Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-29 / 44. szám

szatérésből származott. A legjelentősebb megújulás, a reformáczió is az első szeretethez, a krisztusi életeszmény forró szeretetéhez és igazabb követéséhez való visszatérés volt. Nem az első keresztyén élet formáinak visszaállítása, hanem azokhoz az isteni erőforrásokhoz való visszatérés, a melyek a keresztyén életet létrehozták és állandóan fentartják. Alapkérdései a középkorból származnak, de az azokra adott feleleteket részben az első keresztyénség szelleme, részben az újkori történelem ébredező szelleme sugallta. Innen hármas színezete s a róla szóló háromféle ítélet: az őskeresztyénség visszaállítása, a középkori keresztyénség új alakulata, az újkori művelődés megalapítója. Lényegében pedig nem más, mint a középkori keresztyénség főkérdéseire az őskeresztyénség szellemétől ihletett felelet adása, a mely korlátjaitól való megszabadulása után az újkori művelődés ható tényezőjévé lett. Visszatért a XVI. századbeli protestantizmus az első szeretetéhez, az első keresztyénség személyes, bensőséges eszményeihez és életéhez, de úgy, hogy nem a közeli világitéletre vagy a jövő életre, hanem az itt megvalósítandó krisztusi közéletre és közművelődésre irányította figyelmét és munkáját. A protestantizmus mai és jövendő élete két tényezőtől függ. Első szeretetéhez, a keresztyénség alapjelleméhez, isteni erőforrásaihoz való hűségétől és az egyetemes emberi fejlődés menetével való lépéstartásától. A magyar protestantizmus a kétszeres eltávolodás veszedelmébe esett. Kétszeres visszatérés óriási feladata is vár reá. Vissza kell térnie a krisztusi életeszményhez és bele kell illeszkednie a XX. század közművelődési életébe! Az legyen a reformácziói ünneplésünk, hogy egy nagy lépést tegyünk az örök feladat megvalósítása felé! V. J. Közoktatásunk bajai. Folyó hó 21-én ülést tartott az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület választmánya, s minden kérdés, a mi szőnyegre került, csak arra adott alkalmat, hogy a tanárság kifejezést adjon a középiskolai adminisztráczió által támasztott keserű érzéseinek. Az elnök a hozzá intézett kérdésre sajnálattal jelentette, hogy a tanári kongresszusnak a fizetés- és státusrendezésre vonatkozó kívánságai nem nyertek teljesülést s nem is lehet reménység azok gyors teljesíttetése iránt. Az egyik előadó sajnálattal állapította meg, hogy az állami iskolák tanárkaraiban egyenetlenségek dúlnak és hogy ezeknek oka a közoktatásügyi minisztérium egyoldalú felekezetieskedő szelleme, a mely, pályázat mellőzésével, klerikális tanárokkal tölti meg az iskolákat. A másik előadó azt panaszolta, hogy nemcsak a tanárok, hanem az igazgatók kinevezésénél is érvényesül ez az egyoldalú felekezetieskedő irányzat, s újabban egyre-másra olyanok jutnak az iskolák élére, és pedig fiatal korban, a kik a klerikalízmusnak közismert előharczosai. A harmadik előadó azokról az iskolán kivül álló politikai és felekezeti tényezőkről szólott, a melyeknek befolyása megfojtja a tanárok egyéni, gondolati és lelkiismereti szabadságát ós veszedelmesen érinti az iskola és a tanárság erkölcsi alapjait. A negyedik arra mutatott reá, hogy bár a tanulmányi alap állandóan deficzitben van és hiányait az állampénztárnak kell sok ezrekkel pótolgatni, mégis az utóbbi években egymásután állíttatnak fel a kir. katholikus középiskolák, a melyek míg egyfelől a felekezetieskedés szolgálói, másfelől megközelíthetetlenek a nem róm. kath. vallású és nem klerikális hajlandóságú tanárokra nézve. Az elnöknek az előadások után adott ama felvilágosításai, hogy a közoktatásügyi minisztérium részéről ígéretet nyert a felől, hogy a megiiresülő állásokra ezentúl pályázat fog hirdettetni; hogy az érdekkatholikusok, a kik csak a könnyebb boldogulás kedvéért lesznek r. katholikusokká, illetve klerikálisokká, az előléptetésekből ki fognak záratni; hogy az áthelyezéseknél a minisztérium mindenkor meg fogja hallgatni az illetékes tanügyi főhatóságokat; s hogy politikai pártállásáért senkit sem fognak üldözni, — csillapítani igyekeztek ugyan a kedélyek felháborodott hullámait, de a lecsillapítás még sem sikerült. Az előadók ragaszkodtak határozati javaslataik tárgyalásához,, s a választmány azokat egyhangúlag el is fogadta. Minden meghozott határozat éles tiltakozás a közoktatásügyi minisztérium politikájának mai irányzata ellen, s nem alkothatnak más véleményt lelkünkben, mint csak azt, hogy ez az irányzat szerencsétlen és veszedelmes, mert olyan elégedetlenséget, keserűséget, ellentéteket támaszt az állami középiskolai tanárság között, a melynek a középiskolai tanítás és nevelés fogja kárát vallani. A felhangzott panaszokban többször történt egyenes utalás báró Barkóczy Sándorra, a minisztérium középiskolai szakosztályának vezetőjére, mint ennek a politikai és felekezeti tekintetben káros szellemnek a főképviselőjére. Erről a nevezetes férfiúról s szelleméről nem egyszer emlékeztünk már e lap hasábjain. Sokszor reámutattunk klerikális machináczióira és fallácziáira. Hangsúlyoztuk, részint a mi protestáns érdekeink, részint az országos középiskolai oktatás általános szempontjából, hogy ilyen embernek nem volna szabad olyan exponált helyen állania. Sűrűn merültek fel a hírek távozása felől; de ő mégis áll rendületlenül, s úgy látszik, szilárdabb lábai alatt a talaj, mint a miniszteré alatt. Ott áll mellette, védelmére az egész klerikális tábor s harsány hangon hirdeti, hogy Barkóczy maradása a magyar róm. katholiczizmus becsületbeli ügye, s hogy elejtése olyan háborút támasztana, a melybe belepusztulna nemcsak az őt elejtő miniszter, de még maga az egész minisztérium is. S az illetékes körökből emelkedő jóakaratú figyelmeztetéseket, kérelmeket, a keserű panaszokat, úgy látszik, túlharsogja és elnyomja a klerikális lárma — és báró