Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-22 / 43. szám
hozhatja őket elő pásztortársak segítsége nélkül; kezei, lábai, ajkai és élete nélkül az ő teste tagjainak, a mely az egyház. Az elszórt sokaságnak, mint pásztor nélkül való juhoknak látása olyan mély szánalomra indította Urunkat, a mint csak lehetséges volt megindulnia az ember Fia gyöngéd szívének. A pogány világ szemlélése ma hasonlóképen meghatja az egyházat és együttérzést támaszt benne fejével. Úgy biztosítja magát az Ő jelenlétéről és erejéről, a mint meghajlik engedelmesen megbízása előtt: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, ... és ime én tiveletek vagyok minden napon e világ végezetéig". Az Úr az, a ki él, uralkodik és dolgozik, a ki ajtókat nyit és vezeti az ő szolgáit városról városra, kontinensről kontinensre, munkálkodik vélük, erősiti szavukat jelek által, és szaporítja a gyülekezetet minden napon az üdvözülőkkel. Ezért az egyháznak kettőzött komolysággal és sürgetéssel kellene felbocsátani az évezredes könyörgést: „Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orczáját, rajtunk, hogy megismerjék e földön a Te utadat, minden nép közt a Te szabadításodat". Szent Pál idejében csak egy töredéke volt Izraelnek, mely elfogadta az evangéliumot —, azok, a kik „a kegyelemből való választás szerint" valának. Ágoston napjaiban a világ hóditói nem keresztyének voltak és az alárendelt kisebbbség „a kegyelemből való választás szerint" volt. Kálvin korában a kevesek és megvetettek, a kik ismerték az igazságot, „a kegyelemből való választás szerint" voltak. Nem sok ideje még azt mondották, hogy a föld sötét helyei tele vannak a kegyetlenség lakóhelyeivel, mivel nem voltak „a kegyelemből való választás szerint". Dr. Hodge Károly, Princeton-ból, ki az angol nyelvű világ előtt a mult század legnagyobb, vagy egyik legnagyobb kálvinista theológusa volt, tett olyan nyilatkozatokat is, a melyeket nem minden tanítványa tudott elfogadni teljes mértékben; de ezt is mondotta : „Teljesen meg vagyok győződve, hogy az emberi nem roppant nagy sokasága részesülni fog az Úr váltságának boldogságában". Kálvin nem mondott volna ennyit, se Ágoston, se Pál, ha nem lettek volna Isten szent lelkének különös vezetése alatt, ki azt akarja, hogy mindenek üdvözüljenek és az igazság ismeretére eljussanak. Az emberek gondolatai kitágíttattak az égitestek pályája által, és dr. Hodge Károly gondolatait kitágította a missziói lélek és a missziói munka története. Nem lehetett ilyen embertől várni, hogy kételkedjék a pogányok üdvöziilhetése felől, az evangéliumi felajánlás bona fides-e felől, vagy e kijelentések ereje felől: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen"; „0 engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nem csak a mieinkért, hanem az egész világért is". A modern misszió az egyháznak 3 millió tagot adott, kiknek mindegyike megannyi világító és ható központ keresztyén otthon és légkör teremtésére. A bálványok a lángokba vettettek, a kannibálizmus megszűnt, a „szutin * és csecsemőgyilkolás eltöröltetett, a kegyetlenség a szívességnek adott helyet s szorgalom és béke uralma váltotta fel a barbárizmus ós vér uralmát. A modern misszió meggazdagitotta az egyházat a megtértek részéről a hithűségnek és áhitatosságnak, a kereszt hírnökei részéről pedig a hősiességnek és megszentelt áldozatoknak történetével. Az evangéliumban és az Apostolok Cselekedeteiben a nők tiszteletreméltó helyet foglalnak el a Krisztusnak való szolgálatban, a királyság terjesztésének előmozdításában, Lois és Eunice Timotheus otthonában; Lídia, az egyház első tagja Európában; Priszka (Aquila felesége), ki koczkára tette saját életét, hogy megmentse Pálét; Alexander és Rufus anyja, ki anyja volt a nagy apostolnak is; Claudia, a brit fejedelemnő, ki a római börtönben találta Pált, Triféna és Trifóza, kik munkálkodtak az Úrban ; Evódia és Sinttaché, kik Filippiben munkálkodtak Pállal az evangéliumért; Phoebe, a kenkhreai egyház diakonisszája „sokaknak pártfogója volt, nékem magamnak is" (Pál szerint), kire bízatott a rómaiakhoz írott levél kéziratának Korinthusból a Caesar házában lévő szentekhez, és a Tiber melletti városban lévő egyház többi tagjaihoz való vitele. Daczára ezeknek a szolgálatoknak, a melyeket a nő nyújtott Krisztus ügyének, már az első időkben a modern egyház mégis lassan jutott volna oda, hogy a no igyekezetét hivatalos elismerésben részesítse, ha nem történt volna az, hogy a Zenánamisszió alapítása óta a nő irányította a külmissziói szolgálat egyik legfontosabb ágát, otthon, iskolában és kórházban. Ez a munka volt az, a mely elkészítette az utat a hazai egyházban munkálkodók egyik külön rendjének, a diakonisszáknak a hivatalos elismerése számára, kiknek szolgálata bőséges gyümölcsöt igér. A külmisszió egyesíti a hazai egyház tagjait imádságaikban a niunkamező nagy térségein dolgozó képviselőikért; egyesíti őket— hogy Carey kifejezéseit használjuk — azoknak a kötelei tartásában, a kik lenn a bányában kutatnak; azután, —- a mi értékesebb, mint az arany — egyesíti őket a misszionáriusok által küldött levelek olvasásában és jelentések tanulmányozásában. Ezekből megtudják, miként terjed az igazság lélektől lélekig faluról falura, szemlélhetik a megtértek állhatatosságát és nagylelkűségét s együtt hallgatják utazók, államférfiak, hivatalnokok bizonyságtételét az egyedülálló szolgálat mellett, melyet a missziók nyújtanak a czivilizácziónak, kereskedelemnek és társadalmi rendnek. Együtt örvendezhetnek a felett, hogy az apostoli idők jelenetei megismétlődnek, és hogy a Cselekedetek újabb fejezetei még mindig iratnak évről évre, napról napra. Pál és Barnabás korszakalkotó missziói útjuk után „ elhajózának Antiócháiba, a honnét az Isten kegyelmére bízták volt őket arra a munkára, melyet elvégeztek; mikor pedig megérkeztek és a * Indiai özvegy, ki elhunyt férje máglyáján elégetteti magát.
