a számban, tehát velünk egyidejűleg már más irányban elkötelezték magukat. Közülök kettő (Debreczeni Prot. Lap és Evang. Lap) meg egyenesen utópiákat kerget, a mikor azt képzeli, hogy ez a kinevezés tiszta liberálizmusból történt és hogy Jankovics kinevezésével . . . a közoktatásügyi miniszterség előttünk is megnyílt. Mi, megvalljuk,, épen a mai viszonyok között nem tudunk sem az általuk imputált motívumokban hinni, sem az ő következtetéseiket azok alapján levonni, sőt a legnagyobb mértékben gyanús marad előttünk ez a tény épen akkor, a mikor meg az autonómia megoldásának kérdése küszöbön van. Azonban másrészről meg nagyon félreértenek bennünket azok a lapok, melyek azt hiszik, hogy mi az államtitkár személyét akartuk támadni. Erről szó sincs. Elhisszük, hogy liberális ember; azt is elhisszük, hogy ő alatta talán valamivel egészségesebb és tapintatosabb szellem fog uralkodni a kultuszminisztériumban. Még csak a kormányt sem támadtuk direkte, mert hiszen világosan kijelentettük lapunk külön kiadásában is szétküldött felhívásunkban, hogy „itt a kultuszminisztérium egyetemes szelleme ellen történik a tiltakozás, a mely, úgy látszik, már teljesen független mindenféle jövő és menő kormánytól". Ez a veszedelmes szellem pedig ma már napnál világosabb és az erdélyi „Református Szemle" értékes vezérczikke Nagy Károly adataival csak támogatja ezt a felfogásunkat. Mi nagyon jól tudjuk azt is, hogy nem egyes személyektől függ a protestántizmus érdekeinek méltányos érvényesülése, hanem az egészséges, öntudatos, bátor protestáns közvélemény létezésétől, szóval azoknak a százezreknek a magatartásától, a kik ezen kiváló vezéregyéniségek mögött állanak. De valljuk be, hogy épen ez a közvélemény hiányzik ma nálunk! Mert ha meglenne, ez még az egyénileg gyenge és akaratnélküli államtitkároknak is súlyt tudna adni, másfelől pedig az állásukat a protestántizmus méltányos és jogos érdekeinek elhanyagolása mellett is megtartó vezető embereket el tudná söpörni a helyükről. Ez a közvélemény aztán tudna gondoskodni arról is, hogy, mint Barabás Samu az erdélyi Református Szemlében helyesen követeli, a képviselőházban lennének megfelelő számban olyanok, a kik a protestántizmus jogos érdekeit kellőképen képviselni s ha kell, védelmezni is tudnák. Igen, ez a gondolat benne van a mi programmunkban is, csakhogy mi még tovább megyünk. Hogy tudniillik az ilyen kellő súllyal bíró képviseltetésünk lehetséges legyen, azért van szükség szerintünk elsősorban is összetartó és öntudatosabb közvéleményre. Ez pedig csak két erő útján alakulhat ki nálunk, egyfelől t. i. az erőteljes egyháztársadalmi munka, másfelől pedig a sajtó útján való határozott agitáczió útján. Az első nagyszabású, de lassú út, a második gyors és a mi pillanatnyi szükségeinknek, egyéb hiányában, egyedül megfelelő. Azért léptünk mi is erre az útra. Hisz nem egy izolált eset, tudniillik csak az államtitkári kinevezés a mi agitácziónk egyedüli alapja. Mert ez most csak lángra lobbantotta a lappangó tüzet. Mi ugyanis azt látjuk itt józan szemmel, hogy most nem a liberálizmus egy újabb vívmányáról van szó, a hogy a liberálizmusban reménykedő optimista lapok hiszik, hanem egy nagyfontosságú aktus véghezviteléről, mely a kultuszminisztériumnak az idegen, tehát főleg protestáns elemektől való lassú megtisztítását czélozza! És bár azt mi is valljuk, hogy képtelen dolog, miszerint az ország főemberei nem arravalóságuk, hanem vallásuk szerint válogattatnak meg néha, de ha egyszer azt látjuk, hogy a reális életben a római katholikusok mindig olyan embereket keresnek és találnak, a kik nemcsak arravalók, hanem jó katholikusok is, akkor nagyon sovány politika csupa doktrinár liberálizmusból az ő sakkhúzásaikat dicsőíteni, s esetleg passzív rezisztencziával — a kultuszminiszteri székre várakozni! Ezzel az irreális politikával nagyon könnyen úgy járhatunk, mint a mai ellenzék a maga passzivitásával, hogy a legfontosabb törvényjavaslatokat nélkülük tárgyalják le és életbe is léptetik. így tehát még ha ezeknek az utópista lapoknak az álláspontját is tesszük magunkévá, még kevésbbé szabad tétlenül belenyugodnunk mindenbe, hanem azt mondani, hogy ha már 40 éven keresztül törvényellenesen csak római katholikus lehetett a kultuszminiszter, most követeljük, hogy dokumentálja a kormány a maga liberálizmusát azzal, hogy csupa véletlenségből arravaló, de más vallású embert nevezzen ki kultuszminiszternek. Ez azonban, úgy-e egyhamar még nem fog bekövetkezni? És épen ezért, akár a liberálizmus jelszavaira támaszkodunk, akár a kultuszminisztérium jelenlegi szellemét vizsgáljuk, egyforma erővel kell szerveznünk az ország protestáns közvéleményét arra, hogy az eddigi szellemnek ott az igazságosság és méltányosság alapján való megváltoztatását követeljük. És bár laptársaink nem igen állanak is mellettünk, a vidéki gyülekezetekből, sőt még nem várt helyekről is jövő biztató sorok reménységgel töltenek el bennünket a jövő felől. Ha pedig majd egyelőre talán sokat nem is érhetünk el ezzel az agitáczióval, annyi bizonyos, hogy mégis csak nyoma marad s talán jegeczesedési pontja is lesz még ez a jövő erőteljesebb mozgalmának. Sebestyén Jenő. Távíratmegváltásí lapok ^ZTt^Jl sére a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szövetség irodájában (IV. ker.t

Molnár-atcza 17. szim). jt jt Jt jljt