Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-14 / 2. szám

A debreczeni egyetem és a kálvinista jelleg. II. A debreczeni egyetem átadásának kérdése alkal­mával felmerült a felekezeti egyetemek lehetőségének gondolata is és lapunk nem is tagadta soha abbeli állás­pontját, hogy ezt épen Magyországon, épen a faj magyar­ságnak a kálvinizmussal való eggyéforrottságára való tekintettel, nemcsak elsőrangú kulturkérdésnek, hanem nemzeti ügynek is tekinti s ennek keresztülviteléért ér­demes lett volna még akár ötven esztendeig is várni s gyűjteni az alapokat azért, hogy Bethlen Gábor álma, ha háromszáz év múlva is, de valóra váljon. És mégis, magának a debreczeni főiskolának egy tanára, dr. Mitrovics Gyula az, a ki „állami és nemzeti érdekéből ellene van a református egyetem felállításá­nak. A Budapesti Hirlap rnult évi 281- számában ez ellen a többek között így érvel: „Természetesen, ha egyoldalú (!) felekezeti szem­pontból nézi valaki a fejlődésnek ezt az irányát, bizo­nyára csak sajnálni tudja, mert ez a felső oktatás teré­ről való visszavonulást jelenti a protestáns egyházak számára is. Az állami és nemzeti érdekek azonban mást mondanak. Különben is egészségtelenül tagolt társadal­munk s nemzeti műveltségünk érdekében nagyon is kí­vánatos, hogy legalább felsőbb oktatásunk egységes mederbe terelődjék, melynek irányát az állam szabja meg, s egye­dül az állami és nemzeti egység szelleme hassa át." Nagyon sokszor hallunk manapság a felsőbb okta­tás egységes mederbe terelésének szükségességéről, de hogy a maga valóságában milyen lehet ez az egységes meder, azt, megvalljuk, nem igen tudjuk elképzelni. Mert tanrend, tananyagbeosztás, vizsgák stb. felvétele, ez mind lehet egységes, de vájjon hogyan biztosítjuk a korlátlan tanszabadság elvenek hirdetése mellett a szellem egysé­gét ? Ha pedig teljes a tanszabadság, vájjon hogyan és micsoda lényeges dologban szabhatja meg az állam annak az irányát ? Ha pedig megszabja, akkor meg hol a tan­szabadság ? A budapesti egyetemen pl. Pikler a nem­zetköziséget dicsőíti, egy másik professzor esetleg a magyarságot rántja le, a harmadik az atheiznmst pro­klamálja, a negyedik az anarchiát vagy valami új po­gányságot hirdet s az ötödik meg pl. a keresztyén.séget gúnyolja ki, a mely pedig nálunk államalkotó erő. Vájjon hol, miben szab itt irányt az állam ? S mi az az állam ? Vájjon nem inkább a mindenkori kormányok-e, a kiknek az egyetemek vezetésére döntő befolyásuk van? Vájjon azok a kormányok mindig semlegesek tudnak maradni? S hátha épen, mint Francziaországban is annak idején, egyszer majd nálunk is határozottan keresztyénellenes programmal lépnek fel, vájjon ez is érdeke annak a nemzetnek, mely keresztyén alapokon épült fel? Mi azt hisszük, hogy túlságos vérmes reményekkel néz dr. Mitro­vics Gyula a jövőbe, ha tovább menve arra is számít, hogy a történelem nem fogja magát megismételni s egy ily értéktelen dicsőség kedvéért, a mely mögött csak görögtűz ragyog, hajlandó a magyarság és a refor­mátusság múltban kipróbált legkitűnőbb fegyvereit, a re­formátus főiskolákat, a kaméleon színeket játszó minden­kori államnak (recte : kormányoknak) átadni. Fegyvereit, igen, csakugyan fegyvereit, még pedig a leghatásosab­bakat, azokat a főiskolákat, a melyekben egykor, mint Calvin mondaná, nyilakat faragtak az anyaszentegyház s a magyarság számára és védelmére. S hogy manapság már oly kevés igazi, merész röptű, éles hegyű nyíl kerül ki azokból az ősi műhelyekből, annak talán az is az oka, hogy maguk a mesterek sem a régi szellemben faragják azokat. De nem szólnánk semmit, ha egy határozottan re­formátus, tehát felekezeti egyetem szelleme a felsőbb oktatás keretében talán zavarólag hatna, mint a hogy azt dr. Mitro­vics gondolja. Szerintünk azonban épen ellenkezőleg, nem­zeti műveltségünk érdekeit egy református egyetem mozdí­taná elő a leghathatósabban ! És itt még egyszer hangsú­lyozzuk azt, hogy csakis református. Mert viszont annyira rövidlátók nem vagyunk, hogy épen Magyarországon a felekezeti egyetemek korlátlan felállításának lehetőségét siirgetnők. Szerintünk egyetemet egy országban tulaj­donképen csak annak a felekezetnek van joga felállí­tani, a mely első sorban semmiféle idegen hatalomtól nem függ, semmiféle nemzetközi szervezete nincs, magá­val a nemzettel pedig, a történelem folyamán a legszo­rosabban összeforrt, tehát a leghatározottabban nemzetivé lett. Mivel pedig Magyarországon a református egyház az, a mely ilyen múlttal dicsekedhetik, első sorban is annak van legtöbb, sőt mondhatnánk specziális jogosult­sága arra, hogy felekezeti egyetemet állíthasson fel. Ter­mészetes, hogy a fentebbiek alapján ugyanez a jog a róm. kath. egyházat már nehezebben illethetné meg, a görög keletit meg, például, sohasem. Mert valóban nincs képtelenebb dolog, mint mikor ezekben a kérdésekben, épen úgy mint a felekezeti és állami iskolák kérdésében is, vagy pl. a Bethlen Gábor­körök és a kongregácziók azonosításának mintájára az összes magyarországi felekezeteket egy kaptafára húzzuk s egyformán akarjuk őket elbírálni. Elvégre a multat még sem lehet és szabad annyira elfelednünk, hogy, az egyéb téreken különben helyesen alkalmazott felekezeti egyenlőség elvét még a nemzet érdekében a múltban tett szolgálatok terén is gépiesen igyekezzünk érvényesíteni, így tehát, ha tisztán csak a nemzeti érdekeket vesszük is irányadóul, épen ezek kényszerítenek bennünket arra, hogy a debreczeni egyetemet valamilyen formában a református egyház szárnyai alá utaljuk. S ebben a meg­győződésünkben még csak megerősít bennünket az ifjú­ság valláserkölcsi neveléséről szóló felfogásunk is. Sze­rintünk ugyanis nem helytelen törekvés az, a mikor a vallásos világnézet szellemét végig vezetjük az alsóbb fokú iskolákon keresztül egész az egyetemig, sőt még ott is teret adunk neki, hogy az alsóbb fokozatok mun­káját mintegy kiépítse és befejezze. Mert mi nem félünk attól, hogy a református egyetem szelleme újabb méreg-

Next

/
Thumbnails
Contents