Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-17 / 38. szám

annál nagyobb lesz a rombolás, melyet az olaj hiányában ezeknek az erős vas- és aczélszerkezeteknek mozgása előidéz. A szocziális kérdés megoldásánál a Krisztus által hirdetett szeretet az az olaj, mellyel a szocziális tevékenység szerveit kell öntözgetnünk. Ez az a czement, mellyel az állami törvényhozás és a társadalmi szervezkedés köveit összeillesztjük; mert ha ezt nem tesszük, minél több követ hordunk össze, minél magasabb lesz az épület, annál biztosabb az összeomlás és annál nagyobb lesz a pusztulás. Épen ezért nekünk, mint a nép lelkipásztorainak, arra kell törekednünk, hogy a krisztusi szeretetet, a már itt-ott elhomályosodott igazságot az emberek szívében ismét új életre keltsük. Arra kell törekednünk, hogy minden ember lelkében éljen az az evangéliumi igazság, hogy minden ember felebarátunk, tehát minden emberben meg kell becsülnünk az emberi méltóságot. Ez az igazi humanizmus, a mely nem más, mint a keresztyén szeretetnek érett gyümölcse. Ez a keresztyén szeretetből fakadó humanizmus fogja eltüntetni azt a kettős előítéletet, a mely szocziális életünk annyi bajának forrása, t. i. hogy az úr nem fogja alárendeltjét rabszolgának, ez pedig urát nem fogja zsarnoknak tekinteni, hanem mindegyik a másikban felebarátját fogja becsülni. Első sorban nekünk, lelkészeknek kötelességünk ezt a humánus bánásmódot nemcsak hirdetni, hanem példánkkal is gyakorolni; mert változnak az idők s változnak a társadalmi érintkezés módjai is. És a min ezelőtt 40—50 évvel nem ütközött meg a nép, azt a hangot, azt a modort nem tűri el a mai nemzedék. Már pedig nekünk arra kell törekednünk, hogy a népet s a társadalom minden rétegét minél jobban magunkhoz fűzzük. . Úgy is a mai világ minden áramlata arra irányul, hogy a népet lelkipásztorától eltávolítsa ; ha még mi magunk is modorunkkal és bánásmódunkkal elidegenítjiik híveinket magunktól, könnyen úgy járhatunk, hogy népünk a nemzetközi vallástalan szocziáldemokráczia táborába sorakozik és mi pásztorok leszünk nyáj nélkül. A protestantizmus másik ellensége, tiszt. Értekezlet az ultramontán klerikalizmus, mely nem kevésbé fenyegető veszélyt rejt magában, mint az atheista szocziáldemokráczia. Nem szükséges ez illusztris testület figyelmét felhívnom arra a veszedelemre, mely az oly tüneményszerű gyorsasággal nagy hatalomra jutott úgynevezett katholikus népszövetség és az ezzel kapcsolatos többi klerikális egyesület részéről fenyegeti a mi evangéliumi egyházunk által képviselt tiszta, minden felekezeti szükkeblűségtől ment liberális irányzatot. Elég legyen utalnom arra, hogy a népszövetség mellett a róm. kath. sajtóegyesület, a róm. kath. gyermekvédő-egyesület, a keresztyén szocziálisták pártja, a róm. kath. egyesületek orsz. szövetsége, a keresztyén szövetkezetek és azok központi intézménye, az országos Pázmány-egyesület s a legutóbbi időben gombamódra szaporodó Mária-kongregácziók lobogtatják sok parcziális egyesületekkel kapcsolatban azt a zászlót, a melyben titkos betűkkel a Kolonics-féle jelszó van felírva. Ha ezekkel a veszélyekkel szemben a magyar ref. egyház magasztos hivatásának meg akar felelni, akkor különösen napjainkban nagy éberségre, sok kurapasztorálisra, nagyobb szeretetre és lankadatlan munkára van szüksége. Arra kell törekednünk, hogy a Krisztus evangéliuma magunkban és híveinkben élő erő legyen, a mely mindent áthatni és megeleveníteni akar; de nem hatalmi érdekből, hanem a szeretetnek ama lelkéből kifolyólag, mely ha egyszer megérezte az evangéliumból felénk áradó boldogságot, akkor abban mindenkit részesíteni akar. Ez az evangéliumból felénk áradó erő nem mondhat le a lelkekben való térfoglalásról sem ; és az a vallás, melyben ez az erő él, nem nézheti el sem a testi, sem a lelki nyomort, hanem azoknak enyhítésére minden eszközt felhasznál. Azért nekünk a mostani válságos viszonyok között mind nagyobb mértékben kell fordulnunk az evangélium erőforrásához; magunkat egyénileg mind jobban kell erősítenünk a lelkiekben és mind nagyobb tevékenységet kell kifejtenünk a ref. öntudat ébresztésében. De ennek az evangéliumi erőnek érvényesülni kell nemcsak az egyénben, hanem az egész társadalomban és a hivatalos egyház minden kormányzó szerveiben is. Ennek az evangéliumi erőnek közelebb vinni és egyesíteni kell bennünket a külföldi rokongondolkozású és egy alapon álló ref. egyházakkal is, mert a közösség tudata erőt ad a küzdelemben. Ezért melegen üdvözlöm mindazokat a mozgalmakat, melyeknek czélja felkelteni ref. egyházunk híveiben az összetartozás érzetét, hogy ne legyen közöttünk egy se, a ki ne érezné azt a kötelezettséget, melyet az egyházunkhoz való tartozás reá ró. Felkérem ennélfogva a tiszt. Értekezletet, fejezzük ki a feletti örömünket, hogy a presbiteri világszövetség e hó 20. és 21-én hazánk fővárosában tartja közgyűlését és szeretettel üdvözöljük az ide jövő külföldi testvéreinket. Jól esik tudnunk, hogy abban a nagy küzdelemben, mely Európa egyetlen művelt államát sem hagyta érintetlenül, nem vagyunk magunkra hagyatva ; miként az elmúlt idők véres harczaiban, úgy mostani küzdelmünkben is, támogatni fognak azqk a nemes lelkek, a kik, mint a kálvini alapelveken szervezkedett egyházalkotmány hívei, fennen lobogtatják előttünk azt a zászlót, melyre ez az evangéliumi igazság van jelszóul felírva: „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Örömmel üdvözlöm a sok mindenféle akadály leküzdése után immár megerősített alapszabállyal bíró országos ref. lelkészegyesületet is, és őszinte meleg szívvel kívánom, hogy a testvéri érzés ápolásában s a keresztyén emberbaráti intézmények létesítésére irányuló nemes tevékenységében a jó Isten áldása kísérje !