Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-31 / 53. szám
PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : IX. ker., Kálvin-tér 7. sz., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő : HAMAR ISTVÁN. Főmunkatársak : Dr. Kováts István. — Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K, TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Számadás. Keresztesi Samu. — Vezérczikk: A magyar felekezeti politika megalapítója. V. J, — Tárcza: Rövid tanulmányi kalauz hittanhallgatók részére. Dr. Tsehackert Pál.—Dr. Szlávik Mátyás. — Belföld: A Protestáns Orsz. Árvaegylet köréből. — A Presbiteri Szövetség budapesti gyűlésén elhangzott előadások: XIX. A magyar ref. egyház külföldi összeköttetései. Dr. Antal Géza. —Miszióügy: A mértékletességi egyesületek szövetségének évi gyűlése. P. J. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. Egyesület. — Különfélék. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Számadás. „Mindenikünk ö maga ad számot magáról Istennek." Róm. 14.1 S . Adventi epekedésünk betölt. Eljött, a kit az atyák vártak, ki után próféták s királyok sóhajtoztak . . . Láttuk a jászolbölcsőt, benne az isteni szeretetnek emberi testben való megjelenését; az Egyetlent, a ki jött az Úrnak nevében. Homlokán olvastuk a boldogító feliratot: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adá, hogy minden, a ki 0 benne hiszen, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen!" Láttuk az adventi fényt, a mely napról napra erősödött, a mely karácsonykor a világ világosságává, melegítő napjává emelkedett. Ereztük melegét, mely hidegségünkből kiemelt s szunynyadó, élettelen szeretetünket életre keltette, hogy az élő szeretet áldásait az éhező, sz edő szegények közt szétszórja; hogy legalább egysze] :y évben, a szeretet földre szállásának ünnepén, ezek lyerjenek egy sugárt a mások baján enyhíteni törekvő, itísztvevő szeretetből. Vajha tudnánk és akarnánk harczolni és tusakodni, hogy a karácsonyi áldás kísérne életünkben, egész az örökkévalóságig ! Az emberek azonban nagyon sietnek. A rohanó perczeket ki akarják zsákmányolni s lerázzák magukról a karácsonyi fényt, hogy tovább is ködben, sötétségben botorkáljanak. Elűzik szívükből Krisztust, kinek pedig azokba való beköltözéseért oly buzgón imádkoztak s a karácsony által felébresztett nemes lelkesedéséből visszazökkennek a maró, gyűlölködő világba, hogy harczoljanak továbbra is kenyérért, pénzért, hatalomért. Az ember élete, tudom, hogy nem tétlenség, hanem munkálkodás; nem a semmittevés párnáján való nyugalom, hanem mozgás, elevenség és küzdelem. De e küzdelemnek is mindig a karácsonyi szeretet nevében és szellemében kellene történnie, hogy áldás legyen minden mi munkálkodásunk és igyekezetünk, nemcsak magunkra, de másokra nézve is. Vájjon, ha az év alkonyán visszatekintünk annak naponként lefolyt küzdelmeire; ha az év végén, mint a rendes és tisztességes kereskedők, megállapítjuk a mérleget és feltesszük a kérdést: gyarapodtunk-e a Krisztusban, vagy könnyűeknek és hiányosaknak fogunk e találtatni ? — ugyan megnyerjük-e a békítő és megnyugtató feleletet: „a kevesen hű voltál, többre bízlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe?" Mert megméretünk és számot kell adnunk a mi sáfárkodásunkról. És pedig: „mindenikünk ő maga ad számot magáról Istennek". 0 maga: Ebben benn van a személyes felelősség, a mellyel, mint a gyermekek, tartozunk a mi Atyánknak. Mint a hogy mindenki maga érzi és élvezi az isteni kegyelem ajándékait, ép úgy mindenki maga viseli a felelősséget és hogy miként használta a kegyelem idejét és a talentumokat, melyeket a földi élet sáfárkodására nyert a minden jó és tökéletes adomány ajándékozójától. De vannak sokan, a kik nemcsak magukért, hanem a rájok bízottakért is felelősséggel tartoznak Istennek. A királyok, a földi hatalmasságok, a népek javát és boldogságát kell, hogy munkálják, különben az Ur mérlegében könnyűeknek találtatván, kivettetnek a külső sötetségre, a hol lesz sírás és fogak csikorgatása. A száz és százféle munkakörben élőknek számot kell adniok magukról az Ő Istenüknek, igazságos birájuknak. A lelkek országában a pásztorokat, a papokat terheli a legnagyobb kötelesség, a legsúlyosabb felelősség. Meg tudtuk-e tartani a ránk bízott nyájnak minden egyes tagját? Utána mentiink-e az eltóvedtnek, hogy mint Jézus, vállainkra véve, visszavigyük az ő pásztorsága alá, hogy a szirtes utakon nyert sebeket balzsamával enyhítse és begyógyítsa? Pártjukat fogtuk-e a jogfosz-
