Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-28 / 17. szám

pietizmus és reakczió jelszavai röpködnek a levegőben. Protestánsok szórják protestánsokra. Reformátusok kiáltják reformátusokra. Szabadgondolkodásról,' szabadkőművességről, szocziálizmusról, radikálizmusról és progresszivizmusról beszélnek egyfelől. Bibliáról, hitvallásról, hithűségről, egyháziasságról, egyházi fegyelemről, a keresztyénségnek a keresztyénellenes radikálizmussal szemben való megvédéséről másfelől. Egymás keresztyén, protestáns és liberális voltát is kétségbe vonták a szembenálló vitázok. És mind a kettő a protestántizmusra hivatkozik, mint alapra! És mind a kettő a protestántizmus jövőjét akarja biztosítani! Hol az igazság ? Hol a protestántizmus ? Hol a liberálizmus ? Elég fontosnak tartjuk mind a protestántizmust, mind a liberalizmust ahhoz, hogy a protestáns liberálizmus kérdésének tisztázásával behatóbban foglalkozzunk. Mi a protestántizmus? Mi a protestántizmus lényege ? Határozott formában is felvetették a vitában. A protestántizmus lényegét a keresztyénség lényege határozza meg. A keresztyénség lényege körül a XX. század első tízedében folyt nagy szellemi harcz áttekintése alapján a keresztyénség lényegének legáltalánosabb és legegyszerűbb meghatározása ez: „A keresztyénség a Jézus szerint való élet, melyet Isten minden keresztyén emberben sajátos módon támaszt." A protestántizmus nem a keresztyénség maga, hanem annak egyik történelmi alakja. Az az alakja, melyet a XVI. századbeli reformáczió hozott létre. A biblia természetfeletti isteni tekintélyének és a Krisztushoz való személyes viszonynak alapelveivel szakadt el a középkori római keresztyén egyháztól s alapította meg a keresztyénség újkori, protestáns típusát. Ez a protestántizmus 400 éves történetében nagyjelentőségű fejlődésen ment át. Ma a protestántizmusnak is két fő alakját különböztetjük meg: az ó-protestántizmust ós az új-protestántizmust. A ó-protestántizmus egészben a XVI. századbeli protestántizmus rendszerén áll. Alapjelleme a konzervativizmus. Az új-protestántizmus a közművelődési élet négyszázados fejlődésének tekintetbe vételével és lényegének elfogadásával áll bele a XX. század közművelődésébe. Tudományos munkájában a kor szellemi életével lépést tart. Gyakorlati tevékenységében a modern közművelődés formáiba beleilleszkedik. A protestántizmusnak ez a két típusa mint két egyházi, vallási, theológiai és társadalmi irányzat működik az egész világprotestántizmus életében. Sok helyen egy egyház kebelében, némelyhol azonban külön társadalmi formában. A kettőt a római és görög katholiczizmussal szemben jobbfelől és a szektákkal szemben balfelől, a protestáns alapelvek rokon volta és a közös történelmi mult tartja össze. A liberálizmus vagy szabadelvűség az újkori s különösen a XIX. századbeli életnek egyetemes iránya. Gyökerei visszanyúlnak a reneszánsz és a reformáczió korába. Alkotó elemeit ezekből, a XVIII. századbeli felvilágosodási mozgalomból, a nagy franczia forradalomból, a XIX. század eleji ideálisztikus bölcsészeiből és költészetből, a szabad verseny elvét hirdető közgazdasági, társadalmi és állami törekvésekből, az utolsó évszázad közművelődésének szabadságra irányuló szelleméből vette. Alapgondolata a szabadság. Ennek minden irányban és viszonylatban való biztosítását és érvényesítését követeli. Állampolitikai tekintetben a szabadság elve a nemzet önrendelkező jogát jelenti az abszolutizmussal szemben, a parlamenti kormányformát a parlament hatalmát korlátozó formákkal szemben. Egyházpolitikai tekintetben a szabadelvűség az állam felsőségét hirdeti az egyházakkal szemben. Társadalmi tekintetben a társadalmi viszonyoknak észszerű szabályozását, az egyenlőség elvével ellenkező előjogok eltörlését követeli. Bölcsészetileg jelenti a gondolkodás autonómiáját, mely semmiféle külső tekintélynek sem veti alá magát. Theológiai szempontból jelenti a vallásra és egyházra vonatkozó szabad kutatást és birálatot. Vallási tekintetben jelenti a személyes hitbeli meggyőződésnek a megkötő egyházi formákkal szemben való mozgási szabadságát. Egyházi tekintetben az egyház berendezése bírálatának és reformálásának szabadságát. Mint egész közművelődési életirányzatnak alapelvei : szabadság, demokráczia, kultura, humánizmus, haladás. Mint ilyennek, nagy szerepe volt az újkornak s különösen a XIX. századnak a történetében. És nagy jelentősége van a XX. században is, hibái és pártjelszóul való kihasználása ellenére is. Mint a konzervativizmusnak ellenlábasa és ellensúlyozója, mint az egyetemes haladás nagy tényezője ma és mindig kiváló jelentőséggel bír. A protestántizmus és liberálizmus kapcsolatából származott protestáns liberálizmus részint elv, részint irányzat és párt. Mint elv a protestáns lelkiismereti szabadság és individuálizmus szülötte s a római egyházi és theológiai tanítótekintéllyel és abszolutizmussal szemben az egyénnek az egyházzal, annak hitvallásával és bibliájával szemben való keresztyéni szabadságát jelenti. Mint irány és párt főleg a XIX. században játszott szerepet s azt az egyházi és theológiai irányzatot jelenti, mely az egyetemes liberalizmusnak az emberiért, a művelődésért és fejlődésért való lelkesedését s azon épült világnézetet az egyházi életbe és a vallástudományi kutatásba is belevitte. Főképviselői Strauss, Renan, Schweizer, Lang, Biedermann, Lipsius, Lang, Plieiderer, Scholten, Rauwenhoff, Mauricetól Marshallig és Peabodyig a nagybritánniai és amerikai liberális theológia számos képviselője. Mai tudásunk előtt bizonyos, hogy a reformáczió kora nem a teljes lelkiismereti szabadság megteremtője. A római katholiczizmussal szemben a lutheri és kálvini reformáczió jó darabig úgy állott szemben, mint a tévedés nélkül való igazi keresztyénség. Mint a protestántizmus egyik legújabb és legkiválóbb történetírója mondja, az egy infallibilis egyház helyett három állott egymással szemben. Az újkori művelődési fejlődés fejlesztette ki a reneszánsz és reformáczió által meg-