Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-03 / 49. szám

dők-e avagy csak a törvényhozók és a hivatalos személyek ? Lássuk előbb a rendelet tartalmi részét és csak azután vizsgáljuk azt az államhatalom szuverénitásának megsértése szempontjából. Panaszkodik a pápa, liogy szomorú hitviszonyaink közepette alig vannak tekintettel az egyházi immunitásra, úgy hogy nemcsak papokat, de püspököket, sőt bíborosokat is idéznek világi biróság elé. Egyházi immunitás csak egyetlen egy van: az;

a mikor a pap sérthetetlenségét saját erkölcsi tisztasága és megközelíthetetlen becsületessége védi. Más immunitás nincs és a XX. század jogegyenlősége mellett nem is lehetséges! A mely pap, püspök vagy bíboros azt akarja, hogy megkíméltessék a világi biróság elé hurczolástól, viselkedjék úgy, éljen úgy, hogy sem a törvényes jogrend képviselőinek, sem más magánszemélyeknek ne kelljen őt törvény elé kényszeríteni. Nem a törvény elé hívás, hanem az az ok sérti és alacsonyítja le a papi tekintélyt, a mely miatt jogosan odakényszerítették. Vájjon a jogtalanságot vagy bíínt elkövető pap tisztességes és hibátlan marad-e abban az esetben, ha tetteiért nem lehet a törvény elé állítani: ha egyházi fensőbbsége megtagadja ahhoz az engedélyt? Föl lehetne hozni ellenvetésül: íme, hány esetben beigazolódik, hogy ártatlanul hurczolták a papot bíróság elé. Valóban erre is elég sok példa van. De nem nyújt-e a törvény nékik is módot arra, hogy az alaptalanul vádaskodó mint rágalmazó megbélyegeztessék? S vájjon nem jobb-e az alaptalanul meggyanúsított papnak is, ha ártatlansága a törvényes fórumok előtt is beigazolást nyer? A lelkiismerete előtt tisztán álló pap nem is engedné, hogy nemcsak a vád, de akár a gyanú is a becsületén száradjon ! Ha egyházi hatósága nem engedné is, annak akarata ellenére is módot keresne rá, hogy a suttogva vagy hangosabban világnak eresztett vád alaptalanságát bebizonyítsa. Egy önérzetes ember nem elégszik meg azzal, hogy ellenfelei nem viszik az ügyét bírói útra; ő maga kéri, követeli azt, hogy igazsága kitűnjék. Hogy lehet ilyen körülmények közt a pap ellen a törvény ítéletét kérő tettét „szentségtörő eljárásnak" minősíteni és egyházi átokkal sújtani ?! Vájjon, ha bebizonyosodik a vád, ha igazat ad a bíróság a vádlónak és elmarasztalja a papot: a vádló-e az egyházi átokra méltó szentségtörő, avagy nem inkább az-e, aki a jogtalanságot, a bűnt elkövette ? A jogtalanság, a bűn mindig az marad, akár napszámos, akár pap, akár püspök, akár bíboros követi el! Dr. K. I. ISKOLAÜGY. Vallástanításunk reformja. II. Ha a mai egyetemes ós a keresztyén vallástudomány szempontjából nézzük vallástanításunk tartalmát, lélektani és történeti érzékünk s tudásunk gyakorta szenved sérelmet. Ha a mai gyermektanulmány s a gyermeklélektani alapú nevelés- és oktatástan szempontjából vesszük szemügyre vallástanításunk tantervét és módszerét, sok tekintetben pedagógiaellenesnek találjuk. Ez a kettős vád az új tantervekkel és tankönyvekkel szemben is sok részben fennáll. Vegyük elsősorban az elemi, illetőleg népiskolai tanterveket és tankönyveket. Az eddigi tantervek szerint az I. osztályban énekeket, imádságokat és egy-két ó-szövetségi bibliai történetet meg Jézus születését kellett tanítani. A II—III. osztály tananyagát az ó- ós új-szövetségi történetek képezik hagyományos történeti sorrendben. A IV—V. osztály a hit- és erkölcstant, a VI., vagy másutt az V—VI. osztály az egyháztörténetet tanulja. Az ügynevezett ismétlőiskolás növendékek ezt a tananyagot ismételik. Az új tantervek némi változtatást terveznek. A dunamelléki református egyházkerület új tervezetét Tóth Sándor feketehegyi lelkész készítette. Ezt a tantervet némi változtatással el is fogadta a kerületi közgyűlés s ebben a változtatott formájában felkerül a konventre is. Ez a tanterv öt éven át a bibliai történeteket akarja taníttatni és pedig kétszer, az I—II—III. osztályban „a valláserkölcsi nevelés szempontjából, rendszeres egymásutániság nélkül", a IV—V. osztályban pedig „időrendbe foglalva". A VI. osztály tantárgyát az egyháztörténelem és a ref. egyház jelenkori állapotának s alkotmányának rövid ismertetése képezné. Az I—II. osztálybeli tanítást a beszéd- és értelemgyakorlatokkal kapcsolja össze. A történetek, egy kivételével (Heródes halálra keresi Jézust), mind ó-szövetségiek. A III. osztályban új-szövetségi történeteket ad, illetőleg Jézus életét a rövid hagyományos formában, a feltámadás, a mennybemenetel és a pünköst történetével. A IV. osztályban a Murányi-féle Bibliai Szemelvények olvasása alapján kronológiai sorrendben tanítandó volna Izrael története Kr. u. 70-ig; az V. osztályban pedig ugyanígy az új-szövetség. A VI. osztály rövid vázlatos egyháztörténetet kapna. Imádságok és énekek egészítenék ki minden osztályban a vallástanítást. Az ismétlő iskolában az I. évfolyamon a IV—V., a II. évfolyamon a VI. osztály tananyagát^ a III. évfolyamon pedig a hat osztályban tanult imádságokat s az összes egyházi énekeket s azok dallamait ismételnék. A hittan tanítása, mint a vallásoktatás betetőzése, a konfirmácziói oktatás tárgyát képezné. A tanterv készítője abból az alapelvből indul ki. hogy a vallástanításnak a gyermek vallásos lelkületét kell kifejlesztenie. „Ennek pedig egyetlen biztos eszköze a biblia." Az első igaz, de az utóbbi tétel ebben a kizárólagos formában nem felel meg a valóságnak. Maga a terv készítője is imádságokat, énekeket és egyháztörténetet vett fel a tantervbe, a melyek pedig nem a bibliából valók. Ezzel a szükkörű meghatározással szemben mennyivel tágabb, szabadabb és gazdagabb Raffay Sándornak idevonatkozó álláspontja: „ ... az evangéliumi vallástanítás mindazt értékesíti és felhasználja, a mit az élet, a szentírás, a költészet és a tudó-