Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-03 / 36. szám

o ROTE m EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : IX. ker., Kálvin-tér 7. sz., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. kíildendök. Laptulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő : HAMAR ISTVÁN. Főmunkatársak: Dr. Kováts István. — Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K, TARTALOM. Az Elet Könyvéből: A lelki szegények és azoknak boldogsága. Keresztesi Samu. — Vezérczikk: Hit és szabadvizsgálódás. V. J. — Iskolaügy: Néhány szó a gyönki gimnázium áthelyezéséhez. Elekes Imre. — Belföld: Falusi levél. Balatoni István. — A Presbyteri Világszövetség magyarországi gyűlése. Dr. K. I. — Külföld: Svájcz, Francziaország, Németország, Ázsia. Dr. T. I. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Különfélék. — Pályázatok. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. A lelki szegények és azoknak boldogsága. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa." Máté. V : 3. Látom Jézust az Olajfák hegyén, s hallom, a mint beszél a béke, a nyugalom után sóvárgó, sok sebtől vérző emberek százainak. Mint a dühöngő szélvész s morajló hullámok között rendületlenül áll a tenger mélyéről feltörő szikla, úgy áll ő, a változhatatlan, az élet vészeitől korbácsolt emberek hullámzó tömege között. Minden szem ránéz; minden szív felé dobban. És szól . . . Minden szava él, balzsam a vergődő szivekre, melyeket felüdít, mint harmat a lankadt, hervadó virágot . . . Boldogok! ... Ki ne hallaná a boldogságot hirdető, annak bizonyos megnyeréséről szóló igéket örömmel, a mikor minden szív boldogságért eped, boldogság után vágyakozik? Boldogok a lelki szegények ! Micsoda nagy, fenséges kijelentése ez a bűnösök barátjának, ki azért jött, hogy felkeresse és megtartsa az elveszetteket! Lelki szegények! Ilyeneket nem ismert Jézus. A zsidó büszke volt Ábrahámtól való származására, őseitől öröklött hitbeli ismeretére, — a pogány az ő sok istenére, fegyverrel szerzett hatalmára és dicsőségére. Mindegyik hideg megvetéssel nézte le a másikat, s utálta, megvetette, mint tisztátalant. Magát mások fölé emelni, magát másoknál jobbnak, lélekben gazdagabbnak tartani s így imádkozni: „Uram, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint más emberek", íme, Jézus korának egyik főjellemvonása. Ezeket az üreslelkű, felfuvalkodott, képzelt erényeikben magukat másoknál jobbnak tartó embereket akarta megtanítani arra, hogy kik a lélekben igazán gazdagok? Jézus, bár a bölcsek között a legbölcsebb, annyira, hogy tanaiból bölcsek táplálkoztak és fognak táplálkozni mindörökké, nem az örökké változó emberi bölcseséget, nem a világi tudományt hirdette. Szive, mely az Atya szivéről szakadt le, — lelke, melynek minden gondolata az Atya gondolatának, akaratának kijelnetése volt, nem ismert más czélt, mint „foglalatoskodni a mennyei Atya dolgaiban, elvégezni a rábizottakat". De a mint ez volt életének czélja, ezt igyekezett az egész emberiség életezéljává is tenni. Jézus tanítása az Atya és Fiú közti szeretetteljes viszonynak kijelentése, — azért a fiúság vallása. Ő az Atya gazdaságát: igazságát, szentségét, szeretetét s bűnt bocsátó kegyelmét hozta a földre, s midőn szól és cselekszik, mindent az*Atyának tulajdonít: az Atya szól és cselekszik 0 általa. Az Atya és Fiú gazdagságával szemben a mi nyomorult lelki szegénységünk, tiszta szentségevei szemben a mi bűnösségünk és romlottságunk, melynek tudatában feltör a szívből a keserű, de őszinte kiáltás: „Uram, eredj el tőlem, mert ón bűnös ember vagyok", íme: a lelki szegény! A kik Isteu hatalma előtt porba hullva ismerik el gyengeségüket s ép azért benne vetik reményüket és bizodalmukat; a kik az ő könyörülő és áldó szeretetével szemben töredelmesen vallják be számító, önző bűnösségüket: „ha valakitől valamit igazságtalanul elvettem, négyannyit adok helyette"; a kik az Isten szentségére tekintve, bűneik súlya alatt összeroskadtak, de az evangélium fényétől megvilágított szivükből feltör a fájó s mégis bizó kiáltás: „Isten, légy irgalmas nekem, szegény bűnösnek", íme, a hívő, reménykedő és alázatos emberek, a lelkiszegények ! Krisztus tanítványai és követői között mindig voltak és lesznek olyanok, kik nem e szegény világtól, hanem a gazdag Isten tárházából várják és kérik a lélek romolhatatlan kincseit. Az az ifjú és agg, férfi és nő, kik a Krisztus zászlója alatt indulnak az élet nagy harczába s az egy szük-