Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-15 / 50. szám

maga álláspontjából, ha semmibe se veszik. Legalább formailag: papiroson védi a jogát, helyesebben a maga álláspontját — a jobb jövő reményében! Csak akkor és csak annyiban enged, ha érdeke úgy kívánja, ha engedékenysége határozott ós tartós előnyt jelent számára s nem keresztezi jövőbéli terveit. Ezt mutatja az egész „Ne temere" küzdelem is. Csak annyit enged ebből is, a mennyit a különleges magyar viszonyok elkerülhetetlenné, sőt egyenesen kívánatossá tesznek rá nézve. A Providát is csak megszorításokkal terjeszti ki hazánkra. Az új dekrétumot se bocsátotta volna ki, ha nem tapasztalta volna azt, hogy az óriási nagyszámú vegyes házasságoknak még nagyobb részét nem kötötték az utóbbi években nála s így a lélekhalászásra túlságos szűkre szorult a tér. Korántse örvendezzünk tehát. Az új dekrétum csupán a halászási terület megnagyobbítását jelenti, vagyis még erősebb küzdelmet! Toldozgatások-foldozgatások itt mitsem érnek 1 Ismételten hangsúlyozzuk: nincs más megoldás, mint visszatérni az 1868:53. t.-czikkre, a mely minden reverzálist érvénytelennek nyilvánít! Ha nyugalmat akarunk: nem szabad addig nyugodnunk, míg ezt a törvényt újból bele nem írjuk törvénykönyvünkbe ! Dr. K. 1. "krónika. Fiatal esperes. Új esperest választott a pesti egyházmegye. Es ez a választás érdekes azért, mert az új esperes egészen fiatal ember, alig 33 éves és alig öt éve lelkész, a ki nemrégiben még segédlelkész volt Budapesten. így lesznek az utolsóelőttiek (az utolsók t. i. a katecheták) elsők. Sokan zúgnak e választás ellen és nem tudják megérteni, hogy esperes néha fiatal ember is lehet; a tisztes tradicziók megsértése ez szerintük. Az eddigi gyakorlat alapján ugyanis sokszor akkor választottak meg valakit esperesnek, a midőn ereje már csökkenőben volt s maga is jobb szeretett volna csendben pihenni. A pesti egyházmegye ím szakított e tradiczióval és ezzel kifejezést adott ama felfogásnak, hogy az esperesség most már nagy és nehéz szolgálat, a melyre nem egyedüli kvalifikaczió a múltban szerzett érdemek. A pesti egyházmegye a jövő jó reménységének alapján emelte erre a nagy felelősséggel, fizikai és szellemi munkával járó tisztségre lelkészi statusának egyik legifjabb tagját. Theológiai tanárokat is már gyakran választottak így a biztató és teljesült reménység jegyében. Adja Isten, hogy ebben az esetben is így legyen . . . Timotheus is fontos és jó munkát végzett. Úgy tudjuk, hogy senki sem vetette meg ifjúságát, hanem példája lett a hívőknek beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben és tisztaságban ! . . . Ad multus annos! A háború borzalmai. Ezekről beszél és tárgyal ma szorongó aggodalmak között mindenki Nem politizálunk, nem is adunk jeremiádokat. De midőn olvasunk a technika vívmányai által lehetővé tett rettenetes öldöklésekről és gyászos pusztulásról és különösen a katonák és komitácsik által minket is közelről érdeklő borzalmas cselekedetekről, önkéntelenül is összehasonlítást teszünk. Az angol-búr háborúban minden vasárnap fegyverszünet volt, a győzelmes búrok mindenütt kímélték a közkatonák és általában az emberek életét; ugyanígy jártak el az angolok is. Ez nemcsak a kultúra eredménye volt, hanem valami más is közreműködött a háború borzalmainak enyhítésére. Hiszen a kultúra egymagában, Buckle a nagy angol pozitivista történetíró szerint, nem vitte előbbre az emberiséget az erkölcsiség terén. A pápuák sem kegyetlenebbek azoknál a koinitácsiknál, a kik védtelen nőket és gyermekeket mészárolnak és más egyebet is cselekszenek . . . Sajnáljuk és szégyeljük, hogy a háborúskodó felek között a vad kegyetlenségek elkövetésében azoké lett a pálma, a kik a „kereszt" jegyében indultak a véres küzdelembe; még az sem vígasztal bennünket, ha arra mutathatunk, hogy a szláv népek keresztyénsége nagyon távol áll az evangéliumtól. Mert hát eszünkbe jut a mondás: miként higyjenek, ha nem hallanak ... mi a lenéző rácz jelzőn kívül sem itthon, sem másutt nem mondtunk nekik semmit. ISKOLAÜGY. A vallásos érzés fejlesztése az iskolában. Hogy a vallásos érzést ref. felekezeti iskoláinkban, ez iskolák növendékeinek lelkében fejleszteni kell, ennek bizonyítását fölöslegesnek tartom. Az idők jelei: magyar ref. egyházunkban a belmisszió ébredezése s az Orsz. Ref. Lelkész-Egyesületnek az őszön megtartott belmissziói kurzusa — fölmentenek engem e tétel bizonyítgatásától. Épen ezek az üdvös mozgalmak adták nekem a gondolatot, hogy az egyháztársadalmunkban megindított kezdeményezésnek iskoláinkba való bevitelére is felhívjam az érdekeltek becses figyelmét. Egyik, bermlakással egybekötött ref. iskolánk évi értesítőjében ezt olvasom: „A valláserkölcsi nevelésre nagy gondot fordít intézetünk, mint a léleknemesítés leghathatósabb eszközére ; épen ezért szorgalmasan látogatták a növendékek a vasárnapi nyilvános istentiszteletet s mindnyájan megjelentek tanítóikkal és nevelőikkel együtt a mindennapi, közös imádkozásból, bibliaolvasásból s éneklésből álló intézeti áhítatos összejövetelen". Elismeréssel vagyunk ez iskolánk valláserkölcsi nevelése iránt; de ki kell fejeznünk azt a nézetünket, hogy templombajárás, házi istentisztelet, vallástanítás a kiszabott heti órákban — még mind nem elegendő a vallásos érzés fejlesztésére s a vallásos erkölcsi nevelésre. Hogy e tekintetben czélt érjünk, szükséges, hogy az egész tanító- és nevelőtestületnek minden tanítói és nevelői működésében, minden alkalommal megnyilvánuljon a keresztyén vallásos lélek; hogy a krisztusi szeretet melegétől legyen áthatott mindegyik tanító és nevelő;