Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-27 / 35. szám

egyház erős propagandőt űz. A szabadgondolkozók meg a szocziáldemokráczia útján igyekeznek a keresztyén hagyományt, a keresztyén világnézetet és erkölcsöket megdönteni. Ily sok ellenséggel szemben nem elegendők sem a pusztán tudományos, sem a kiváló „retor"-papok. A protestáns lelkészképzés majdnem minden protestáns országos egyházban úgyszólván a tanító és szónokló elemre helyezte a fősúlyt. Nem akarja az újabjb skandináv irányzat a tudományt kicsinyelni, a tudományos képzettséget megvetni; de pótolni akarja ez utóbbit gyakorlati kiképzéssel is, mivel látja, hogy a pusztán tudós és szónok papokkal a mai kor hitharczaiban nem sokra megy. A nagy hiány pótlására figyelmeztette az evangélikus egyházat a laikus igehirdetők elterjedése Svédországban és Norvégiában. 1908 óta érettségit tehetnek Dániában kivételes esetekben oly ifjak is, kik gimnáziumot nem végeztek, s ezek az írásbeli érettségi vizsgálatnál bizonyos kedvezményben is részesülnek. Ezzel kapcsolatosan felmerült az az eszme, hogy kiváló arravalóság és rátermettség mellett szenteljenek fel papokká olyan művelt világi férfiakat is, a kik az egyetemen theológiai tantárgyakat nem hallgattak. így remélnek egyesek kiváló erőket nyerni az egyháznak, kik nem dicsekedhetnek ugyan theológiai ismerethalmazzal, de lelkesedéssel, buzgósággal, odaadással igyekeznek előmozdítani istenországát. A theológiai tanulmányok, vizsgák daczára sok világias gondolkodású, érzelmű ember kerül a papi pályára; viszont világi pályára vittek életviszonyai nem egy embert, a ki a papi pályán áldással működhetett volna. A tárgyalások eredménye egyelőre az, hogy a lelkészek theológiai képzését hagyják érintetlenül, csupán azt kívánják, hogy a theológiai tanárok a gyülekezeti életben élénkebb részt vegyenek s időnként a templomban is hirdessék Isten igéjét. A leendő lelkészek egy nagyobb vidéki város közelében fekvő falusi gyülekezet lelkészénél nyerjenek kisebb csoportokban elhelyezést. Ezeket azután egy tapasztalt lelkész bevezeti a teendőkbe. A gyakorlati kiképzés menetét egy prépost így tervezi: A ki különösen tetszeleg magának a fiatal kandidátusok közül retori képességében, azt elküldöm egy nagyot halló öregasszony beteg ágyához, hogy olvassa fel neki Seriver egyik prédikáczióját. A konfirmándusok oktatásához együtt készülünk el a kandidátusokkal. Együtt meglátogatjuk a híveket és beszélgetünk azokkal. Prédikálnak a kandidátusok félreeső kis falvakban; társaik a hivek között hallgatják a prédikácziókat. A vidéki város nagy közkórházában a kandidátusok bizonyos időközökben látogatásokat tesznek. Az igazságügyminiszter engedelmével meglátogatják a kerületi börtönt s magukra vállalják a fegyenczek lelkigondozását. A nagy hadgyakorlatok idején engedelmet kapnak, hogy a táborba mehessenek, s ott a betegeket ápolhassák s pihenők alatt a legénységgel érintkezhessenek. A falusi lelkész-szemináriumban elhelyezett kandidátusok nem olvasnak fővárosi, hanem csak vidéki lapokat. Gyakorolják magukat a tisztességes polémiákban, mely nem hazugsággal és ellenfele szavainak elcsavarásával igyekszik a helyes álláspontot megerősíteni. A gyakorlati lelkészképzés eme főbb vonásai általános helyesléssel találkoztak s alapos megtárgyalás után valószínűleg nemsokára életbe is lépnek. Nálunk is aktuális kérdés a lelkészképzés rendezése — s nálunk is sokkal fontosabb a gyakorlati képzés reformálása. A mi helyzetünk még sokkal nehezebb, mint dán testvéreinké, kiket az anyagi kérdések súlya nem nyom. Másrészt ott minden czélszerű reform az államegyház nehézségeibe ütközik, míg nálunk az autonómia — bár tudnánk használni okosan — sokkal több teret nyújt a szabad mozgásra. Dr. Szeberényi Lajos Zs ev. lelkész. NEKROLOG. POLGÁR JÁNOS Május derekán elhunyt egy azok közül a féligmeddig elfeledetten harezoló „névtelen hősök" közül, a kik ott lenn a végeken annak a maroknyi magyarságnak a fönnmaradásáért küzdenek, az elszórt csontokat összeszedik és azokba az evangélium lelkét lehelik. Mindössze ötödfél esztendeig munkálkodott a szlavóniai misszióban, azután elszólította az Úr. Nálánál hívebb szolgát aligha temettünk egyhamar; méltó azért, hogy sírhalmára, ha késve is, egy-egy könnycseppet hullajtsunk . . . 1904 őszén két jó barát iratkozott be a budapesti ref. theológiára. Mindkettő a római egyház tagja volt még néhány hónappal előbb. Mindkettő a budapesti tud. egyetem hallgatója volt: az egyik a jogi, a másik a bölcsészeti fakultást végezte. Mikor az egyiknek a lelkében megszületett a vágy, hogy odahagyja a római egyházat s a sokat igéro jogi pályát és beáll a magyar kálvinista Sión szegény őrállói közé: a testvéri szeretetté erősödött baráti szeretet a másikat is vele vitte. Mindkettőnek az lett a szíve vágya, hogy elmennek tengerentúlra szakadt véreink közé, hogy segítsék megtartani azokat az Istenhez és a hazához való hűségben. Valamikor együttjártak első elemibe, most— íme — egy új élet ösvényeit tapossák együtt. Mikor az egyik barna ábrázata föltűnt a theológia udvarán, mindenki szinte várta, hogy nyomában nemsokára föltűnik egy még feketébb ábrázatú nyúlánk ifjú, az elmaradhatatlan szivarral a szájában. El is nevezték ,.K. I. árnyékának". Két év múlva, a mikor a theológiát elvégezték, egyikük kikerült Skócziába, a másik pedig a szlavóniai