Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-14 / 28. szám

kítottá át s a pseudo-müvószet csak úgy tombolt ezekben a rémségesen hivalgó ürességekben. De mit is értenénk tulajdonképen protestáns egyházi művészet alatt? Hol vannak a művészek, a kik a térrel megbirkózzanak s a kik egyúttal egy evangéliumi templom sajátságos jellegével is számolni tudjanak? Mert itt nemcsak arról van szó, hogy az épület egyes tagozatait megfelelő módon kezeljék, a képek 4ielyes beosztásáról gondoskodjanak, az alakok méreteit a térhez viszonyítsák, hanem arról a nehezebb feladatról is, hogy megmaradjanak a tér adott tulajdonságai közt, annak közvetlen hatását fokozzák, kidomborítsák, a helyett, hogy stílszerűtlenül szétszedjék. Már pedig ebből a szempontból egy egységes tér egész más elbánásra tart igényt, mint egy hossz-, kereszt- és mellékhajókból álló tércsoport. Még Puvis de Chavannes falkép-stílje ez, mely alakjai nyugalmával, színes kőtónusával leginkább illenék bele egy evangélikus templomba. De eltekintve tőle, hogyan áll tulajdonképen az újkori falfestészet elmélete ? Még a legelemibb alapelvekben sincs megegyezés. Szabad-e a művésznek a falfelületet negligálnia, szabad-e vonalzójával és ecsetjével, vonal- és lógtávlat útján, úgy szólva eltüntetni a néző szeme elől a tért alkotó falakat s helyettük mély tájképekbe és architektónikus staffazsokba engedni bepillantást ? A ki a kazein és olajszínek finomabb hatására súlyt helyez, az erről az illúzióról sem mondhat le, mint a német Gebhardt, a ki például a düsseldorfi béketemplomban két ablak közötti kis téren is mozgalmas előtérből merész akurczban vezető lépcsőt fest elénk, melynek hátterébe állítja a kufárokat a templomból kiűző Jézus alakját. A protestáns monumentális művészet jövőjének kérdése nemcsak a festőművészet, hanem az építőművészet kérdése is. Mert hol vannak templomok, melyek a Gebhardtéhoz hasonló művészi produkcziók felvételére méltó keretet szolgáltassanak nyugodt architektúrával, nagy, szabad falfelületekkel és helyes felső világítással ? Rendes körülmények közt a művész nem akasztja képeit világos ablakok közt keskeny pillérekre. Pedig így függ Gebhardtnak is nyolcz remeke a düsseldorfi templomban, nyitott oldalablakok között, elegendő felső világítás nélkül. Ezt pedig valóban nem lehet az egyházi művészet gyarapodásának nevezni. Legjelentékenyebbek, a miket a protestáns monumentális festészet újabban produkált, a viborgi evangélikus templomban, a dán SJcovgaard Joakim freskói; csak hogy a mily plasztikusan alakítja ő az emberi formát, oly lapos marad a tájrészletekben. A főalakokat egészen az előtérbe állítja s a hely hátterét csak alig jelzi. Négy fa jelenti nála a paradicsomot, néhány fal- ós födélrószlet Sodomát, egy egyiptomi oszlop József palotáját stb. Mint a görög vázafestők vagy a régi olaszok egymás fölébe sorakoztatott csoportozatokra osztja képeit, melyeket csak a táj vonalai vagy az epikus gondolat egysége foglalnak össze. így a karzat bejáratánál az apsisban a trónon ülő Krisztus, alatta az üdvözültek serege fehér ruhában, jobb felől a mennybemenetel s a kereszthajóban a megfeszíttetés egy részlete. A ruha feletti koczkavetést lent, az előtér közepében a dombról felnyúló három kereszttel, a hegy lejtő fokain egymás fölébe helyezett nép- és farizeuscsoportok közvetítik. így óvja meg a művész a falfelület karakterét ugyanakkor, mikor a história minden jelenetének helyet szorít rajta. Igaz, hogy a dán SJcovgaard fanyar északi művészete, mely a legszigorúbb freskó-technikával a bibliai történetből csak a leglényegesebbet adja a nép egyszerű gyermekének a lehető legnagyobb egyszerűséggel és keresetlenséggel, a szín és tetszetősség minden eszközének mellőzésével, nem igen tarthatna számot szenzáczióra valamely szeczesszionista kiállításon. De eredeti és egyszerű buzgóságban fölötte áll minden nagyvárosi túlfinomult művészetnek. Maga Gebhardt Skovgaarddal szemben inkább egy tudós theológus benyomását teszi, a kinek érdeklődése inkább összpontosul a próféta és pap, a jövendölés és beteljesedés, a farizeusi képmutatás és az egyszerű, szívből fakadó buzgóság ellentéteinek drámai halmozásában, sem mint a bibliai történetek tiszta emberi és vallási tartalmában. Skovgaard művészete naiv népiességében a keresztyén érzés és az északi mondakör ritka egybeolvadását tünteti föl s mint ilyen, nemzete egész kultúrájának bélyegét hordja magán. Van még egy másik fontos szempontja is a protestáns egyházi építőművészetnek, mely a czélgondolat fokozottabb érvényre emelését szolgálja s mint ilyen a profán építőművészetben is egyre nagyobb jelentőségre emelkedik s ez az épületnek a környezetbe való organikus belefoglalása, a tájjal való benső összhangzatba hozatala, a hazai anyagok használata s egyáltalában a hazai építésmód. A mai városépítés feladataival az egyházi építkezés keretei is szabályozódtak s lassankint itt is visszatérünk a régi jó hagyományokhoz a templom elhelyezésében, a csöndes, hangulatos, templomtér és környezet választásához, mely ne csupán utczakeresztezésekből álljon, ellenben a tömegek arányos elosztásában, a körvonalakban s a színtónusban is simuljon a természeti környezethez. Ebben a tekintetben, sajnos, nemcsak városi, hanem vidéki templomaink egy része is sok kívánni valót hagy fenn és ez nem is csoda, mert a városi bérlakások tervezetével foglalkozó építész új és szokatlan feladat előtt látja magát egy oly épülettel szemben, melynek nem két, hanem négy, szabadon álló fala van s köröskörül levegővel és világossággal véve körül, s mely tetszés szerint állhat beljebb vagy kijebb, nem kell a szabályozási vonaltól félnie. Innen a sok elhibázott alkotás, melyben semmi architektónikus gondolatot nem lehetne nagyító üveggel sem felfedezni-. Mert építészeink rendesen feledik, hogy nem az ornamentumok szabják meg a jövő művészetét, nem az új dekoratív motívumok határozzák meg a jövő stíljét, hanem maga az élet szükségleteiből kibontakozó új szellem. Ebből kell megteremteni a protestáns egyházi kulturának is a maga új stíljét,