Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-06 / 40. szám

folytonos kialakítására s a mindenkori életviszonyokhoz képest való magasabbra törésre hív, tanít és buzdít s az ő világnézetével felfegyverkezve, a munkára és cselekvésre erőssé tesz. Ekép az evangélium a fokmérője minden munka helyességének, de eredményességének is. Ilyen munkára kell serkenteni, nevelni és rávezetni a közel három millió magyar kálvinistát! Es úgy érezzük, liogy a mintegy 20 év előtt megindult belmissziói törekvések után az első lépéseket sikerült megtennünk, a mi nyilvánul abban az el nem tagadható jelenségben, hogy: kezdünk eszmélni. Az isteni gondviselés Kálvin születése négyszázados emlékünnepét választotta ki, liogy a magyar kálvinisták felébredjenek lethargiájukból s ugyanez a magasabb hatalom azt a munkát bízta reánk, hogy szervezzük erre az ünnepre a magyarok genfi zarándokútját. Kétségtelen, hogy a genfi jubileum (1909) nagyjelentőségű a magyar kálvinizmus történetében is! Ott vettük észre, hogy vagyunk, ott éreztük meg, hogy hivatásunk van, ott vettük számba multunkat és jelenünket, hogy a jövőben mi is számot tegyünk a világ százmilliónyi protestánsai között. Es egymás után látogatnak hozzánk Doumergue, majd Fulliquet, előbb már itt járt Clark Ferencz, majd jöttek Ferinaud, Mott János, Fildius s végül Mathews — és megértük, hogy a Pesbiteri Világszövetség a mult évben Budapesten tartotta tanácskozásait. És létesülnek alapítványok Genfben, Montauban-ban magyar Timotheusok részére; — és Claparéde Sándor, majd Doumergue Emil könyvet ír a külföldnek a magyar kálvinista egyházról és hirdetik brit testvéreink örömmel ós szeretettel, hogy itt értékes szellemi erők és kincsek vannak, a melyek érvényesültek a múltban, de a melyeknek nevezetes hivatásuk van a jövőben! FÖleszmélésünket nyomon kell követnie a tömörülésnek, az erők összetételének, az egységes czélokra való törekvésnek. A magyar társadalomnál talán dekomponáltabb társadalom nincs a világ nemzetei között s maga az egyházi élet is deczentralizált. A mily szükséges adminisztratív szempontból a megyékre és kerületekre osztottság, ép annyira szükséges az együttműködés az egyházi élet elevensége, az irányeszmók és czélok helyes megoldása s a kálvinista magyar egyház jogos érdekeinek kivívása szempontjából. A „Viribus unitis" jegyében egyesülnek nem is eszményi czélok érdekében a társadalom különféle osztályai, csak a kálvinista társadalom tagolódik széjjel sokszor a helyi viszonyok ideig-óráig tartó befolyásai szerint. Egységes, józan, puritán, komoly kálvinista közszellem nagy eredményeket érhetne el s előnyére változtathatná meg a társadalom képét, mert a történelem tanúsága szerint a Kálvin népe volt nemcsak a keresztyénség védőbástyája és volt a szabadságnak is erős támasza, de egyúttal a társadalom sava hazánkban és mindenütt! Úgy kell lenni, hogy a jelen kételyei és a jövő bonyodalmai között is megmutassuk, miszerint méltók maradtunk elődeinkhez ! „ A ki igazi nevelője és tanítója akar tehát nemzetünknek lenni, annak nemcsak érzésre, gondolkodásra és akaratra kell a magyart tanítania, hanem egységes érzésre, megegyező gondolkodásra és egyetértő elhatározásra." (S. J. S.) A Kálvin-Szövetség ebben is eszköz és nem önczél óhajt lenni, a mikor kitűzi: tömörüljünk s vívjuk ki végre a vasárnapi munkaszünetet ós a korcsmák ünnepnapi bezárását, a mikor rámutat a szövetkezetek alkotásának szükségességére, mint uéperősítő intézményre, a mikor az egyetemi diákotthon létesítését, mint közös szükségletet megjelöli, a mikor a cselédkérdést, mint az egyház közreműködésével megoldandó problémát felszínen tartja, a mikor a munkásosztály lelkéhez való hozzájutás eszközeit keresi ós ajánlja, a mikor a külföldi testvérekkel való összeköttetések szálait mind tovább-tovább fűzi s egy országos, tiszta keresztyén szellemű napilap megteremtésére a zászlót kibontja. Feleszmélve egy jobb jövő előkészítésére való elhivatásunkra és egyesülve a nagy, közös, mindenkor altruisztkus czélokra és megismerve a czélokat, kötelességünk kilépni a cselekvések terére! Miként fogja honorálni a magyar kálvinista társadalom a jövőben szövetségünknek csak pár évre visszatekintő, kis erővel ugyan, de a legjobb igyekezettel és mindenkor magyar kálvinista egyházunk érdekeinek szemelőtt tartásával kifejtett működését: az attól függ, hogy valóban elhivattunk-e a munkára s teljesítettük-e a reánk bízottakat?! Be kell vallanunk, hogy nem végezhettünk annyit, a mennyit szerettünk volna. Azonban, a mit végeztünk, azt lélekből, szeretettel és a legjobb akarattal végeztük. Hiszen, „ha az Isten ezer meg ezer évet fordított az anyagi világ teremtésére — írja Frank Thomas — mi meglepő van abban, hogy sok idő kell a bonyolult lelkivilág megteremtéséhez". Jobb idők előállítására törekszünk mindnyájan, de érezzük és tudjuk — szemben a modernista táborral—, hogy előbb az egyeseknek, nekünk magunknak is újjá kell születnünk, ha a Mester tanításait be akarjuk vinni az életbe. Mégis mi nemcsak várjuk, de hisszük is Péterrel együtt, hogy „az új ég és új föld elkövetkezik az 0 Ígérete szerint, melyben igazság lakozik", (II. Péter III. 13.) Mert minden egyes csak eszköz az Istenség kezében, hogy a végczél az Isteni akarat szerint bekövetkezzék és elérhető legyen; de annyi bizonyos, hogy a legmagasabb akarat szerint kijelölt munkát minden egyesnek el kell végeznie. Ki kell eképen mutatnunk minden egyesnek a maga helyét, hogy egyesült erővel végezhessük el a ránk bízottakat. A védő és építő munkát nem vihetjük véghez egynéhány túlságosan igénybevett és leroskadásig dolgozó munkással. Ha pedig már egyszer „felserkentünk az álomból" és látjuk a reánk váró nagy feladatokat, „vessük el a setétségnek cselekedeieit és öltözzünk fel a világossághoz illendő öltözetbe — Pál tanítása szerint (Róm. XIII. 11—14) — és mint nappal, ékesen járjunk nem