Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-23 / 30. szám

Közoktatásügyünk belső küzdelmei és teendőink. A vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésének tárgyalása bőséges bizonyságát szolgáltatta annak, hogy egyfelől az egyoldalú felekezetieskedés, másfelől a nemcsak vallástalan, de némely frakczióiban egyenesen vallásellenes szabadgondolkodás mennyire reávetette magát az iskolákra, hogy azokat a maga képére átformálván, a saját szellemében nevelhesse a következő generácziókat, De nemcsak a képviselőházi tárgyalások tesznek e felől bizonyságot, hanem a legközelebb tartott tanári és tanítói gyűlések is, a melyeken nemcsak sok szó eset a két ellentétes irányról, de a melyeken valóságos megütközését is szemlélhettük azoknak, vagy egymással, vagy a higgadt liberális felfogással. A jelennek és a közel jövőnek zenéje az, a melynek disszonáns hangjai ütik meg füleinket a lefolyt vitákból és ütközetekből. De bármilyen sértő is ez a zene és bármilyen disszonánsok is annak ki-kivágódó hangjai, nekünk protestánsoknak mégsem szabad az előtt füleinket bedugnunk. Ellenkezőleg komolyan kell figyelnünk reá, mert nagy érdekeink és nagy értékeink forognak koczkán. Reánk protestánsokra, akár mint egyházra, akár mint iskolafenntartókra nézve épen nem lehet közömbös, hogy a két irány közül melyik jut uralomra, vagy pedig, hogy a kettő között megtalálják-e tanügyi kormányaink és iskoláink azt a középutat, a melyen haladva, iskoláink nemcsak a nemzeti kulturának, de a valláserkölcsi nevelésnek is termékeny melegágyai lehetnek. Nem árt azért, ha a két irány iskolai törekvéseivel közelebbről is foglalkozunk, s látván a helyzetet, felismerjük teendőinket. Az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület közgyűlésén dr. Négyessy László elnök és Sajó Sándor főtitkár utaltak az ellentétes irányzatoknak az iskolák és a tanárság belső békességét megbontó természetére. Dr. Négyessy csak burkoltan fejezte ki erre vonatkozó véleményét; de szavaiból azért ki lehet jól érteni, hogy a két ellentétes irányzat küzdelme nemcsak megvan a középiskolákban, de azok külső támogatásban is részesülnek és nagyon alkalmasak arra, hogy a tanárság figyelmét és erejét elvonják a tulajdonképeni munkatérről és meghasonlást támasszanak a tanárság körében. E kedvezőtlen jelenségekkel szemben komolyan, bölcsen hangsúlyozta: „Nekünk, tanároknak, egyértelműleg állást kell foglalnunk minden olyan kísérlet ellen, a mely az oktatásügyet idegen czélok és tényezők alá rendeli. Nekünk nem szabad magunkat pártok eszközeiül átengedni . . . A tanárság, ez a nagy, intelligens testület, önmagától meg fogja találni az emberiséget mozgató eszmék apprecziálásában a helyes módot és mértéket. Egyik oldalról sem kell erőszakoskodni a tanárság lelkiismeretén, mert minden erőszak ellenkező hatást szül." Majd, mintegy a két irányzat vezetői felé fordulva mondá: „Ne tételezzük fel könnyen, hogy mindaz vallástalan, a ki nem gondolkozik velük egyformán. De viszont egy-egy fiatal ember, a ki a forrongás korszakát éli, vigyázzon és ne tegyen olyan nyilatkozatokat, a melyek az emberiség millióinak ezredéves nagy és szent érzelmeit sértik. Bármint gondolkozzék valaki, de felfogásával tüntetni egyszerűen a jó nevelés legelemibb parancsa ellen van." — Sajó Sándor főtitkár már leplezetlenebben nyilatkozott a tanárság körében folyó belső, de az iskola szellemében is érvényesülő belső harczról. Tagadva a szabadgondolkodás vallásellenes és hazafiatlan voltát, nyíltan reámutatott a kongregáczióskodásra, mint a belső harcz okára. De reámutatott nyíltan arra is, amire már Négyessy elnök is czélzott, s a mi a dolgot még szomorúbbá teszi, hogy tulajdonképen nem világnézletek ütköznek, hanem csak önző, hatalmi érdekek, a melyek egyik vagy másik, de főként a kongregácziós irányzat útján és által remélik kielégíttetésüket. A kongregácziós tanárok gyakran nem is r. katholikusok; de törtetnek előre és nem is siker nélkül, a mint azt az utóbbi évek igazgatói és főigazgatói kinevezései bizonyítják. E kongregácziós törtetők könnyű boldogulásának láttára elvész a tanársángnak a munka érdemébe vetett hite és. ennek hatása alatt a jobbak félre vonulnak, azzal a szomorú meggyőződéssel, hogy ez a világ nem az Ő világuk. A közgyűlés úgy az elnök, mint a főtitkár szavait lelkes helyesléssel fogadta, s ez a helyeslés reménységet nyújt arra nézve, hogy a középiskolai tanárvilág többsége csakugyan nem engedi hatalomra jutni körében a szélső irányzatokat, hanem megmarad hivatása magaslatán. Ezt a reménységet azonban nemcsak szivünkben kellene táplálni, hanem megvalósuláshoz is kellene segíteni. Hogy miként, majd megmondjuk alább. Most még csak lássuk tovább a küzdelem jelenségeit. Egy másik jelenség a polgári iskolai tanárok közgyűlésén tűnik fel. Míg a középiskolai tanáregyesületben a kongregácziós irányzat túlkapásai ellen kellett állást foglalnia a higgadt többségnek, addig a polgári iskolai tanáregyesületben a destruktív szabadgondolkodókat kellett visszaszorítani. Nem kevesebb, mint 141 aláírással adott be egyik fővárosi polg. leányiskolái igazgató indítványt arra nézve, hogy az egyesület az erkölcsi oktatás úgy tartalmi, mint módszeri kérdéseinek megvitatását vegye programmjába és tűzze ki a jövő évi közgyűlés napirendjére. Maga az indítvány úgy volt ugyan fogalmazva, mintha az indítványozók nem akartak volna egyebet, csupán csak a témának pedagógiai szempontból való tudományos megvitatását, s ezzel a fogalmazással megejtettek még egy derék református pedagógiumi tanárt is; de a ki ismeri az indítványozó gondolkozását és a forrást, a melyből az indítvány fakad, az tisztában van azzal, hogy a czél tulajdonképen a vallásos alapon való erkölcsi nevelésnek a polgári iskolából leendő kiküszöbölése és annak helyébe a szabadgondolkozók független moráltanításának beállítása volt. A gyűlés 43 szóval 21 ellen kimondta ugyan, hogy a kérdést leveszi a napi-