Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-17 / 11. szám

veit. Emlékezzünk a pátensre, egyházalkotmányunkert, szabadságunkért vívott nagy küzdelmünkre! A tiszántúliak, a debreczeni kollégium neveltjei vívták azt. Aztán emlékezzünk a hetvenes évek elején a Krisztus istensége ellen Pest, Sárospatak és Nagyenyed által indított támadásra. A hithű Debreczen, Révész Imre vezetése alatt a Figyelmezővel, egymaga verte vissza diadalmasan a támadást és fegyverezte le a támadókat. (?) A magyarországi református egyházra nézve ilyen szükségek idején Debreczen — félő! — elveszett . . . Ezt soha eléggé meg nem sirathatjuk. b) Jogi mozzanat. A mennyiben már bevégzett tények állnak előttünk, befejezett dolog a debreczeni kollégium főiskolai szakainak az állami egyetembe beolvasztása : e cselekedettel a tiszántúli egyházkerület tételes törvényt is negligált, a már idézett VI. t.-cz. 73. és 107. §-ait, melyek világosan a konvent engedélyétől teszik függővé valamely iskolának megszüntetését. Nem lehet tehát kétség a felől, hogy a tiszántúli egyházkerületnek fennálló törvényeink értelmében, a magyar kormánnyal a megbeszéléseken, az előleges tájékozódásokon túlmenni semmiképen nem lett volna szabad; végmegállapodásra jutni azzal csak a konvent engedélyének kinyerése után lett volna joga. Sőt, mint lentebb kimutatom, ez esetben a konvent nem engedély adásra, hanem egyenesen a kormánnyal tárgyalásra, a szerződés megkötésére van jogosítva; voltaképen pedig nem is a konvent, hanem a zsinat. Nevezetesen itt figyelembe jönnek és eligazítanak bennünket egyházunk szervezetének: a presbiteri-zsinati rendszernek, az ebben gyökerező önkormányzatnak, végül a debreczeni kollégium alapjainak természete, jelleme. (Folyt, köv.) Kisújszállás. Nagy István, lelkész. BELFÖLD. ' Külföldi hangok a Presbiteri Szövetség magyarországi útjáról. IX. Beszélgetés Dr. Campbell Róberttel. A kanadai Montreálban megjelenő ,,The Gazette" október 27-iki száma a következőket közli: Campbell Róbert dr., a szentgábrieli presbiteri egyház volt lelkésze és a nagygyűlés jegyzője a napokban érkezett vissza a Presbiteri Világszövetség keleti ágának üléséről, a mely nemrég folyt le Magyarországon. Ezen 43 egyházi tisztet viselő vett részt. Képviselve volt Angolország, Skóczia, Írország és Svájcz, míg Amerikát egyedül Campbell dr. képviselte . . . Ezek a kálvinisták — mondj kik a protestáns és presbiteri világgal bizonyos tekintetben igen laza összeköttetést tartottak fenn, a keresztyén egyházak életerős tagját képezik mégis. Nem kevesebbb, mint 2000 lelkésszel, továbbá kiválóan felszerelt theológiákkal és más művelődési intézetekkel bírnak: semmivel sem maradnak el a protestáns világ egyéb ágaitól. Habár a nemzet túlnyomó többsége róm. katholikus, a kálvinizmust nemzeti egyháznak ismerték el és a merre a szövetség tagjai eljutottak, róm. katholikus polgármesterek és egyéb polgári előkelőségek hivatalos fogadtatásában részesültek. A magyar kormány is külön vasúti kocsit bocsájtott a delegátusok rendelkezésére. Habár a kálvinisták a katholikusokkal szemben ellentétes álláspontot foglalnak el, mégis — mondja Campbell dr. — elnyerték a többség tiszteletét. Mikor . . . Budapesten és egyebütt is alkalmuk volt a delegátusoknak a kálvinisták tudomány-csarnokait meglátogatni, bevallja az amerikai kontinens delegátusa, hogy nincs veszélyben a protestántizmus addig, a míg a nemzet ifjúsága hasonló kitűnő tanítók kezében van. Istentiszteletük formája — valószínűleg azért, mert a magyar egyháznak kevés összeköttetése volt a protestáiitizmus többi ágaival — megmaradt régi eredetiségében, abban az alakban, a mint azt a nagy reformátor megalapította, ki, bár Francziaországban született, életének nagy részét Svájczban töltötte. Mint hajdan a Kanadai Presbiteri Egyházban, a magyar kálvinisták is az ének alatt ülnek és állva imádkoznak. A lelkészek, a theológiai intézetekből kikerülve, két évig segédlelkészkednek felavatásuk előtt, mint az hajdan a régi skót egyházban is szokásos volt. Campbell dr. szerint, mind a többi delegátusok, mind a magyarok, a kikkel csak érintkezett, nagy érdeklődést tanúsítottak az iránt a közös munka iránt, a mely Kanadában folyik, annál inkább, mert ez újabban a magyar települők jelentős helyévé vált. Campbell dr. jelentésében elmondotta például, hogy az 1910. évben Nyugat-Kanadában letelepült 4000 magyaron kívül, kiknek száma azóta már bizonyára megnövekedett, nem kevesebb, mint 17,000 magyar van összeköttetésben a Kanadai Presbiteri Egyházzal. Természetesen sok kérdést intéztek hozzá Kanadára vonatkozólag és nagy megelégedéssel fogadták azt a tényt, hogy az onnan bevándorolt egyének, ha elhagyják atyáik egyházát, érintkezésbe és összeköttetésbe lépnek egy hasonló irányú amerikai protestáns egyházzal. Kérdezősködésünkre Campbell dr. kijelentette, hogy a magyarországi protestánsok között a hanyatlásnak semmi jele sincs, mert a magyar faj olyan erőteljes és férfias, mint nyelvük. Nem törődnek az úgynevezett haladási teóriákkal, a melyek több, vagy kevesebb tért hódítanak a többi protestáns országokban. Egyszóval hívek maradtak atyáik tanításaihoz és hitük oly erős, hogy habár békében élnek másvallású honfitársaikkal, seznmikép sem veszélyeztetik saját vallási helyzetüket a világ ezen részében. . . . Campbell dr. megjegyzi, hogy a magyarok végtelenül érzékenyek az autonómia kérdésében. A budapesti parlament épülete gyönyörű és háttérbe szorítja a londoni Westminstert, a brit parlament épületét . . .