Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-03 / 44. szám

Az étkezőbe érve, 1 órakor pontban csengetnek. 110—115 diák számára terített asztalok csinja, ragyogó tisztasága maga is kedves látvány, az érkező tömeg pontossága pedig meglepő. 1 óra 5 perczkor helyén van minden diák. Az asztalfőn a vezető családfő: Szőts és neje. Parányi csengetyűszóra feláll az ifjúság és az „atya" imádkozik, — de a pompás paradicsomleves már ott párolog és megkezdődik példás rendben az ebéd. Mindennek van szabálya. 6—6 ül egy asztal körül. De felváltva a „családfő" asztalánál is étkezik — minden nap másik hatos csapat. Igen nyereséges a falusi modorosság lecsiszolására, mert a jó étel mellett egy kis figyelmeztetésben is részesülnek az ifjak. A pecsenye és főzelék után felállott egy erdélyi öreg leikésztestvérünk és szólott pár szót Szőts nagyt. úrról, úgy állítva be őt, mint ennek a szép nagy családnak az édes atyját. Az önkéntelen előtörő tapsvihar mögött én az ő lelkéből kisugárzó szeretet visszasugárzását látom, élénk visszhangra talált a jókívánság! Egy fiatal kollega meg utalván az „atyát" éltető szavakra, az „édes anyáról" szólott, de oly tapsviharok között, hogy a Nagyt. asszonynak köny szökött szemébe, — ez volt számára sok-sok fáradságáért az első elismerés alulról. Végül Andrássy Kálmán, a tiszántúli kerület nagyszívű papja: a „család" gyermekeire kivánta melegen Isten áldását Erre jött a kitűnő ízű palacsinta és a vendégek finom asztali borral — de az ifjak vízzel oltották szomjúságukat. Kedves Szerkesztő uram, a megelégedett test hálával fordult „az atya" ajakán át az ég felé, rövid imában. Mindezt miért írom én meg? Azért, mert olyan új dolog, a miről még kevesen tudnak! Méltó, hogy tudjanak 1 Főleg az intéző körök, a kiknek figyelmébe ajánlom, hogy jövőre a kerület tulajdonát képező földbirtokok bérlőivel a bérleten felül a konyhára szükséges terményeket: krumplit, tököt, paradicsomot, hízott állatokat is . . . bizonyos mennyiségben szolgáltattassák be évenkint, mert az internátus fenntartásának költségeit a termelők ilynemű megterhelése tetemesen csökkenti, de a termelőknek nem nagy adó és hiszem, hogy szívesen is vállalják. Kedves Szerkesztő uramat áldja meg az Isten 1 Balatoni 1. MISSZIÓÜGY. Kié a belmissziói munka ? Talán nem délibáb, hogy megmozdultunk. Az energiák erőkké változnak, a potenczialitás aktualitásba megy át, a beszéd helyét elfoglalja a munka. És a munka nem merül ki az egyházi adók behajtásában. Igaz, hogy a munka még csak most indul meg; széles mezejét, számos eszközét még kevesen tekintik át. Mégis rá kell már most mutatni egy hibára, mely a tájékozatlanság mellett is egyoldalú és hatásaiban romboló. A beszédek és viták során a különböző felfogások és irányok súrlódásából ki lehetett érezni, hogy mindegyik a maga felfogását és munkáját tartja egyedül üdvözítőnek. (Most és a továbbiakra megjegyzem, hogy nemcsak egy irányról beszélek.) A munka útjának megmutatása félreszorult a belmissziói kurzuson és a felszólalók körülhatárolni igyekeztek a belmisszió munkáját. Korlátokat és tilalomfákat állítottak fel. Sokszor úgy éreztük, mintha távoli időből hallanánk hangokat: Pál nem hirdetheti a Krisztust, mert nem ivott és evett az „oszloposokkal" együtt ... A pogányok nem térhetnek meg, mert nincsenek körülmetélkedve .... Mienk az Isten országa, mienk a munka. Ez az a szóbanforgó hiba. A belmissziói munkát minden ev. keresztyén végezheti és mindenkinek végezni kell. Az irányzatok és a módok kiüönfélesége nem akadály, sőt szükséges dolog. Mindegyik irányzat Jézusból indul ki és hozzá tér vissza. S hogy útjaik nem esnek össze vagy nem is párhuzamosak ? Nem egy út vezet Jézushoz ós nem egy úton járnak az emberek. A belmissziói munka a ker. vallást személyes vallássá akarja tenni. Tehát számolnunk kell a vallásos tapasztalás különféleségével, a személyiségekkel. A beteg lelket, a melynek krízisre van szüksége, az egészséges lelket, a mely evoluczió útján éri el ugyanazt a czélt (James), egy egyenlettel megoldani lehetetlen. A különböző jellemű, műveltségű, világfelfogású embereket az egyéni pszichológia mellőzésével ugyanazzal a methódussal meggyőzni pszichológiai abszurdum. A bibliával szólva: a kinek a tej való, nem lehet annak kemény eledelt adni. Ezeken a szavakon nyugszik Pál térítői methódusa, a ki, hogy az egy Jézushoz vezethesse az emberiséget, a zsidóknak zsidó, a görögöknek görög volt (I. Kor. IX. 20—23). És nem hirdette, hogy Efezusból és Rómából is a damaszkuszi út vezet a Krisztushoz. És — jellemző módszerére — a pogány írók munkáiból is bizonyít és épít a bibliával egyenlőképen, mert szükségesnek és helyénvalónak találta (I. Korint. II. 9.; IV. 6.; IX. 10.; XV. 33.). Tárgyi tekintetben tehát elhibázott dolog a beimissziót egyik vagy másik irányhoz kötni; czéltévesztés kevesek kiválasztásának és összegyűjtésének tartani. A belmisszió bibliai alapgondolatainál a „minden" „mindnyájan" kifejezés mindenütt ott van. A megkötést alanyi tekintetben is hangsúlyozták. Miután az alanyi a tárgyival összefügg, a különféleség alanyi tekintetben is megengedhető és szükséges. Forduljunk ismét a belmisszió legnagyobb hőséhez: Pál apostolhoz. Az első korinthusi levélben a vallási irányok kiilönféleségeivel szemben rámutat a bennük rejlő egységre. Féltékenykedés és versengés ezt mondani: én Pálé vagyok; én Kéfásé, én meg Apollósé. Ezek csak szolgák, kik által hívöTcké leszünk, még pedig, a mint kinek-kinek az Úr adta. Bármelyik szerint követjük is Jézust, de őt követjük (III. 4. skv.; 22., 23.). Jézusban