Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-19 / 47. szám

önt.életet a tanítás tárgyát képező anyagba is. A saját keresztyén tapasztalat erejével ez eleveníti meg a történeti elbeszélést és a mai élet képét is. Épen azért a keresztyén nevelésnek legelsőrendű feltétele a krisztusi személyiség. A tanítás anyaga: történet. És pedig személyek életébe öltözött történet. Vallásos személyiségek története, a kikben személyes életté vált a vallás. Ennek a történelmi és egyéni vallásosságnak személyes utánélése folytán támad a vallásosság az egyének életében. A keresztyénsógre való vallásos fejlődés hordozóit és a keresztyénség kétezer éves életének legjellegzetesebb személyes képviselőit kell feltüntetnünk szemléletesen, elevenen és melegen. A történetnek, a személyek életének középpontja Jézus. Az ő valódi személyéből árad ki a legnagyobb vallásos erő, az istengyermeki élet s annak hasonló életre vivő ereje. A történelem tárgyi eleme csak vázlatos hátteret képez az alsóbb fokozatokon s csak a legfelsőbb fokokon alakul tömör környezetrajzzá. A hitélet igazságainak és az erkölcsi élet eszményeinek és kötelességeinek is személyes történeti alakban kell megtestesülniük s csak a legmagasabb fokon lehet elvi összefoglalást, egyszerű és élettel teljes rendszert adnunk. Tehát a keresztyénség lényegének a birtokába kell juttatnunk a gyermeket és az ifjút a vallásos nevelés és tanítás hosszú útján. Látnivaló, hogy a vallás taníthatóságának és a tanítás anyagának a tárgyalásánál a vallásnak és a gyermeknek lélektani vizsgálata képezte fejtegetésünk alapját. Még határozottabban előtérbe jut ez az alap a tanítás és nevelés módszere kérdésénél. Ma az egész tanítást és nevelést egyetemes gyermektanulmányi (pedológiai) s közelebbről gyermeklélektani alapra igyekeznek fektetni a tanítás és nevelés legnagyobb mesterei. Magát a gyermeket veszik kiindulási pontul a maga egész valóságában és sajátosságában. Ebben az egyetemes munkában már magyar emberek is kiváló részt vesznek. Nagy László, Ranschburg Pál és mások nagybecsű munkát végeztek ezen a téren. A nyáron Brüsszelben tartott nemzetközi gyermektanulmányi kongresszus már nagyértékű eredményekről számolt be. Nos, nekünk a vallásos tanítás és nevelés munkáját erre a gyermektanulmányi alapra kell építenünk. A gyermek lélektanából, a gyermekből kell kiindulnunk. Az ő lényéhez, érdeklődéséhez, szükségletéhez, fejlődési menetéhez kell szabnunk a tananyagot s a tanítás és nevelés módszerét. A keresztyén theológusoknak és valláspedagógusoknak itt kellene sokat tanulniok a modern pedagógiától és pedológiától. Sajnos, ezt igen csekély mértékben tették. Külföldön, s első sorban Németországon és Svájczban, már többen dolgoznak ilyen irányban. Legyen elég ezen a helyen Baumgarten Ottó, Niebergall Frigyes, Förster Frigyes Vilmos, Scharrelmann, Zurhellen Ottó és neje, Pfleiderer Elza neveire és valláspedagógiai munkáira hivatkoznunk. Sajnos, nálunk ilyen irányú munkásság roppant kevés van, sőt még a külföldi törekvések és irodalmi művek ismertetése terén is alig tettünk többet a semminél. A gyermek fejlődésében az első időszak a családi körben foly le. Ebben az édesanya vallásos nevelése tesz, illetőleg tehet legtöbbet. Hat éves koráig ebben a körben él. Ebben a korban a korlátlan képzelődés és naiv vallásos fogékonyság uralkodik nála. Ebben a korban kell megvetni a jövendőbeli vallásosság alapját. Az anyai szív melege, az anyai lélek mesélő ereje, képzeletfelgyujtó, szivet melegítő vallásos nevelése vethetik meg ezt a becses alapot. Természetesen az anyáknak is sokkal jobban kellene ismerniök a gyermek természetét, fejlődése útját és az első nevelés nagy művészetét. Ezen a téren előadásokkal és megfelelő irodalmi munkákkal kellene segítenünk a mai hiányon. Öntudatos nevelőanyákat kellene nevelni — keresztyén szempontból is. A további időszak a 6—15. évekre terjed. Ez a gyermek iskolai képzésének és nevelésének a természetes ideje. Ebben is három fokot szoktak megkülönböztetni: a 6—8;, 9—12., 13—15, éveket. Az első fokon túlnyomó a gyermeki képzelődés, a második fok az egyszerű emlékezés, a harmadik az ébredező értelmes gondolkozás ideje. Ezeknek a fejlődési fokoknak megfelelőleg kell választanunk az anyagot és a módszert; Az alsó fokon a képzelődést megragadó, a középső fokon az emlékezetbe vésődő, a felső fokon az értelmes gondolkodást kielégítő és betöltő anyagot kell adnunk megfelelő módon. A két alsó fokon az egyes történetek által külön gyakorlandó hatás a fő. Épen azért itt történelmi bírálatnak helye nincs. Itt a közvetlen vallási és erkölcsi képzésen és fejlesztésen van a súly. A felsőbb fokon már a történelmi összefüggést és fejlődésmenetet is fel kell tüntetnünk. Itt a történelmi bírálat tisztító és rendező munkája már megkezdődik. A középiskolák felsőbb osztályú növendékeinél, a felnőttebb ifjúságnál tovább folytatódik ez a történelmi bírálat és fejlődésmenet. Fokozatosan kitárul előtte az emberiség egész vallásos fejlődése és a keresztyénségnek mai élete. Végül a keresztyén világnézetnek mindent összefoglaló rendszere fejezi be a középiskolai vallásos nevelést és tanítást. Azontúl a főiskolai hallgatók szabad, önkéntes és egyesületi továbbképzése következik. A Herbart-féle pedagógia művelődési fokozatai helyébe így lép a gyermek és ifjú természetes fejlődésmenete. Természetesen tisztában kell lennünk azzal is, hogy az iskolai tanítás keretében aránylag igen kevés személyes vallásos nevelő munkát végezhetünk. Épen azért a gyermek- és ifjúsági istentiszteleteken kivül a vasárnapi iskoláknak, a konfirmált ifjak és leányok egyesületeinek, az ifjúsági és diákegyesületeknek és a személyes érintkezésnek nevelő munkáját is igénybe kell vennünk s magasabb stílben tovább kell fejlesztenünk, hogy jézusi személyiségeket, krisztusi jellemeket nevelhessünk a XX. századbeli keresztyénség és emberiség számára í V. J.