Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-17 / 11. szám

tett számunkra máról holnapra; de megcsinálni máról holnapra nem lehetett. Hogy aztán ez az elképzelhetetlen fordulat a lelkekben, egyházunkban ilyen csekély mozgást támasztott; hogy még csak azt sem kérjük : ha már be nem avattak, elő nem készítettek a fordulatra bennünket, legalább annyira érdemesítsék azt a kollégiumot fentartó közönséget, hogy próbálják megnyugtatni magára a tényre és annak jogi oldalára nézve — ezt én a közgondolkozásban beállott nagy változásnak, autonómikus érzékünk nagymérvű elhalaványulásának tulajdonítom. De gondolok arra is, hogy oly nagy e meglepetés, hogy a közvélemény ezideig még felocsúdni sem volt képes belőle. Különben nem lehetne érteni e hallgatást ilyen megmérhetetlen fontosságú, horderejű kérdésnél, melyben vannak érzelmi, jogi és egyházunk, különösen a tiszántúli egyházkerület egyházi és hitéletére a jövőben döntő fontosságú mozzanatok. A következőkben ezeket vizsgálom, a főtekintélyű okmány, a tiszántúli egyházkerület novemberi közgyűlése jegyzőkönyvének alapján. 1. Maga a jegyzőkönyv. Ebben van közölve teljes szövege szerint a 63—69. lapokon 1. a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a tiszántúli egyházkerület főgondnokához, gróf Degenfeld Józsefhez, 4253., majd a 4393. sz. két leirata; 2. az egyházkerületi közgyűlésnek erre hozott határozata. E két okirat mindenike alkalmas arra, hogy nyugtalanságot támasszon bennünk; az egyik a nagy kérdés jogi követelményeinek figyelmen kívül hagyásával, a másik a főfontosságú kérdés homályos előterjesztésével. Amaz a miniszteri leirat; emez az egyházkerület határozata. A miniszteri leirat bevezető és I. alatti részében én nem a fogalmazás hiányosságát, hanem a jogi szempont elrejteni akarását sejtem. Nevezetesen azt mondja a leirat: „A mennyiben a törvényhozás Debreczenben egyetem felállítását határozná el, hajlandó volnék a tiszántúli református egyházkerülettel, az eddigi szóbeli tárgyalások alapján, a következő megállapodásokra jutni : 1. a debreezeni tudományegyetem theol. karának tanárait ... a király nevezi ki." Hát én úgy érzem, hogy innen még egy második, bevezetés jellegű kijelentés elmaradt. A jogi és a logikai szabatosság így kívánta volna a kijelentést: „A mennyiben a törvényhozás . . . ezen egyetemen református theol. kar szerveztetik." Azonban — és ezt talán a miniszter is tudta volna — ezzel a kijelentéssel nem a tiszántúli egyházkerület főgondnokához (itt is miért nem az elnökséghez!?), hanem a magyarországi ref. egyetemes konvent elnökségéhez kellett volna fordulni, abból a világos okból, hogy ha már egyszer a jogegyenlőség útján eljutottunk odáig, hogy a református hittudomány is helyet kap egy állami egyetemen, azt nem egy egyházkerület, hanem az egész magyarországi református egyház részére kell szerezni. Míg ugyanis egyfelől megszűnik a debreezeni református theol. fakultás szervezésével az állammal és a r. kath. egyházzal szemben eddig fennállott jogsérelem, másfelől azonban sérelem követtetik el négy egyházkerület kárára s egyszersmind az eltávolodás magvai hintetnek az öt egyházkerület közé, a mikor — már annyiban, a mennyiben 1 T— a debreezeni egyetemen szervezendő református hittudományi kar csak a tiszántúli egyházkerületé és nem az egész magyarországi református egyházé lesz. Az egyházkerület a háromszázados kollégiumnak egy tollvonással megszüntetését így írja meg: „Viszontagságos múltjának hű osztályosát, féltetten őrzött kincsét és büszkeségét, debreezeni kollégiumát, azzal az erős hittel és meggyőződéssel viszi a legmagasabb fokra való fejlesztés útjára stb." (66. 1.). Az I. határozatban kifejezi óhajtását és kérését, hogy megfelelő képesítéssel bíró minden szakbeli tanárait a megfelelő helyekre az állam átveszi; és azt az óhajtását is, hogy a törvény meghozatala után a meglevő három fakultás átvétele lehető rövid időn megtörténjék. Ez a körülírás ezt a rövid kijelentést van hivatva pótolni, bizonyosan annak hatását is enyhíteni: „Az állami egyetemnek Debreczenben megtörtént felállítására egyidejűleg a tiszántúli egyházkerület a debreezeni kollégiumban fennálló főiskolai tanszakait (theológia, jog, humanisztikus bölcsészet) beszünteti." A VI. határozat (69 1.), egyszersmind záradék, ezt mondja : „Jelen végzését egész terjedelmében a főt. és mélt. konventhez felterjeszti". Vájjon azzal a gondolattal-e, hogy a konvent az E. T. VI. cz. 73. és 107. §-aiban adott jogával élni nem fog! ? Mert ha igen, beláthatatlan bonyodalmak keletkezhetnek egy vétó nyomában. 2. A három mozzanat, a) Érzelmi mozzanat. Az a hatalmas várnégyszög ott Debreczenben, a tiszántúli református egyházkerület „viszontagságos múltjának hű osztályosa, féltetten őrzött kincse és büszkesége" — nem az övé, nem a magyarországi református egyházé többé! És mily nagy hirtelenséggel! Viszontagságos multunknak hű osztályosa, dicsőséggel teljes multunknak szülője, dajkáló édesanyánk, de hamar és de könnyen el tudtunk szakadni tőled! Nem tudom: gyermekeid, kik mindennap vagy nagyon sűrűn járnak el falaid alatt és között, úgy lopva nem törölnek-e le egy-egy könycseppet szempilláik alól! Vájjon fel tudnak-e nézni csendes lélekkel viharverte homlokodra! ? Tudja Isten ! Ha gondolkozóba esünk felette, szinte lehetetlennek, hihetetlennek tartjuk, hogy megtörtént; hogy a tiszántúli egyházkerület el tudjon szakadni attól az ősi, dicsőséges múltú kollégiumtól ; hogy ezzel örökre lemondjon egy dicsőséges jövőről. Hát igaz! Azok a falak a tiszántúli egyházkerületéi maradnak. De a lélek, mely azokat megelevenítette, a szellem, mely köztük, bennük lüktetett — és ez a fő ! — az elszállt visszahozhatatlanul! Az a szellem kissé talán kemény volt, nyers; de hitben, egyházhoz való hűségben kemény, rettenthetetlen és hajlithatatlan embereket ne-