Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-18 / 25. szám
útat talált, a mi nem lényege a keresztyénségnek. Azért a protestánsoknak nemcsak szabad, de kötelező is a kritika és a vizsgálódás, sőt protestáns keresztyénre nézve dogma nem is létezhetik. Nemrég, némileg kedve ellenére, belekényszerítették Harnackot az apostoli hitvallás fölötti vitákba is, a melyekben a porosz egyház antagonizmusai kiéleződtek. Harnack felfogása ebben az, hogy e hitágazat igen sokat és igen keveset tartalmaz arra nézve, hogy kielégítő alapul szolgálhasson az ordináczióra s azért ő rövidebb szimbólumot ajánl, mely aztán szigorúan legyen követelhető (Das apostolische Grlaubensbekenntnis. Ein geschichtlicher Bericht nebst einem Nachworte. 1892.). Ujabb munkái közül felemiitjük még a „Geschichte der altchristlichen Literatur bis Eusebius"-t (két rész 1897), „Die Mission und Ausbreitung des Christentums in den ersten drei Jahrhunderten" (1902); majd új-szövetségi tanulmányait „Beitráge zur Einleitung in das Neue Testament" czímmel 1906-ból és a csak 1907-ben összegyűjtött szocziális irányú dolgozatokat „Tanulmányok a szocziális evangéliumból" czím alatt. Mint író és mint előadó tanár Harnack egyaránt mély nyomokat hagyott korunk theologiai felfogásában. Egész nemzedéket nevelt fel, mely eszméit túlvitte Németország határain is. Tudományába beleoltotta a maga gondolkodása alapvonásait, az evangélium vizsgálatának abszolút szabadságát, a spekulatív theologia iránt való idegenkedést s a keresztyénségnek mint valláserkölcsi életelvnek és nem mint elvont theologiai rendszernek ideáljait. V. S. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi beszédek. Irta: Lukácsy Imre laskói reform, lelkész. I. kötet ára fűzve 4 K, kötve 4-80 K. Nagybánya. Nánásy István nyomása. 191 lap 8". Lukácsy Imre ismert munkása már magyar ref. theol. irodalmunknak, „Szent János evangéliumának magyarázata" (dr. Dods Márk után) ós „Krisztus visszajövetele" c/.. biblia-theozófiai tanulmánya folytán már ismertük írói képességének jellegzetes vonását. Különösen biblikusnak, mélyen logikusnak s inkább értelmi hatásokkal dolgozó, nyugodt, mint érzelmi motívumokkal elhatározó, temperamentumos szónoknak mutatja magát, ebben a 24 beszédet tartalmazó új kötetében is. E kötetet, mely a krisztusi hit mélységével szerencsésen párositja a keresztyén bölcsészet magasságát, lendülni kezdő magyar prot. theol. irodalmunk egyik eseményének és nyereségének tartom, bár némely beszédében az erkölcsi felfogás prófétai szigora ós kérlelhetetlen, zord fensége felülmúlni s elnyomni látszik is a Krisztus evangéliumának hívogató, meleg verőfényét... E 24 beszéd közül 16 az alkalmi és 8 a közönséges beszéd. Az alkalmiak közül 3 adventi, 1 újévi, 3 böjti, 1 nagypénteki, 1 templomjavítási, 1 nyári úrvacsorai, 2 beköszönő, 1 kibucsuzó, 8 közönséges vasárnapi. Lukácsy a szónoki beszéd tárgyát mindig a szövegszóról szóra idézett vezérgondolatával fejezi ki, sőt e vezérgondolatot is mindig a szóról szóra idézett alrészekkel világítja meg. Ez által mintegy kényszeríti magát hogy a textushoz egészen hozzá forrjon és kizárja azt, hogy más tájakra elkalandozzék. „Minden jó egyházi beszéd alapja a szentírás, — mondja előszavában —- tartalma az alapige kibővítése, feladata az írás tárgyilagos [értelmének megállapítása s a feltalált igazságok alkalmazása; végczélja pedig a valláserkölcsi élet építése s a Krisztus Jézus által alapított Isten-országának terjesztése. Ezeket a fő irányelveket tartottam szem előtt beszédeim írásánál. A főtétel mindenütt az alapige vezérgondolata, szószerint az írásból véve. A felosztás s annak kidolgozása nem egyéb, mint az alapigének természetes részeire bontása, magyarázása és alkalmazása." És e felfogás mellett tényleg úgy hozzánő textusához, hogy ha alapigéinek vezérgondolatát fának tekintem, mely az üdvtörténet termő földjébe szívgyökere által ereszkedik alá, 'szerzőnk lelkének gondolat- ós érzésvilága e fa nedvkeringósének parányává válik, mely a szívgyökértől a törzsön át szemünk láttára emelkedik fel az árnyatadó lombozatig és e lombozat alatt rejtőző gyümölcsökig. És a mi gondolatvilágunk is vele együtt emelkedik, fel a lombig, fel a gyümölcsig. És e nedvkeringés vonzó körzetéből nem szabadulhatunk a lomb tetején, az Ámen elhangzásánál sem. Kell-e ennél több, bár ha műve fogyatkozásait is ismerjük? „Hibátlan müvet várva, azt kivánsz, Mi nem volt, nincs, nem is lesz soha, Mindig csak a szerző czélját tekintsd S többet ne várj annál, mit adni kivánt. Helyes módot, ha jól használni tud, Csekély hibák mellett is tapsra méltó." (Popé: Kísérlet a kritikáról.) Azt csekély hibának tartom, hogy a szöveghez való merev, szinte aggodalmas ragaszkodás mellett néha a felosztás nem elég kerekded, mint a 3. sz. beszédben, hol ez a főgondolat a főtétele: „íme, itt van Illés!", a nagy prófétát kora erkölcsi viszonyainak (I. r.) és a hatalmas uralkodóról festett képnek (II. r.) tükörében mutatja be, de a Megváltónak bemutatása (III. r.), korunk hasonló erkölcsi világával, nincs alapige szerint, magából az alapigéből, szinte kényszerítő következéssel, szervesen az I. II. részhez fűzve. E III. részt, mint alkalmazást, az I. II. részbe lehetett volna felszivatni. Csekély hibának látom a 7. beszédnek ilyetén részeire bontását: „Távozz tőlem sátán !í l ... Nézzük meg közelebbről. I. mi változtatta a hitteljes apostolt sátánná, 2. mik az emberi s 3. mik az isteni dolgok?" Szerintem a főgondolatot írásszerű alrészekre így kellett volna felbontani: mert (I. r.) bántásomra vagy nekem; (II. r.) mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem (III. r.) csak az emberi dolgokra. E felosztás az egész beszéd tartalmára illik.
