Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-01 / 48. szám
Azt hiszem, hogy mindazoknak, a kik e felhívást elolvasásra méltatják, eszükbe jut mostani törvénykönyvünk egy-egy részletének hiánya; a § okat reátettük a való élet mérlegére és közülük nem egy könnyűnek, elégtelennek találtatott. Idejében reá kell hát mutatnunk a javítandókra, pótlandó részletekre, illetve hiányokra. Hogy melyek ezek? Most ez alkalommal e felhívó és kettőzött figyelmet kérő czikk keretében nem óhajtok részletezni. De egy-két dolgot még sem hallgathatok el már most sem és pedig első sorban is azt említem fel, hogy egyházi életünk fejlődésére nézve valóságos életkérdés az, miszerint közigazgatásunkat az egész vonalon a modern kor és élet követelményei szerint rendezzük be és megvalósítsuk ezen a téren a lehető legnagyobb egyszerűség és gyorsaság elvét. Hadd legyen az egyház felügyelő és kormányzó hatóságainak, az egyénieknek, úgymint a testületieknek több idejük, alkalmuk behatóbban foglalkozni azokkal a dolgokkal, a melyek az egyházi életnek benső, valódi lényegét alkotják. A nehézkesség és lassúság béklyóiban vánszorgó organizmusokban nem lüktethet erőteljes élet; az elhanyagolt és idült sebek nem egyszer az egész szervezetet megrontják. A legközelebb összeülő zsinatnak figyelmét ez bizonyára nem fogja elkerülni, de nem kerülheti el az sem, hogy az egyháznak szüksége van olyan szervekre, a melyek által a körében ébredezni kezdő élet a modern kor szükségeihez képest megnyilvánulhasson. A következő zsinatnak észre kell vennie, hogy vannak az egyháznak olyan orgánumai, a melyek még ma is csak papíron, §-ban vannak meg és gondoskodnia kell eszközökről, a melyek életre keltik ezeket. Észre kell vennie, hogy vannak olyan §-ok, a melyeknek végrehajtása alól kibúvó ajtókon át menekülnilehet és mindenek előtt a zsinatnak emanczipálnia kell magát a ^smaí-presbiteri elv értelmében azon helyzet alól, a melyben jelenleg a konventtel, illetve kerületekkel szemben van. Minden eddigi egyetemes zsinatnak volt egy-egy hatalmas, nagyszerű alkotása. A debreezeni zsinat, a melyre évtizedeken át folyt az előkészület, építette fel az egységes magyar ref. egyház alkotmányát és létesítette annak nagyszerű intézményét, a közalapot, a melynek eszméjét már e lap feltámadásának első esztendejében, 1858-ban pendítették meg ennek hasábjain egyházunk akkori vezérei (többek között Tisza Kálmán is). Az első jubiláris budapesti zsinat rendelkezése folytán létesült a lelkészi özvegyek és árvák egyetemes gyámintézete ; a harmadik zsinatnak két új korszakot bevezető alkotása: a lelkészi nyugdíjintézet és az adósegélyalap. Ha a következő zsinatra nem vár is ily nagyjelentőségű új intézmények megalapozása, de elég dolgot ad neki az eddigiek belterjesebb kiépítése és az ingatag költségvetési tételekben megállapított államsegélyből táplálkozó anyagi exisztencziánk biztosabb alapra való helyezésének kisürgetése. De nem megyek most részletekbe, még csak arra mutatok reá, hogy ág. hitv. evangélikus testvéreink is most készülődnek a zsinatra. Nekik 1891 óta nem volt zsinatuk. Náluk az egyetemes közgyűlésnek ennek a „legfőbb képviseleti és kormányzó hatóságnak" széles hatásköre és a többi önkormányzati hatóságoknak is tágabb körben mozgó szabályrendeletalkotási joguk van. De nem tudom, nagyon sürgős-e, hogy már a jövő évben tartsák zsinatjukat? Nem jó lenne-e, ha ismét egy időben tartatnék a két egyház zsinata? Vannak közös nagy ügyeink, érdekeink ; közelget a közös, nagy emlékezés esztendeje; nem kellene-e megragadnunk minden alkalmat annak dokumentálására, hogy életünk eredete és alapja ugyanazon egy Lélek, nem kellene-e törekednünk arra, hogy életünknek útjai itt a megtépettség és széttagoltság hazájában ne egymástól messzebb elvivők, hanem párhuzamosan haladók legyenek. Van egy közös orgánumunk tisztázatlan jogi helyzettel, van egy „egyezségünk" nehézményezett részletekkel, vannak közös munkamezőink, nem lenne-e szükség a zsinataink|közötti érintkezésre és „üzenetváltásokra" ? Készülődünk a zsinatra; ne mondjuk, hogy még nem sürgős — nem jó elsietni a dolgot; jó, hogy van időnk, fel kell ezt használnunk a nagy jogalkotó elvek és az ezekből folyó részletkérdések alapos megbeszélésére. Lapunkban szívesen adunk helyet mindazon czikkeknek és objektiv eszmecseréknek, a melyek az előkészület idejét hasznossá és gyümölcsözővé teszik. Atyámfiai, férfiam jertek társalkodjunk Jeruzsálem kőfalainak építéséről és kerítéseinek javítgatásáról! P. KRÓNIKA. Abdullah imám Debreczenben. A napilapok annak idején közölték a hírt, hogy az idei iskolai év kezdete óta több boszniai mohamedán ifjú tartózkodik Debreczenben s egy részük a kollégiumban, más részük meg a felsőkereskedelmi iskolában tanul. Ezeknek a száma előreláthatóan emelkedni fog, mert folyton újabb és újabb ifjak jelentkeznek Boszniából, sőt Konstantinápolyból is azzal a szándékkal, hogy tanulmányaikat Debreczenben óhajtják végezni. Ezeknek a bosnyák ifjaknak, mint a Budapesti Hírlap egyik multheti száma írja, a minap ünnepük volt: „Szerajevóból jött Debreczenbe istentisztelet tartására Abdullah imám, a kinek fölkérésére a református egyház szívesen átengedte a kollégium imatermét, hogy az az ünnep tartama alatt mecsetté átalakítva, szolgáljon templomul a nagy próféta dicsőítésére.1 1 Eddig szól a híradás ama része, a mely minket érdekel. Nemcsak azért, mert szinte túlfantasztikusnak is tűnik fel előttünk az, hogy egy ref. istentiszteletekre szánt helyet máról holnapra mecsetté lehessen alakítani s arról egyházi lapjaink bővebben ne szóljanak, hanem főleg azért, mert Abdullah imám utazásában egy nagy figyelmeztetés rejlik a mi számunkra is. íme, nyolez vagy tíz bosnyák fiú felkerekedik s „külföldre" megy tanulmányait végezni és három hónap múlva
