Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-29 / 39. szám

mészeti, szellemi, gazdasági, erkölcsi, társadalmi, állami és egyetemes emberi törvényeknek eme rengeteg sokasága fölött az uralkodó király a keresztyén világnézet és életfelfogás szerint az embertestvéri szeretet. Pedig ma mintha a tömegeknek, a törvények tarka tömkelegének az uralma járná! Mintha demokratikus alapon egyenlő jogot adnának a törvények nagy tömegének. A törvények tömegének e tülekedő tömegében pedig leszorul és elnyomorodik a szeretet. A hol egyedüluralkodót választanak, ott hol a természeti ösztön, hol a gazdasági érdekharcz, hol a művészi szépség, hol a szellemi szabadosság, hol a politikai hatalom, hol a hadi erő törvényét ültetik trónra. Ritkán kerül szóba az erkölcsi törvény uralma s még ritkábban a törvények királyának, az emberszeretetnek alkotmányos uralkodása. Nos, a XX. századbeli keresztyénségnek óriási feladata, hogy az ösztönök uralma, a gazdasági érdekharcz dúlása, a művészi szépsegnek jellemtépő bálványozása, a szellemi szabadosság forgószele, a politikai hatalom önimádása s a nemzetközi háborúk embertelenségei felett uralkodó hatalomra juttassa az emberszeretet királyi törvényét. E végből először magában kell uralomra emelnie a faji, felekezeti, osztályi, egyesületi, vérrokoni és személyi korlátoktól megszabadított egyetemes embertestvéri szeretetet. Keleten. Japánban még Nogi tábornoknak a meghalt császárért való öngyilkossága a királyi törvény. Délen, Északafrikában az emberöldöklés királyi törvénye uralkodik. Nyugaton a gazdasági harczból félreálló Lafargue-ok öngyilkossági szabadsága hódít. E három világ között, nálunk az elvadult szenvedélyek akarnak uralomra kerülni. A Kelet a szolgai, a Nyugat a minden alul felszabaduló szeretetet kedveli. A Dél és Közép a pusztító szenvedély tűzesóváit dobálja. Mi halljuk meg Luther szavát: „A keresztyén ember hite által ura mindennek, szeretete által pedig szolgája mindenkinek." Mi legyünk az embertestvéri szeretet királyi törvényének koronás királyai és koronás szolgái! V. J. Búcsúszó. Mint tulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő utoljára szólok itt a Lap tisztelt olvasóközönségéhez. A következő szám már a Kálvin-Szövetség tulajdonában és B. Pap István budapesti theol. tanárnak és P. Horváth Zoltánnak, a Kálvin-Szövetség titkárának a szerkesztésében fog megjelenni. A mikor átadom a Prot. Egyházi és Iskolai Lap tulajdonjogát a Kálvin-Szövetség-nek ós a szerkesztést B. Pap Istvánnak és P. Horváth Zoltánnak, — búcsúznom kell a Lap tisztelt olvasóközönségétől. Bucsúzásom nem kíván végleges búcsú lenni. Nem azzal a szándékkal válok meg a Lap tulajdonától és felelős szerkesztésétől, hogy ennek hasábjait soha többé fel ne keressem. S mivel reményem van az iránt is, hogy azok, a kik e Lapnak olvasói voltak eddig, olvasói maradnak ezután is, — búcsúszavaimat nem mint egyházi közéletünk egyik tagja, hanem csak mint e Lap volt tulajdonosa és volt felelős szerkesztője intézem a tisztelt olvasóközönséghez. A Laptól való megválásom nem jelentheti az azzal való teljes szakítást. Hiszen a ki oly hosszú idő óta - állott e Lappal mind szorosabbá vált összeköttetésben, mint ón, az, még ha leteszi is a lapkiadás és felelős szerkesztés nehéz gondjait, — szeretetét, jóindulatát nem vonhatja meg attól az orgánumtól, a mely hozzá oly közel állott s a mely alkalmat adott neki arra, hogy az egyház és iskolái javát kereső lelkének gondolatait tolmácsolhassa s másokkal is közölhesse. Mert bizony már hosszú ideje annak, hogy a Prot. Egyházi Lappal, ezzel a legrégibb, tiszteletreméltó sajtóorgánummal való benső viszonyom fennáll. Még theológus diák voltam, a mikor összeköttetésbe jutottam a Lappal, mint annak korrektora. Majd pályát végezve, főként mint a Brit és Külföldi Bibliaterjesztő Társaság évi jelentéseinek ismertetője, majd mind a Lapnak nyári gondozója kerültem bele a Lap munkatársai sorába. Egész közelivé és bensővé akkor vált ez a viszony, amikor 1898 januárjával, Szőts Farkas szerkesztő mellett, főmunkatársává,rövid idő múlva pedig szerkesztő-főmunkatársává lettem a Lapnak. A legközelebbivé és legbensőbbé pedig akkor vált viszonyunk, a mikor 1905 januárjával mint tulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő átvettem a Lapot. Csaknem 25 esztendeje tehát annak, hogy a Prot. Egyházi és Iskolai Lappal összeköttetésbe léptem. Ebből mintegy 10 esztendő esik a csendes kiilső, 7 esztendő a belső, az utolsó években a szerkesztésig haladt munkatársságra és 7y

/4

esztendő a felelős szerkesztőségre. Ebből az időből csak erre az utóbbi 73

/4

esztendőre kell most visszatekintenem, mert ennek munkájáért voltam felelős. A többi eltöltött idő és annak munkája csak a saját privát emlékezésemnek lehet a tárgya. Mint felelős szerkesztő, a Lap életéhez arányítva, nem túlhosszú ideig állottam a Lap élén. De ez az aránylag nem hosszú idő is bő alkalmat adott arra, hogy a szerkesztés átvételekor kifejtett programmnak megfelelni igyekezzem. Szerkesztői programmomban a főczélt így jelöltem meg: „. . . a magyar protestáns egyház és iskolái érdekeinek önzetlen, azok igazi javát szem előtt tartó szolgálata; szabadságának, autonómiájának lankadatlan védelmezése; külső és belső élete felvirágozásának odaadó munkálása". Hogy az a munka, a mit e kitűzött czél elérése érdekében kifejtettem: mit ért, — azt nem én vagyok hivatva elbirálni. Én csak azt mondhatom el jó lélekkel, hogy munkámat valóban önzetlenül, sem kitüntetéseket, sem anyagi gazdagságot nem keresve, igyekeztem teljesíteni. Kerestem egyházam ós iskolái javát az 1848: XX. t.-cz. végrehajtásának sürgetésével s a végrehajtás módjainak megjelölésével; az egyházi adó-, a leikészi, tanári és tanítói fizetés- és nyugdíj-