Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-05 / 18. szám

a melyet magyar ref. egyházunk a védelem és támogatás tekintetében a magyar állammal szemben, a méltányosság, a természetes osztó igazság, de egyszersmind az 1848. évi XX. t.-cz. alapján is formálhat, megfelelő súlyt is kölcsönöztek. Ezen Istentől küldetett és kiválasztott nagy és bölcs vezéreink élete és munkálkodása a legszembetűnőbb bizonyítéka annak, hogy a magyar haza, a magyar nemzet, a magyar faj élete, fejlődése, virágzása a magyar ref. egyház életével, fejlődésével, virágzásával a legszorosabb összefüggésben van, mert a magyar ref. egyház szelleme és gondolkozása a józan magyar nép szellemével és gondolkozásával közös, egyik a másiknak legerősebb támasza, kiegészítője. Ennek az igaz magyar és igaz református szellem megtestesülésének egyik ritka kiváló, mindnyájunktól tiszteletet érdemlő példányképe volt Istenben boldogult konventi és zsinati elnökünk, báró Bánfty Dezső, a kinek kebelében a hazaszeretet, a magyar faj szeretete, a ref. egyház iránti szeretet és hűség nyugtot nem engedő, ellenállhatatlan erővel buzgott egész életén keresztül, s ez sarkalta és képesítette őt buzgó, lankadatlan tevékenységre és messze jövőre kiható nemes alkotásokra, a magyar nemzeti állam kiépítése, a magyar faj erősítése, nagy hivatásának betöltésére való képesítése s a magyar ref. egyház felvirágoztatása érdekéből. Hogy mily nagy odaadással, eréllyel, lelkesedéssel, sikerrel és eredménynyel működött báró Bánffy Dezső a magyar állam és nemzet nagyságának, dicsőségének, nemzetközi jelentőségének, befolyásának, tekintélyének emelésén, annak jellemzésére és feltüntetésére nem az én igénytelen szavam, hanem az elfogulatlan történetíró tolla hivatott, a mely bizonnyal annál méltóbbnak fogja találni báró Bánfty Dezső életét és működését a feldolgozásra, minél távolabb jutunk azon időponttól, a mikor az emberi gyarlóság a közügy terén kiváló férfiaknak egyéniségét, kellő távlat hiányában, a magánérdek vagy a személyes rokon- vagy ellenszenv csalékony szemüvegén keresztül szokta tekinteni. Én ezen a helyen és ezen alkalommal báró Bánfty Dezsőnek csak az egyházi téren s az egyetemes magyar ref. egyház érdekében kifejtett áldásos működésével kívánok röviden foglalkozni s munkájának e téren elért eredményét tiszteletteljes és kegyeletes megemlékezés alakjában főbb vonásokban jellemezni. Hogy az egyházi élet terén valaki sikerrel és eredménnyel működhessék, annak első feltétele, hogy meg legyen szívében a mély vallásos érzés, az egyházhoz, annak szelleméhez, annak intézményeihez való erős ragaszkodás, a mely tettre, munkára, az egyház ügyeivel való foglalkozásra és áldozatkészségre indítsa. Báró Bánfty Dezső, ez a különben aczélkeménységű, szilárd jellemű ember, bírt ezzel a mély vallásos érzéssel és az egyházhoz való ragaszkodással, a mit kimutatott kora ifjúságától fogva élete utolsó órájáig. A vallásos hit, az Istenbe vetett bizodalom adott neki erőt életének minden viszonyai között, s abban találta megnyugvását akkor, midőn az emberekben csalódott vagy a midőn reá a nemszeretem napok bekövetkeztek. A mikor már kora ifjúságában az egyházi élet terére a közbizalom által munkásul elhivatván, ezelőtt 27 évvel az erdélyi ref. egyházkerületnek főgondnoka, utóbb ezelőtt tíz évvel a magyarországi egyetemes ref. egyház konventjének világi elnöke lett, eleitől fogva magáévá tette Pál apostolnak nemes és nagy elhatározását, hogy : semmivel sem gondolok, az én életem is nekem nem drága, csakhogy elvégezhessem örömmel az én futásomat és a szolgálatot, a melyet vettem az Úrtól, Csel.: XX. 24. Ezért szolgálta ő a ref. egyházat annyi odaadással, buzgósággal, eréllyel és bámulatra méltó kötelességérzettel, a mennyit még azoknál is, a kik az egyház szolgálatát kizárólagos életfeladatukká tették, csak ritkán találhatunk. Azon ügyekkel, a melyeket akár mint elnök intézett, akár mint elnök a tanácskozó testület elé terjesztett, ő mindig rendben és tisztában volt, mert hogy azokat alaposan megismerje, azok iránt kellőleg tájékozódjék, arra nagy gondot fordított, arra időt és fáradságot szívesen áldozott. A ki maga irányában ily szigorúan értelmezte a kötelesség lelkiismeretes teljesítésének erkölcsi törvényét, az másoknál is a tisztesség és becsületesség követelményének tekintette a kötelesség betöltését és mindenkinél inegbocsáthatlan hibának tartotta a kötelesség teljesítésének elmulasztását. Semmit sem kárhoztatott báró Bánfty Dezső annyira, mint azon emberek eljárását, a kik a maguk hivatalos dolgában hanyagok, azokat csak mellékeseknek tekintik, inkább más dolgokkal foglalkoznak. Semmit sem ítélt el jobban, mint azt, a ki a gyakorlatra, a protestáns lelkiismereti és vizsgálódási szabadság nagy elveire való hivatkozással kivánt kibújni a kötelesség teljesítése alól, vagy pedig ilyen általános elvek hangoztatásával próbálta igazolni az egyház iránti hűtlenségét. Á mély vallásos érzés és az egyház iránti hűség és ragaszkodás, párosulva azon nagy szervező és alkotó képességgel, a mely báró Bánfty Dezsőnek kiváló lelki tulajdona volt, képesítették őt azon fontos alkotásokra, a melyek ref. egyházunkban egészen vagy részben az ő egyéniségéhez fűződnek és az ő nevét az utókor előtt is áldottá teszik. Ezek között első helyen áll az 1898. évi XIV. t.-cz., az úgynevezett lelkészi kongrua-törvénynek az Ő miniszterelnöksége alatti meghozatala, a melynek jelentősége nemcsak abban van, hogy a nem róm. kath. vallású lelkészek nyomorúságos helyzetén valamennyire segített, hanem inkább abban, hogy ezzel ismertetett el tényleg és törvényesen, hogy a magyar állammal szemben a magyar protestáns egyháznak az 1848. XX. t.-cz. alapján anyagi szükségei kielégítésére nézve elévülhetetlen jogos igénye van, a melynek folytatólagos és fokozatos kielégítésére szolgálnak mindazon későbbi segélyek, illetve dotácziók, a melyeket eddig egyházunk a magyar államtól kapott és még jövendőben követel. Igaz, hogy