Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-03 / 49. szám

mány nyújtani képes". (Módszeres megjegyzések az elemi népiskolai evangélikus vallástanítás anyagának kezeléséhez. 1910. 1. 1.) Az általános és a keresztyén vallásos szellem és élet minden eleme tanításunk és nevelésünk anyagát képezheti, a mennyiben a személyes keresztyén élet kifejlesztésének czéljára pedagógiailag felhasználható. A szentnek és profánnak zsidós és római katholikus megkülönböztetéséről végre le kell mondanunk s meg kell látnunk az egész világegyetem és világtörténet Istenének egyetemes nevelő munkáját. Az egész vallástörténetből s az egész keresztyén történetből kell kiválasztanunk a gyermek fejlődési fokának és fejlesztési czéljának megfelelő mozzanatokat, személyeket és ható erőket. A tervkészítő továbbá nem tartja meg azt az elvét, hogy a három alsó osztályban csak a vallási és erkölcsi hatás szempontjából s nem történeti összefüggésükben kívánja taníttatni a bibliai történeteket. A harmadik osztályban Jézus életének a hagyományos vázlatát teszi tananyaggá. Tehát mégis történetet ad, ha nem is megtisztult történeti formában. Azonban erre a fokra az semmiképen sem való. Sőt a IV—V. osztályba sem, a gyermeklélektani, illetőleg gyermektanulmányi megállapítások, a gyermeknek arra való fejletlensége miatt. Hozzá még a Bibliai Szemelvények olvastatása kapcsán! Holott a biblia a maga összeállításában nem a történeti fejlődést tünteti fel, azonkívül pedig gondolkozásmódja és pedig sokféleképen alakuló gondolkozásmódja és nyelvezete nagyon messze esik az elemi iskolás gyermektől, sőt tapasztalatunk szerint, a középiskola alsó és részben felső osztályú tanulóitól is. Egyszer végre szakítanunk kellene a biblia kezdetleges felfogásával és anyagszerű, szövegszerű használatával. Tekintetbe kellene vennünk a komoly történeti kutatások eredményeit s azoknak felhasználásával kellene kiválasztanunk s pedagógiailag feldolgoznunk a keresztyéni nevelésre legalkalmasabb elemeit. És pedig gyermeki lélekkel és gyermeki nyelven ! De ebben a tantervben az I—II—III. osztályok tananyaga sem a gyermeki léleknek megfelelőleg van kiválasztva. Nagyon sok és a gyermek által felfoghatatlan anyag van összehalmozva és hozzá hit- és erkölcsi igazságoknak tanulságul való levonásával. Már pedig ez a gyermeklélektani pedagógia és a keresztyén pedagógia szerint is gyermekietlen. Adjunk ezeken a fokokon egyszerű, szemléletes, eleven, képzeletet megragadó gyermektörténeteket a bibliából s azon kivülről is. Ezt bevezetésében Tóth Sándor is hangsúlyozza, azonban a részletes tantervben nagyon kevés mértékben valósítja meg. Az ismétlő iskolabeli folytonos ismételós helyett a keresztyén továbbfejlesztés munkáját kellene végeznünk és pedig új bibliai, egyháztörténeti és mai életbeli elemek bele vonásával. A tiszáninneni tanterv három fokozatot különböztet meg a vallástanításban, úgymint az előkészítő, a bibliai és az egyháztörténeti, végül a hit- és erkölcstani befejező tanítás fokozatait. Az elsőt az I—II., a másodikat a III—IV—V., az utolsót pedig a VI. osztályra teszi. Ez a két első osztályban főleg erkölcsi előkészítést tervez bibliai történetek, népies elbeszélések, népmesék, nemzeti történelmi elbeszélések, imádságok és énekek segítségével. Az erkölcsi nevelés túlsúlya s az erkölcsi czélú történetek és mesék felvétele a franczia vallásmentes erkölcsi és polgári oktatás nem épen kedvező hatását mutatja. Gyermeklélektani és valláspedagógiai szempontból is elhibázott. Első sorban meleg vallásos érzéseket akarunk kelteni s úgy akarjuk a vallásit és erkölcsit külön nem választó, egyszerű gyermeki lelket tovább fejleszteni. A III—IV. osztály az ó- és új-szövetségi történeteket, az V. osztály az egyháztörténetet, a VI. pedig a betetőző és összefoglaló hit- és erkölcstant tanulná. Sorrendje kétségtelenül következetes, következetesebb mint a dunamelléki tervezet. Azonban a módszerbeli lényeges változtatás nyomait nem igen látjuk a további osztályoknál. A történeti sorrendnek túlságos hangsúlyozása a közvetlen hatás mértékét szállítja alá. Az ó- és új-szövetség külön tanítása ezen a fokon pedagógiailag nem helyes. Mindakettőből a gyermeket vallásilag és erkölcsileg leginkább fejlesztőt kell adnunk ezen a fokon két körbe foglalva. A hit- és erkölcstannak tételes tanítására még a VI. osztály sem érett. Itt is történeti alakokban kellene szemléltetni a hit- és erkölcsi életet s annak igazságait. Becske Bálint ezt a tervezetet bíráló felolvasásában (Sárospataki Református Lapok. 1911 október 22 és 29 iki, 43—44. szám) az előkészítő fokot egy évre tervezi, a II—III. osztályban a bibliai történeteket, a lV-ben az egyháztörténetet, az V-ben a hit- és erkölcstant kívánná taníttatni, a VI. osztályban pedig az eddigi anyag ismétlése mellett a biblia és az énekeskönyv ismertetését tenné kötelezővé. Ez eltévesztett dolog lenne. Az előkészítő tanítás helyébe a gyermeklélektani fokozatokat kellene állítani s nem a történeti anyagnak előbbre tolását. A biblia és az énekeskönyv megismerését pedig külön osztály tananyagává tenni módszerbeli tévedés. Nem külön bibliaismertetésre van szükség dzon a fokon, hanem megfelelő bibliai, illetőleg történeti anyagra. Az énekeket pedig Tóth Sándor terve és az eddigi szokás szerint a rendes tanítással párhuzamosan kell tanítani. És pedig a megfelelő fokozati beosztással, lehetőleg a mai nyelven. A lehető javítás és az új énekeskönyv segíthet az itt mutatkozó nehézségeken. (Folyt, köv.) BELFÖLD. A Presbiteri Szövetség budapesti gyűlésén elhangzott előadások. XIV. Lelkészképzés, lelkészképesítés és theologiai irányok. Felolvasta: dr. Szöts Farkas, a budapesti theológia tanára. A magyar ref. egyházban egész 1885-ig nem volt egységes a lelkészképzés és képesítés, mert maga az egyház szervezete sem volt egységes. A történelmi viszo-