Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-17 / 38. szám

Helyzetünk s teendőink. Elnöki megnyitó. A pesti ref. egyházmegye lelkészi értekezletén tartotta: Petri Elek budapesti lelkész. Mindnyájan tudjuk, hogy korunk a forrongás és átalakulás, modhatnám, az ellentétek kora. Úgy az egyesek, mint egész társadalmi osztályok éles érdekellentétbe helyezkednek egymással s a türelem és egymásiránti méltányosság mindinkább kezd eltűnni közéletünkből. Az a liarcz, mely a társadalom minden rétegében egyformán dúl, különösen két főirányzatban csúcsosodik ki. Látjuk az egyik oldalon azt a tábort, melynek tagjai nem tudnak, vagy jobban mondva, nem akarnak oda felemelkedni, a hova az igazságnak lelke elvezette már az értelmeseket; a kik aggodalommal őrzik a világ által rég túlszárnyalt rendszerüket s háromszoros jajt kiáltanak, valahányszor az isteni gondviselés a szellemi fejlődés egy-egy magasabb fokára emeli nemünket; a kik vakmerő kezekkel nyúlnak bele a világtörténet keretébe, s visszakívánnák forgatni azt egy évezreddel. Ez az ultramontán fanatizmus, mely az utóbbi években hazánkba betolakodott idegen nemzetiségű és érzésű férfi- és női szerzetrendek által a társadalmi békét, a polgárok közti jó egyetértést bomlasztó agitácziót fejt ki. De sajnos, felette számosan vannak azok is, a kik a másik szélsőségnek, a materialisztikus irányzatú szocziáldemokráczia zászlója alatt csoportosulnak s ellenségei mindennek, a mi a lelki életre, a vallásos hit körébe tartozik. A prot. egyház mindkét táborban a maga halálos ellenségét találja fel s mint két malomkő közé jutott búzaszem, morzsolódik, hacsak a léleknek benne élő világossága, az evangéliumi hitnek ereje szét nem repeszti azokat. A mi ref. egyházunk, Tiszt. Értekezlet, a mióta csak megszületett, mindig küzdött a róm. katholiczizmus ellen, melyet a külsőségekre és hagyományokra támaszkodó szervezetében evangéliumellenesnek tart. És ez a küzdelem még elkeseredettebb lett azóta, hogy a róm. katholiczizmusban az ultramontán irányzat kerekedett felül. Ezzel a nemzetietlen klerikális irányzattal a mi egyházunk még a közös haza javának kérdésében sem juthat megegyezésre és nem fejthet ki közös működést, mert annak hazája nincs. Helyzetünk még súlyosbodott azáltal, hogy most már a másik ellenséggel is harczolnunk kell, mely a vallásos hitet gyökerében akarja kitépni az emberi lélekből és szemérmetlen nyíltsággal hirdeti, hogy a szocziáldemokráczia czélja politikai téren a köztársaság, gazdasági téren a kommunizmus, vallási téren az atheizmus. Ki hitte volna csak néhány évtizeddel előbb is, hogy ez a bomlasztó irányzat hazánkban termékeny talajra fog találni?! Pedig itt van közöttünk és ezzel a veszedelemmel nekünk is foglalkoznunk kell, mert nemcsak a nagyvárosok békés munkáját zavarja a sokféle sztrájk által, hanem annak egyik faja, az agrárszocziálizmus belopódzott a mi magyar kálvinista népünk szívébe is. s a szocziáldemokráczia programmjából átvette mindannak kicsinylését, a mi az egyházra és a vallásra tartozik. Valljuk meg, Tiszt, Értekezlet, hogy a magyar intelligenczia s ennek kebelében a lelkészi kar is, eddig nagyon keveset foglalkozott a szocziálizmussal és sehol sem találkoztunk több félreértéssel, mint a szocziálizmussal szemben elfoglalandó álláspont körvonalozásánál. Sokan a szocziálizmus alatt a mai társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló törekvéseket értik ; — ez azonban nem szocziálizmus, hanem anarchizmus. Mások azt az irányzatot nevezik szocziálizmusnak, a mely nem tekinti a társadalmi rend felforgatását törekvése közvetlen czéljának, de az osztályok közötti ellentét és osztályharcz alapján állva, az államhatalom megszerzése útján s annak segélyével igyekszik megvalósítani reformeszrnéit. Legtágabb értelemben azonban a szocziálizmus gyűjtő neve alá esik minden olyan tövekvés is, mely a nép sorsának javítását, állami és társadalmi eszközökkel, az államhatalom s a többi társadalmi osztályok rokonszenves támogatása mellett kívánja elérni. Őszintén megvallom, hogy ennek a törekvésnek szívem egész melegével barátja vagyok, s ilyen értelemben én is szocziálistának tartom magamat, Mert nem tartom az evangélium szellemével megegyeztethetőnek azt az elszomorító tényt, hogy a népek millióinak sorsa anyagi, szellemi és erkölcsi tekintetben oly messze alatta álljon annak a színvonalnak, mely a legelemibb felebaráti szeretet szempontjából megnyugvással volna elfogadható. Élni kell mindnyájunkban annak a tudatnak, hogy e czél felé törekedni, e munkánál közreműködni minden nemesen érző embernek hivatása és kötelessége. De végzetes tévedés volna részünkről, Tiszt, Értekezlet, ha azok mellé állanánk, kik a létező szocziális bajokat és társadalmi ellentéteket egyszerűen hatalmi szóval elnyomni akarják. Az állami törvényhozás és a társadalom szervezkedése kétségtelenül sokat tehetnek a szocziális bajok orvoslására és nagyban elősegíthetik a szocziális kérdés megnyugtató megoldását. De csupán állami törvényekkel, vagy társadalmi szervezetekkel ezt a bajt gyökeresen megszüntetni nem lehet. Ehhez szükséges, hogy a társadalom minden rétegét az evangélium szelleme hassa át, mely az emberi méltóság elismerését gyarlóságunk tudatával s az Isten előtti alázatossággal párosítja; mely az ember jogai, igényei mellé az élet magasabb czélját, s a lelki boldogság belső feltételeit adja meg és az érvényesülésért való jogos küzdelmet az Istenben való megnyugvással és az ebből folyó lelki béke áldásával enyhíti. Egyszóval a baj megszüntetéséhez az szükséges, hogy a társadalom minden rétegét a Krisztus által hirdetett szeretet lelke éltesse és hassa át. Az állami törvények és társadalmi szervezetek, Tiszt. Értekezlet, hasonlók a gép kereteihez, forgantyúihoz és szelepjeihez. Ezekből összeállíthatjuk az egész gépet, mozgásba is hozhatjuk; de ha hiányzik az olaj, mellyel a géprészeket megkenjük, a gép csakhamar felmondja a szolgálatot, s minél hatalmasabbak kerekei és szelepjei,