Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-01 / 48. szám

már utánuk utazik egy pap, hogy lelki gondozásban részesítse őket. Szinte szokatlan ez a lassú és lomha mohamedánok részéről. De annál inkább felébreszti bennünk a lelkiismeret szavát: vájjon mikor jutunk mi is annyira, hogy a Balkán főbb városaiban szétszórtan élő ref. híveinkkel érintkezésbe lépjünk vagy hogy helyes missziói politikával csak a Magyarország területén élő elhanyagolt reformátusságot is kellőleg tudjuk gondozni? A mohammedán papság számon tartja a maga idegenbe szakadt fiait, mi pedig, bár államsegéllyel, már eléggé agyon vagyunk támogatva, sem arra nem találunk pénzt, hogy a belmissziót és az azt szolgáló egyesületeket anyagilag tudjuk kellőképen támogatni, sem arra, hogy ugyanakkor, a mikor pl. a baptisták minden anyagi erő nélkül ezrével térítik át az oláhokat, valami eredményt tudjunk elérni azokon a területeken, a hol valamikor Lorántffy Zsuzsánna szolgálta a legmélyebb horderejű magyar nemzeti politikát az oláh misszió felkarolása által. A Mária-kongregácziók nagygyűlése. Míg mi habozunk, vitatkozunk, tervezgetünk a belmissziói munka jogosultsága, szervei, eszközei felett, az alatt a nagy anyagi erőkkel is rendelkező „élő" katholiczizmus nagy léptekkel halad előre a katholikus öntudatot ébresztő és ápoló intézmények alkotásában. A Horánszky-utczában egy hatalmas palota áll most már a jezsuiták vezetése alatt álló kongregácziói munka szolgálatában. Sok ostromnak volt a közelmúltban kitéve a Mária-kongregácziók intézménye, de ez ennek daczára, mint a jelek mutatják, nagyon egészséges, viruló állapotban van és a jezsuiták örömmel és büszkeséggel mutathatnak reá az általuk képviselt és senki által le nem kicsinyelhető ügy diadalára. Az összes ünnepi szónokok, papok és világiak és különösen az új herczegprimás kiemelték beszédeikben clZt j <\J minek Bangha Béla S. J. a kongregácziókról írt apologetikus iratában kifejezést adott, hogy a kongregáczióban folyó munka alapvető, a meiy a hit mélyítését czélozza; „ez az alap, a hajtóerő, a mely nélkül a katholikus szervezkedés semmit sem ér és minden akczió üres kimera". Nem kritizáljuk itt ezt az intézményt, nem is foglalkozunk a herczegprimás és Bangha páter helytelen és sértő és oly sokszor ismételt aposztrofálásával a protestántizmust illetőleg, hogy t. i. „ebben mindenki lelkiismeretfurdalás nélkül élheti az ösztönök zabolátlan életét, mert hát a protestántizmus csak hitet és nem életet követel", — hanem tanulékony lelkülettel ide írunk egy passzust a kalocsai érsek beszédjéből: „Folyton panaszkodunk akczióink közben az aránytalanság felett, a mely a modern katholiczizmus nagy erőfeszítései és az elért sikerek csekélysége között van ... A sopánkodások sokszor igazságtalanok és azok részéről erednek, a kik procul negotiis a tagadhatlanul folyó újjászületés munkájából nem veszik ki részüket, hanem terméketlen bírálgatásban merülnek ki, a mi könnyebb is, kényelmesebb is, olcsóbb is, mintáz áldozatos munka. Mutatis mutandis! . . . Szavak a maguk helyén. Hamburgban vagyunk. A nagyszerűen restaurált Szent Mihály-templomban van ünnepi felszentelő istentisztelet. Az első lelkész, Hunzinger prof., a híres apolögeta prédikál a nagv atyai intő szózat, a Róm. XIII. 11. alapján: ideje már, hogy az álomból felserkenjünk! A prédikáczió így végződött: Teljes határozottsággal térünk napirendre a theológusok végnélküli vitái és a terméketlen tervezgetések és különczködések felett, a melyek a munkához vezérlő útunkat elzárják. Ahhoz a nemzetséghez tartozunk, a mely a sötétségből a világosság felé tör . . . ébredj fel gyülekezetnek, népnek szelleme, német nemzetnek géniusza; ideje, hogy felserkenjük, az evangélium zörget a jelen idők minden ajtaján 1 A császár is ott volt és az istentisztelet végével kézszorítással és e szavakkal köszönte meg a hallott igéket (nem gratidált!): „Ez helyén való, férfias szó volt, találjon visszhangra a jó eredményekben!" A Coligny-emléket leplezték le Wilhelmshavenben. „Minden helyzetben, állásban, korban, így szólt a császár, közeledik felénk a kísértő. Csak akkor állhatunk meg, ha van bátorságunk azt mondani, a mit Coligny írt: Regem habemus. Ez az emlék figyelmeztet bennünket arra, hogy minden kötelességünket csak úgy teljesíthetjük, ha hívek maradunk égi királyunkhoz!" ISKOLAÜGY. A budapesti ref. theol. akadémia és kerületi székház építésének története.* Midőn — megbízatásomhoz képest — eme mostani épületünk építkezési történetét röviden vázolom, vissza kell tekintenem a theol. akadémia elhelyezésének történetére elejétől fogva, mert csak így tudjuk méltatni a jelen helyzetet . . . Nagy ós hosszas előkészületek és — tudjuk — ugyanily küzdelmek után sikerült Török Pálnak s nemes társainak az 1855. év őszén a theológia első osztályát megnyitni s aztán évenként egy-egy osztály nyílott meg. Bérházakban volt elhelyezve — a Mocsonyi-, majd a Révay házban — úgy a tanulóság, mint a tantermek, egynek kivételével, mely a pesti egyházközség tanácsterme volt. Hogy ez az elhelyezés mennyire czélszerűtlen volt, azt bizonyítani nem kell; — természetestehát, hogy úgy a theol. akadémia elöljáróságának, valamint az akadémia minden barátjának nagy örömére szolgált, hogy az 1863. év őszén állandó helyiségbe költözhetett, tudniillik a Kálvin-téri épület oroszlán-utczai részébe, melyet a pesti egyház a kerület segítségével építtetett. Nem volt ez az elhelyezés sem ideális, de az előbbihez képest már nagy haladást jelentett — akkor,; de az intézet itt egy év híjján félszázadon át létezett, az intézet fejlődött, az épület kopott s már 8—10 évvel ezelőtt tisztán állott azok előtt, a kik a viszonyokat ismerték, hogy a theológia ott nem maradhat. Másrészről a pesti egyház tevékeny és szerencsés kezű főgondnoka már * Csak most vagyunk abban a helyzetben, hogy Szilassy Aladár gondnok és biz. h. elnök jelentését igéretünkhöz képest egész terjedelmében és ey>j számban közölhetjük.