Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-01 / 40. szám

Erkölcsiség. A középkori egyház pénzügyi és erkölcsi botrányai csaknem hihetetlenek. Reformátoraink az egyedül hit által való megigazulást prédikálták, de mindig hozzátették, hogy a megigazító hitnek megszentelő erőnek is kell lennie, mely érinti és megnemesíti az élet minden részét. Náluk a hit magában foglalta az Isten és az emberek iránt való hűséget. Csak az olyan hitet tartották igaz hitnek, a mely jó lelkiismerettel párosult. Törekvéseik gyümölcsét helyesen nevezzük reformácziónak. Nevelés. Reformátoraink nagy tudósok és buzgó nevelők voltak. Szerintük a tudatlanság ellensége az igaz vallásnak, az ismeret pedig segítő társa annak. Minden templom mellett iskolát építettek, hogy ott a legszegényebb földmíves gyermeke is előkészülhessen az egyetemre. Nevelési rendszerük akkortájt legjobb volt a világon, de eszményeiket mégsem érte utói. A nemesek elfoglalták az egyházi vagyon két-harmadát; ezt a reformátorok a vallás, nevelés s a szegények czéljaira óhajtották volna fordítani. Alázatos hajlékok voltak Skóczia értelmi s valláserkölcsi erőinek fő tárházai és nagyon sokra megy azoknak a száma, a kik azokban nevekedve kitűntek az élet minden terén s a földgömb minden tájékán. Más nemzetek írói is elismerik ezt, mint a mi kis nemzetünk megkülönböztető vonását s ezt az egyház és az iskola együttes befolyásának tulajdonítják. Politikai élet. Hazánkban épp úgy, mint az önökében a presbiteriánizmus vértanúk ós hősök anyja s nevelője volt. Melville András, Knox János utóda, ezt mondta VI. Jakab skót királynak: „Skócziában két király és két királyság van: az a királyság, a melynek te vagy a feje és a Krisztus királysága, melynek te csak egyik tagja vagy". A király halállal fenyegette meg. „Nem tesz semmit", felelt a hős, „hogy testem a levegőben, vagy a föld alatt rothad-e el, mert a föld egész teljessége az Úré!" A presbiteriánizmus arra tanít bennünket, hogy adjuk meg a császárnak, a mi a császáré s Istennek, a mi az Istené és hogy mindig engedelmeskedjünk a császárnak, d&ak akkor ne, amikor a neki való engedelmesség engedetlenség volna Isten iránt. Szókratész is inkább megitta a végzetes poharat, mintsem hogy engedetlen lett volna a belső szónak. Skóczia szellemi vezetői szenvedélyesen szerették mindig a lelki függetlenséget. Két kedvelt mondásuk van: „Egyedül Isten ura a lelkiismeretnek" és „Krisztus az egyház egyedüli királya és ura". Ok voltak az állani alkotmányos szabadságának is előharczosai. Sokat száműztek közülök, mert kifejtették azokat az elveket, a melyek a mostani brit alkotmány alapjait képezik. Világi történetírók mondják, hogy nagy mértékben segítették megszerezni Angolország és Európa szabadságát. Az első keresztyének közül sokan, talán legtöbben, rabszolgák voltak, kiket vérengző katonai zsarnokság igázott le és mégis az a szent társadalom, a melyhez tartoztak, megvalósult eszménye volt annak, hogyan kell a népet a néppel a nép javára kormányozni. A presbiteriánizmus hű utánzata az apostoli mintának. Tiszteli a népet, bízik benne, neveli és elhívja az egyház terjesztésében és kormányzásában elérhető legmagasabb szolgálatra. Eképen a presbiteriánizmus teljes összhangban van egy szabadságszerető kor uralkodó irányzatával. Mindez, a sok jótétemény a hivők egyetemes papságáról való apostoli tanítással karöltve jár és abból folyik. Unió. Az állami beavatkozás az egyházi önkormányzatba sok szakadást idézett elő a skót presbiteriánizmusban. Ezek közül több orvoslást nyert és az egyesülés után való növekvő vágy igazolja azt a reménységet, hogy az Állam-egyház és a Skót Egyesült Szabad-egyház eggyé forrhat. A két egyház közt folyó tárgyalásoknak már is örvendetes eredményei vannak. Eszményünk : egy presbiteri egyház Skócziában és folyton erősödő együttműködés a világ összes evangéliumi egyházaival. Misszió. A belmisszió tiszteletreméltó helyet foglal el egyházainkban. Közülük sok nagy erőfeszítést tesz a nép sebeinek gyógyítására. A szegények iránt érzett krisztusi könyörület növekvőben van köztünk. Látjuk a polgári lelkiismeret ébredését s azt a forró óhajtást, hogy a legrosszab sorsban lévő embertársaink helyzetén is javítsunk. Szereteünunkásságunk igen kiterjedt. A külmissziót nem hanyagoljuk el. Az egyház, melyet képviselek, nem csekély munkát végez Skóczia határain kivül. Az erre fordított Összeg a mult évben meghaladta a 6.240,000 koronát, melyből 4.392,000 korona Skócziában gyűlt össze. E missziók köziil több oly eredménnyel járt, hogy erőnket meghaladó feladatok elé állított bennünket. Hetvenkét évvel ezelőtt Skóczia egyháza zsidó missziót kezdett. Az alapítók közül kettő a sír szélére jutott ebben a városban. Mária Dorottya, Magyarország akkori nádorának neje, a Duna túlsó oldalán lévő palotájában imádkozott lelki vezetésért. Mikor tudomást szerzett a két idegen betegségéről, meglátogatta őket szállójukban s e köszöntéssel üdvözölte őket: „Isten hozta!" A szó szoros értelmében ápolója lett a betegeknek. A szálló előtt elvezető út zaját elnémíttatta s katonákat állíttatott oda, hogy a forgalmat eltereljék onnan. Edinburghban őrizzük azt a két ezüst kanalat, a mellyel sajátkezüleg, egy nő igazi gondosságával s gyöngédségével ápolta a két nagy beteget. Az akkori törvény nem engedte meg, hogy idegenek missziót kezdjenek Magyarországon, ő udvari lelkészeivé tette misszionáriusainkat, óvta őket veszélyek ellen és haláláig hü tanítványuk maradt. Utolsó éveiben férje, József nádor, misszionáriusainknak bizalmas barátja, a Bibliának szorgalmas tanulmányozója és az önök egyházának pártfogója lett, Itteni missziónknak voltak pünkösti napjai, voltak igen kiváló megtértjei zsidók és mások közül. Közülük való dr. Edersheim Alfréd, Tomori Sándor lelkész, Saphir Izrael és fia dr. Saphir Adolf s még sokan, hírneves tanárok, o/vosok és tanítók. Ez a misszió közeli viszonyba hozott minket az önök egyházával és sok lelkésznövendékük tanult nálunk Edinburghban. Legyenek meggyőződve, hogy szívesen üdvözölünk