Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-22 / 38. szám

odaadással hirdeti a nyugodt életvágy igéit, s ennek a felmagasztalásához a szükséges vallásos színezetet szolgáltatja; minden komoly harcz elől okosan kitér, hogy zavartalanul élhessen. A vallás nagyon népszerű addig, a míg békében hagy valakit. De Jézus ajkáról ezt a nekünk kellemetlen igét halljuk: „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak", vagyis, hogy jó napokat szerezzek. „A ki az ő lelkét szereti, elveszti azt." (János 12.is) Nem, Jézus nem volt népszerű! A mit ő prédikált, az nem lehetett népszerű. Meggyőződésének és fenségének félreismerése volna, ha csak pillanatig is azt hinnők, hogy felhasználható egy népszerű életfelfogás kialakításához. Az Isten országa nem azért van, hogy a népiesség kegyeletes megőrzésére és előmozdítására szolgáljon. A ki népszerűen akar beszélni, szabadságról, önérzetről, hűségről, szentségről, az évszakok változásáról, az osztálykülönbségek rendeltetéséről, megszentelt és fájdalmas órákról beszéljen és mindenre lehelje rá a vallásos hangulat megdicsőítő lehelletét. Az Isten országáról szóló prédikáczió azonban úgy száguld, mint a szélvihar és minden alacsonyai, semmist elűz maga elől, ítélve és irtva azt, a minek nincs örökkévaló értéke. A mi egészséges és használható elem, régi vagy új, — az mind anyagul szolgál az Isten országához és be is kell olvadnia abba. Minden elveszti önálló jelentőségét, népszerű értékelését és feloszlik a dolgok magasabb rendjében. Mindent el kell adni a drágagyöngyért. Ez a központi szemlélődési mód, hogy t. i. mindent, a mi létezik, az Isten országának a látószögéből nézzünk, sohasem volt népszerű, ma ép oly kevéssé, mint Jézus és a próféták idejében. Ez azonban nem zárta ki, hogy Jézus és a próféták a néphez különösen közel ne álljanak. Ö maga, tanítványai és néhány próféta a népből származtak és mindig és újra a néphez szóltak. Ismerték a nép legégetőbb szükségét; felismerték a vágyakozásának végső, maga által sem ismert czélját; gyökerüket a nép legalsó rétegeibe bocsátották le. Nem a népszerűt, a népiéleknek ezt a lényegtelen tényezőjét, hanem a népet magát, a népben levő embert kereste Jézus és foglalta le magának, neki adta át magát lelke teljes melegével. És a nép, ha nem értette is meg mindig, mégis felismerte az ő végtelen, minden emberi érdek fölé emelkedő jóságát. Ezért lett a nép meghittje. Ha ilyen népszerűségre akarunk szert tenni, akkor a kísértő félni fog, eltávozik tőlünk és Isten angyalai szolgálnak és segítenek nekünk. Stückelberger L. Németből ford. Székely István. Iskolai évmegnyitóbeszéd a budapesti ref. theol. akadémián, 1912 szeptember 16-án. 2. Kor 5.i

;

. xá apyj/.Tu rcapYjXflsv, iSou Y®T0VS

V Pál apostolnak e szavai zsonganak fülembe, mikor most e helyen körülnézek. Intézetünk régi, ócska helyiségeit és felszerelését, íme, újabbakkal, nagyobbakkal, szebbekkel cseréltük fel. A félszázados zsellérség után, íme, végre az ígéret földére jutottunk, melyen talán megvethetjük lábunkat és egy jobb jövő felé törhetünk. Intézetünk végre a maga rendeltetésének élhet, azoknak az eszközöknek birtokában, melyeknek hiánya eddig annyira hátráltatta. Hála és elismerés a fenntartó Dunamelléki Egyházkerületnek, mely fogyatékos anyagi ereje mellett is megtalálta a módot arra, hogy hosszú időre otthont alkosson magának és nekünk. És ha áldozatkészsége mellett, az anyagi eszközök hiánya miatt, nem tudott is minden igényt kielégíteni, mégis a mult nyomorúságai után örömmel állítjuk fel az ében háézert és mondjuk az apostol igéit: a régiek elmultak, íme, újakká lettek. De mégis csupán e szempontból nem merném az apostol igéit számra venni. Pál apostol egy belső újjászületési proczesszus rajzának végén konstatálja arról a xaivYj y.uats-ről, mivé lett Ő maga, mivé minden keresztyén embernek lennie kell a Krisztus által, hogy ebben za áp^aía naprjXdev, iőoó yéyovev xaivá. Az apostol izzó lelke már logikai tényként mutatja fel azt, a mit még csak követel. Az ón szemem is intézetünk s a belőle kikerülő generácziók belső életére irányul és erre szeretnék e perczben irányító hatást gyakorolni. Szeretnék a mi ifjúságunk szeme elé olyan perspektívát állítani, melyet ne felednének el soha. Szeretném lelküket egy ideálnak megnyerni, mely megragadná és lekötné örökre. A ki egy pályára indul, bizonyos ideált fest maga elé, melyben az a pálya előtte megdicsőül. Az életből és a képzeletből veszi hozzá a legjobb, a legszebb vonásokat és színeket. A nagy orvos ideálja lebeg az egyik előtt, a másik előtt a buzgó és tudós tanáré, a harmadik előtt az igazságos biróé, ügyes kereskedőé, vagy képzett iparosé. Rossz doktor, lelkiismeretlen tanár vagy biró, bukott kereskedő, kontár iparos senki sem akar lenni. Lehetetlen ideál nélkül valami nagyot elérni. Ez adja az energiát a pálya küzdelmeihez, ez helyezi kilátásba a pálya sikereit. Jaj annak, a ki ideál nélkül indul a pályára 1 Mert ha még az ideált is megtépdesi az élet, ugyan milyen lesz az a pálya, melynek még ideálja sem volt ? ! Úgy szeretnék az önök lelkébe belátni, milyen ideállal jöttek erre a pályára. Hoztak-e egyáltalán és milyent hoztak? Mert azoknak, kik ideál nélkül, pl. csak a nyomorúságtól kényszerítve, vagy alacsony ideállal, pl. csak a kenyérkereset vágyával jöttek ide, már a küszöbnél szeretném a régi vates tiltó szavát oda-