Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-17 / 46. szám

rült papírnál is. A műhelyekben fegyelem, szorgalom. Rendes szünetek. Reggel, este imaóra, vasárnap evangelizáczió. A munkaház mellett nagy imaterem felszerelve bibliákkal, énekes könyvekkel. Látogatása nem kötelező, de azért nem maradnak el. Legnagyobb részük komoly útra tér. Közös hálótermeik rendesek, tiszták; táplálékuk egészséges és bő. Harmincz nap után tisztességes elhelyezés várja azt, ki ellen panasz nem volt. Addig ellátáson kívül semmi munkadíj. Néhány kép egy evangéliumi egyház munkateljesítéséből a legbonyolultabb társadalom létküzdelme között. Képek, melyek egynapi átvonulás alatt is tisztán beszélnek az idegennek. Szabó Miidós, az erdélyi Kálvin-Szövetség titkára. Csendes jegyzetek. Kálvinista sajtó. Azt hittem, csak egy páran álmodozunk róla. Az ORLE-n kiderült, hogy többen is vagyunk. Sőt, a kik többek, azok is kívánják. Dr. Ferenczy is. Az új Néplap szerkesztői is . . . Szeretnénk virágzó napilapot, meghitt, népies újságot, millió számra traktátust, vallásos elbeszélést, verset, hitvédő iratot, filléres prédikácziót. Szeretnénk gazdag tudományos és gyakorlati theológiai irodalmat. Szeretnénk . . . felébredni az álmodozások világából a tettek mezejére! Csak az a baj, hogy hátulról akarjuk kezdeni a dolgot. Újság, Néplap, Naptár, füzet. Pedig a legelső dolog: nyomda! A história az élet mestere. Hát még a régi magyar protestantizmusé ! Ez pedig arra tanít, hogy a magyar reformátorok nyomdát kerítettek és aztán irtak. A magyar pap akár pátronussal, akár a nélkül, akár ellene ... de nyomdát szerzett. Az üldöző fegyver golyója — ólombetű, a kenyér botja — simító vessző, koldusdarócza — rongypapír lett szent lelkesedéséből. A bibliafordítók, hitvitázók egyházuk szolgálatába állították koruk legmodernebb termékét: a nyomdát. Ha mi utódok így haladtunk volna, akkor ma vasút, gőzhajó vándortemplomokat hordozna. Távíró röpítené szét, mint a politikusokét, nagy prédikátorok beszédeit. Telefonhírmondók tüntetnék, el szalon, üzlet, kávéház, külváros, vidék távolságát a templomtól. Mozgókép és fonográf örökítené meg egy mélyenjáró Szász Károlyt, egy Filó simaságát, egy Molnár Albert drámai erejét, egy Gergely Antal viharzó, megkapó tüzét... Egy szóval nyomda! Vagy egy ember állítja fel s akkor talán sohsem lesz, vagy a kálvinista egyház. Ez meglehetne rögtön. S ha az 50-tiél több egyházmegye, ugyanannyi lelkészi és tanítói értekezlet, az egyházkerületek, bizottságok, értekezletek, Konvent, Ref. Tanár-, Enekvezér-és Tanító-Egyesület, ORLE, Kálvin-Szövetség a jegyzőkönyveit (sokszor vaskos kötetek), kiadványait, lapjait, szemléit, nyomtatványait, rubrikás íveit, vallástani, konfirmácziói könyveit, énekes- és imakönyveit ... a mostani árért, ebben az egyetemes nyomdában nyomatná: akkor az nem is lenne rossz üzlet. Egy ilyen nyomda kevesebb áldozattal vállalkozhatnék akár egy napilap kiadására is . . . Ez üzletnek se lenne rossz! Nem halt bele egyházunk a rosszul elhelyezett konventi székház építésébe és a központi állások kreálásába. Ebbe se! Mert ez nem kerülne annyiba! S ha (hiszen gyöngék az emberek) az egyetemes nyomda ügye azon rekedne meg, hát nem bánom, szervezzünk a buzgó aspiránsok számára itt is állásokat. Fő az, hogy legyen egyetemes nyomda! Csak hogy ez nem lesz meg. Miért? Mert összetartás nincs. Fent nem kezdik, lent nem pedzik! Szent autonómiánkon pedig csak nem eshetik sérelem! * Lelkészválasztás törvénye. Proteusról szól a rege, hogy — ha meg akarták fogni — más-más alakká változott. Mindig kicsúszott a markoló kézből. Ezt a játékot űzi az élet is zsinatainkkal. Legalább a lelkészválasztás dolgában! A debreczeni, az I-ső és Il-ik budapesti zsinat hiába igyekezett üstökön ragadni A lelkészválasztás komoly ügye keze közül kicsúszott! Sőt lecsúszott és a porba esett 1! A késői nemzedék megtanulhatja törvényeinkből, hogy miként nem kell lelkészt választani. Ezen akarna segíteni az alsóbaranyai javaslat, mit legutóbb a pesti egyházmegye is elfogadott. A pályázó lelkészek egy-egy egyházmegyei kiküldött kíséretében jelenjenek meg próbaszónoklatra a gyülekezet előtt s beszédüket nyomassák ki. Szép javaslat! Fennszárnyaló ideálizmus. Csak az a baj, hogy a való életben sántikálna. íme egy-két hibája, vagy fogyatkozása: 1. Csak az igehirdetés a fő előtte. Pedig talán túl volnánk azon a felfogáson, hogy a szószék és úrasztala a pap kizárólagos munkatere. A krisztusi lelkületet, a vezérlő, kormányzó képességet, az apostoli buzgalmat s az „evangélista munkáját", az egész életet jobban megmutatná tán a belmisszió, a gyülekezet szellemi, erkölcsi és gazdasági ügyeinek felkarolása ?! Ezek a modern lelkész „bizonyságlevelei". Ezek nélkül szólhat akár az angyalok nyelvén is. 2. Ezeket a „bizonyságleveleket" pedig csak a lelkész gyülekezetében olvashatják a választók! Menjenek helyébe. Igaz, régi elv: „ha a hegy nem jön Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez I" De talán minket a „hegyeket is megmozgatni" tanított valaki?! — Mégis csak szebb, illőbb, ha a gyülekezet megbízottjai jelennek meg s kérdezősködnek, utánajárnak a lelkész összes tehetsége nyilvánításának, mintha az összes választók jegyeznek meg egy husz perczig rezgő mélabús baritont, vagy egy velőket hasogató tenort, esetleg . . . miért ne ?! ... egy jól kikötött nyalka bajuszt, vagy szépen fésült absoloni hajzatot. 3. Ha a jelöltek így sorra kopogtatnak, víz se mossa le róluk a maga-maguk ajánlgatását. Igaz, hogy a pályázat is az ! De ez talán mégis több annál. Olyan lelkészi „versenytárgyalás" - féle. Lelkészi állásunk a többet ígérőnek kiadatik! Már t. i. „a többet ígérő külsejűnek" ! Ki óvja meg á gyöngébb szónokot, mert ilyen is van, a korteskedésben eldurvult gyülekezetnek félhangos parlagi kritikájától,, ha egy-egy mosdatlan száj nyomán éljenzik a szerencsésebbet? Vagy óhajtanok, hogy egyegy társunk végigszenvedje ezt a szellemi vesszőfutást?