Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-05 / 18. szám

mélyiségébe való szellemi belehatolás és elmélyedés. Hatolj bele ennek a történelmi személynek sebeibe, halálának okaiba s megismered élete mozgató erőit. Élete mozgató erői nyomán eljutsz lénye középpontjához, élete isteni forrásaihoz. Az élet lényegének megismerése közben meggyőződöl annak az életnek ható erejéről. Érzed, hogy a kereszthalál nem megölte ezt az életet, hanem mérhetetlenül fokozta annak ható erejét. A kiket nem nyert meg tevékeny életével, megrázta s meghódította keresztjével. A keresztrefeszítettből még hatalmasabb élet áradt ki. Feltámadt, megelevenedett szétrebbent tanítványai lelkében és életében. Életre kelt az első keresztyénekben. Megelevenedett a keresztyén emberiség kétezeréves életében. Mint termékeny szellemi hatalom munkálkodik ma és mindig, mint az emberiségnek Istenhez és isteni életre való vezetője. Találkozik vele Pál a damaszkuszi úton, Ágoston Milanóban, Ferencz Asszisziben, Luther Wittenbergben, Kálvin Párisban, Schleiermacher Halléban, Tolsztoj Jasznaja-Polyánában, sőt Wilde is a maga emmausi útján, Readingben és Richtus is Páris utczáin. Maga győzi meg azt, a ki szenvedéllyel keresi az élet nyitját. A természettel, mely Haeckelt ellene fordította, visszavezeti Romanest a keresztyénséghez. A történelemmel, mely France-ot a kételkedésbe vitte, híveivé tette Carlyle-t, Kidd-et és Bousset-et. Fincio-t Plató által, Neander-t a zsidóságon át nyerte meg követőiül. Azért kutasd a természetet, vizsgáld a történelmet. Mindezek felett azonban kutasd magadat s az emberi lelket igazán, s Eckhart mesterrel tapasztalod: „Minél többször tekintek az ember lelkébe, annál többször találok Istenre 1" Mindenek felett hatolj bele Jézus személyiségének mélyébe s ez az út elvezet az önismeret Infernojából a hit Paradisojába. Ez a hit építi aztán Heine mondása szerint az antwerpeni dómokat, — a XX. század hivő Tamásait és a diadalmas keresztyénséget! V. ,J. Br. Bánffy Dezső emlékezete. — A ref. egyetemes konvent megnyitó ülésén elmondotta dr. Antal Gábor dunántúli püspök, a konvent lelkészelnöke. :

— Mult évi konventi ülésünk alkalmával már komoly, nyomasztó előérzet szállta meg szívünket a miatt, hogy szeretett és általánosan tisztelt világi elnökünket, báró Bánffy Dezsőt, az erdélyi ref. egyházkerület és a magyarországi ref. egyetemes egyház hivatali szolgálatra nézve legidősebb főgondnokát nem láthattuk és üdvözölhettük magunk között itt az elnöki székben, mert a súlyos betegség akadályozta őt az általa mindenkor őszinte örömmel és szíves készséggel teljesített elnöki kötelesség elvégzésében. Úgy határozott az emberi véges értelem által végzésében megfoghatatlan, útaiban végéremehetetlen, czéljaiban beláthatatlan örök bölcseség, hogy egy év előtti súlyos aggodalmaink rövid idő alatt fájdalmas valósággá váltak és a mindeneken szabadon uralkodó Isten ezelőtt épen 11 hónappal elhívta közülünk, magyar ref. egyházunk éléről az örök jutalom elvételére bölcs vezérünket, báró Bánffy Dezsőt, a ki kiváló értelmi erejével, széles látkörével, mély belátásával, a közjó felvirágoztatására czélzó, önzetlen buzgóságával az egyházi élet terén oly biztosan mutatta előttünk az útat, a melyen haladnunk kell, hogy édes hazánk ós magyar nemzetünk szellemi, erkölcsi és közművelődési tényezői sorában elfoglalhassuk a közjó érdekéből azt a helyet, a mely a magyar ref. egyházat úgy a szellemi, mint a társadalmi szabadságot ápoló, védő és biztosító szelleménél, mint a magyar nemzetnek és a magyar fajnak a múltban tett megbecsülhetetlen hasznos szolgálatainál fogva a természeti és társadalmi fejlődés örök törvényei szerint a jövőben is méltán megilleti. Ezen bölcseségnek, gondos előrelátásnak, önzetlen jóakaratnak köszönhettük azt a szerencsét, hogy a midőn egyházi tanácskozásainkban, közügyeink intézésénél a legközelebbi időben a szövevényes kérdések megoldása, a haladás útjában álló nehézségek és akadályok felmerülése miatt aggodalom, elkedvetlenedós ós kétség vett erőt rajtunk, — a mikor Bánffy Dezső báró elnökünkre tekintettünk, a mikor szemeinket az ő férfias erőtől duzzadó alakjára, határozottságot, szilárdságot sugárzó arczára irányítottuk, a mikor érczes hangján kifejezett, egyenes és sohasem ingadozó nézete és véleménye nyilvánítását hallottuk: egyszerre a megnyugvás, a bizalom, a biztosság és erő érzete szállotta meg a mi lelkünket is. Az igazi nagy embereknél jelentkezni szokott erős szuggesztív hatás áradt ki az ő egyéniségéből arra az egész környezetre, a mely vele érintkezett, a mely a komoly munkában vele osztozott, a mi kiválólag alkalmassá, hivatottá tette őt arra, hogy az utóbbi nehéz és nagyon válságos időben egyetemes magyar ref. egyházunknak az isteni gondviselés által kijelölt vezére legyen. Mert magyar ref. egyetemes egyházunk legújabb történetét áttekintve, lehetetlen meg nem győződnünk arról, hogy a mindenható isteni gondviselés különösen mutatta ki ref. anyaszentegyházunk iránt az ő végtelen kegyelmét és jóságát, a midőn az 1881-ik évi zsinat óta, a mikor ref. egyházunk jelenlegi szervezetét nyerte, a mióta az Erdéllyel való egyesülés által egyetemessé lett s a szűklátkörű és gyengeségre kárhoztató partikulárizmusból kiemelkedve, nagyszabású egyetemes közintézmények létesítéséhez fogott: báró Vay Miklósban, Tisza Kálmánban, báró Bánffy Dezsőben olyan három hittestvérünket iktatta egymás után a hivatali szolgálat idősebbsége útján átöröklődő konventi elnöki s ezzel világi vezéri székbe, a kik egyúttal a magyar nemzet állami életében is mint kiváló vezérférfiak szerepeltek, a magyar közélet terén nagy súllyal és befolyással bírtak, a magyar ref. egyháznak tekintélyt kölcsönöztek s a felekezeti és vallási jogegyenlőség és viszonosság nagy elvének érvényesülését egyéni kiválóságuk által megkönnyítették; viszont azon jogos igényeink követelésének,