Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-15 / 42. szám

megfeszíttettetn. Élek pedig többé nem én, hanem él én bennem a Krisztus és a mely életet most élek a testben, az Isten fiában való hit által élem, ki szeretett engemet és adta ő magát én érettem. Nem törlöm el az Isten kegyelmét, mert ha a törvény által vagyon az igazság, tehát a Krisztus ok nélkül halt meg." Szinte kifogyhatatlannak találja Moore azt a témát, mely tollát Pál apostol alakjában inspirálja; bár nem titkolja önmaga előtt, hogy oly eredeti jelenség, mint Pál apostol, ki a keresztyénség magyarázatát és az életben való propagálását vállalta magára, száz meg száz más íróban is sugallhatta már ugyanazokat a gondolatokat. Görög professzorok mondják ugyan, hogy Pál görögsége oly rossz, hogy mint íróról róla beszélni sem lehet; de mit jelentenek az eszközök az eredmények mellett? Ha nem is írt attikai idiomában, de ép oly igaz ember, mint Hamlet, mint Don Quixote, mint Falstaff, mint Jeíin Jaques Rousseau, a ki száz, meg száz oldalt írt, azzal a kifejezett czélzattal, hogy a közönségnek egy valóságos embert mutasson be, minden bűneivel és gyarlóságaival. Mások kiemelték, hogy Pál apostol oly keveset beszél utazásairól, a mi alkalmul szolgált három nagy episztolája hitelességének kétségbe vonására. Ismét másoknak feltűnt, hogy Pál nem tartotta érdemesnek a Krisztusnak tulajdonított sok szép mondás egyikét-másikát az Apostolok cselekedeteibe vagy a levelekbe beleszőni. Erre azt jegyezték meg, hogy annak oka, hogy Pál apostol Krisztus szavait nem idézi, az lehetett, hogy azok ott, hol Pál apostol mozgott, úgy is ismeretesek voltak. De vájjon ismeretesek voltak-e a pogányok közt is, a kikkel Pál apostol utazásai közben érintkezésbe jött? Egy franczia orvos az evangéliumban fenmaradt előadások és leírások alapján nemrég arra a csodálatos következtetésre jutott, a minek aztán egy könyvben is kifejezést adott, hogy a názáreti Jézus a kereszten nem halt meg, hanem merevgörcsbe esett s így természetes módon megmagyarázhatók későbbi megjelenései. Az eszme különben nem új; már egy régi legenda is beszéli, hogy Krisztus a keresztrefeszítés után Júdeában tanított, és sokan vélekedtek úgy, hogy Krisztus egy essenus szerzetes volt. Ezekből a konjekturákból és Pál apostol alakjából szőtte meg George Moore azt a scenariumát, „Jézus és Pál"' czim alatt, melyben feltételezi, hogy Krisztus, miután arimathiai József házában felgyógyult sebeiből, visszatért a kolostorba, a hol Pál is rátalált s fanatizált elvakultságában agyonverte. Már az maga, hogy George Moore erőszakolt modernségében Esaiást Stransz Richárddal, Márk evangélistát Maupassantal, Pált pedig Don Quixotteval hasonlítja össze, mutatja, milyen különbözően hatnak ugyanazok a szubjektív megfigyelések, a szerint, a mint a dolgokat és eseményeket a történelem magasabb inspirácziójában, vagy pedig egy napi hír ős újság-entrelilet látószögéből tekintjük. Moore irígylésreméltó tanúbizonyságot tesz fantáziájáról, a mikor Pál apostolt személyesen maga elé képzeli, mint egy középtermetű, 1*72 —1*75 méter magas férfit, széles vállakkal, göndör fürtökkel borított kerek koponyával, rövid nyakkal, hosszú felsőtesttel, rövid lábakkal s öve alatt domborodni kezdő hájjal. Szakálla ritkás, bőre vörös és kemény; sokszor nyitott ingben jelenik meg előtte s ilyenkor mellén sűrű szőrzet göudörödik, kivörösödött kezeivel melléhez kap, beszéd közben vakarózik vagy szakállát ránczigálja. Nagy, kiülő szemei vannak és a mint a hagyomány is tartja, hebeg vagy dadog. Hogy aztán Iystrai megköveztetését, bebörtönözését is ilyen humorisztikusan fogja-e fel Moore, nem tudjuk; de érdekesen mutat rá a rómaiakhoz írt levélben arra a tantételre, mely a római katholiczizmust a protestantizmustól első sorban elkülöníti, mely szerint Krisztus váltott meg minket a törvénytől s hogy önmagunkban, nem a rítusban kell keresnünk az üdvözülést. Péter, a ki csak egy istenfélő, jámbor zsidó ember volt, nem értette ezt s azért már kettőjük közt válnak el a protestantizmus és római katholiczizmus útjai. Várnai Sándor. KÖNYVISMERTETÉS. Az amerikai ref. egyház (Reformed Church in the U. S.) története. írta s a pittsburgi egyházkerület hozzájárulásával kiadta : Harsányi Sándor, homesteadi és vidéki ev. ref. lelkész. 8-adrét. 172 lap. Képekkel. (Folytatás és vége.) Rendkívül túloz a német reformátusok érdekében az egész hetedik fejezetben, a mely a Német Református Egyház helyzetéről szól az amerikai függetlenségi harcz idejében. Pl. azt mondja, hogy „a svájczi születésű Bouqet, Lajos tábornok, a kinek nevét és érdemeit a Washington Györgyével egy színvonalra helyezi a történelem, vezető egyén volt az amerikai ref. egyházi közéletben". (45. 1.) Illő alázatossággal bevallom, hogy a dicső Bouquet Lajos tábornokról soha életemben sem hallottam; nevét sem az amerikai függetlenségi harcz történetével foglalkozó könyvekben, sem semmiféle amerikai vagy brit encziklopédiában megtalálni nem tudtam. Sejtem azonban, hogy Harsányi egy másik Bouquet-val zavarta össze, a ki tényleg Helvécziában született, 1756-ban angol szolgálatba lépett, a fiatal Washingtonnal együtt Forbes tábornok vezérkarához tartozott és az indiánusok elleni harczokban kitüntette magát. Azonban 1., keresztneve nem volt Lajos, hanem Henrik; 2., nem volt tábornok, hanem ezredes; 3., nem vett részt az amerikai függetlenségi harczban, mert már 1766-ban meghalt; 4., a „történelem" az ő nevét és érdemeit nem helyezte Washingtonéval egy színvonalra, mert e két ember között összehasonlítást tenni nevetséges volna. A 42-ik lapon ezt olvassuk: „Az amerikai szabadságharcz folyamán vezérszerep jutott ki Bubly J. J. nevű Savannah városi, Georgia állami, hírneves ékesen szóló ref. lelkésznek". Ilyen nevű ember sem létezett. Annak a németnek a neve Zubly Joachim János volt (lásd : Dubbs, 235—238), s ha nem is játszott épen vezérszerepet a szabadságharczban, de egyideig tagja volt a kontinentális kongresszusnak. Azonban nem bízván a gyarmatosok sikerében, csakhamar visszapártolt az angol királyhoz, s így az amerikai német reformátusokra nem hozott valami nagy dicsőséget. Báró Steuben tábornokot „vitézségéről híres legendaszerű alaknak" nevezi, s részletesen leírja, hogyan leplezték le a hős férfiú szobrát nemrég Washingtonban. (45. 1.) Csak nem mondja meg, hogy mit tett báró Steuben ? (A mint hogy az egész könyvnek a sok bombasztikus frázis, a melyekből sokszor nehéz valami értelmet ki-