Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-28 / 4. szám

A nagygerezsdi egyesség kiegészítése. A két protestáns egyház közös érdekeinek megoltalmazása czéljából alkotott nagygerezsdi egyesség kiegészítésére irányuló törekvés élénk visszhangot kelt a protestáns sajtóban is. Mi is hozzászólunk ehhez a kérdéshez, mert egyházalkotmányunk legsarkalatosabb elveit érinti a tervezett pótegyesség. Arról van szó, hogy a nagygerezsdi egyességben szabályozott közös ügyek kapcsán felmerülő ellentétek kérdésében külön „választott bíróság" kezébe lenne letéve a döntés. A választott bíróság eszméjét a ref. egyház egyetemes konventje magáéva tette, hasonlóképen az ág. hí tv. ev. egyház egyetemes gyűlése is. Ez — sajnos — annak idején elkerülte a figyelmünket, különben nyomban hozzászólottunk volna ahhoz, hogy vájjon volt-e joga erre a legiszlativ- jellegű döntésre az adminisztráczionális hatáskörrel bíró konventnek ? A választott bíróság szervezése tárgyában kiküldött hattagú vegyes bizottság Sztehlo Kornélt bízta meg, hogy dolgozza ki a bíróság szervezetét. A kidolgozott tervezetet a bizottság minden tagja megkapta. Egy példány az „Evangélikus Őrálló" szerkesztőjéhez is eljutott valahogy, ki közzétette azt lapjában. Sőt ugyanennek a lapnak a karácsonyi száma a kiküldött bizottság egyik tagjától, dr. Kéler Zoltántól bírálatot is közöl a tervezetről, melyet több oldalról erősen kifogásol. Sztehlo Kornél az „Evangélikus Lap" január 6-diki számában nagy méltatlankodással beszél arról, hogy az „előadói tervezet" „indiszkréczió" folytán nyilvánosságra került, ezzel kapcsolatban megtudunk indítványa sorsáról annyit, hogy a bizottság nem fogadta el tervezetét, hanem másik készítésére kérte fel. A kálvinista bizottsági tagok ugyanis — mint Sztehlo mondja — „felpróbálták a kabátot (a tervezetet) és azt találták, hogy az nékik nem passzol, mert az ő egyházi alkotmányuk nem engedi, hogy ők ilyen, a két testvéregyházat nagyon is szorosan egymáshoz ölelő kabátot fölvegyenek". Sztehlo azután a tervezetet a bizottság megállapodásai alapján újból szövegezte, átdolgozta, de azt a bizottság még nem fogadta el. Kéler Zoltán módjára nem kívánunk visszavont tervezet bírálatába bocsátkozni. Érdemleges bírálatunkat fentartjuk arra az időre, a mikor a végleges tervezet nyilvánosságra kerül. Azt ugyan vitatjuk Sztehloval szemben, hogy „előadói tervezetet" bárki szóvá ne tehetne ! Nagyon különös lenne, ha minden javaslatot csak akkor lehetne megbírálni, a mikor már elfogadták. Hisz a bírálatnak az az egyik legfőbb czélja, hogy valamely javaslat mellett vagy ellen az illetékes körökben hangulatot keltsen és annak jogerőre emelkedését, törvénnyé, szabályrendeletté válását elősegítse vagy meggátolja. A mikor már elfogadtak valamely javaslatot, csak czéltalan kesergés a bírálat. Ha a bizottságot kiküldő testület elé kerül is még az elfogadott javaslat, az ugyanis már nehezen dezavuálhatja bizottságát. Ettől a felfogástól indíttatva, már most is szóvá kell tennünk egy körülményt: azt, a mi körül az egész kérdés forog s a miben a mi véleményünk — úgy látjuk — merőben elüt Sztehlo Kornélétól. Nem az itt a legfontosabb kérdés szerintünk, hogy ez a tervezett választott bíróság felebbezési fórum legyen-e, vagy pedig első és utolsó fokú, megfelebbezhetetlen ítéletet hozó bíróság. Ez a kérdés eltörpül a mellett a másik mellett, hogy lehet-e ilyen bíróságot zsinati törvény nélkül megalkotni? Erre a leghatározottabb nem-mel kell felelnünk! Ebbeli fölfogásunkon nem változtat sem az a körülmény, hogy mind a ref. konvent, mind az egyetemes ev. gyűlés a zsinati határozat kikérése nélkül határozta el, hogy választott bíróságot szervez, sem az az érvelés, hogyha a nagygerezsdi egyességet is meg lehetett csinálni zsinat nélkül, a módosítását is meg lehet. Zsinat-presbiteri elveken felépülő egyházunk szervezetében a konvent nem jogok forrása, hanem csak a törvényesen alkotott jogszabályok végrehajtása czéljából alkotott szervezet. Mint ilyen, csak azokban a kérdésekben illetékes dönteni, a melyeket egyházi törvényeink reábíznak. Egyházi törvényünk egyetemes egyházunk bíráskodási jogát is végső fokon a konventre ruházta, ámde ez korántsem jelentheti azt, hogy a konvent eme legfelsőbb bíráskodási jogát másra, akár általa, akár más által szervezett bíróságra ruházhatja. Ez egyházunk egyetemének legsajátosabb és legelidegeníthetetlenebb joga, melyről kizárólag legfőbb törvényhozó testülete, a zsinat útján mondhat le és ruházhatja egészen, vagy részben más testületre. A bíráskodás annyira sérthetetlen joga autonóm egyházunknak, mint a szuverén államhatalom igazságszolgáltatási joga. Az állam is féltékenyen őrködik eme joga felett. A törvények hosszú sora védi az államhatalom eme jogának sérthetetlenségét. Az 1869: IV. alapvető törvény szerint a törvényes bíróságokat megszüntetni, azokon kívül másokat fölállítani, a bíróságok törvényesen meghatározott számán, területén változtatni törvényen kivül nem szabad. Az 1871: XXXI. és XXXII., az 1875: XXXVI. és az 1885: III. törvényczikkek szerint a bíróságok számának megállapítása minden fokon a törvényhozás hatalmi köréhez tartozik. Az 1890 : XXV. ós XXIX. törvényczikkek viszont kimondják, hogy a bíróságok területének és létszámának megállapítása ugyancsak a törvényhozás hatáskörébe tartozik. Tehát sem új bíróságot szervezni, sem a régiek területét, hatáskörét megszorítani külön törvény nélkül nem lehet, nem szabad. Pedig az államhatalomnak is van az igazságügyek terén külön végrehajtó szerve, az igazságügy minisztérium, melynek feje, az igazságügyminiszter, a törvényhozás mindkét tényezőjének, mind a parlamentnek, mind a királynak felelős minden tényéért. A konvent jogi helyzete olyasfélének tekinthető egyházalkotmányunk keretében, mint egy-egy minisztérium az államélet terén, — azzal a különbséggel, hogy a konvent felelőssége legfőbb törvényhozó testületünkkel, a zsinat-