Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-04 / 23. szám

nek meghalni, a szívet minden salaktól megtisztítani, hogy vegyük a Szentléleknek ajándékát. Szegények, nagyon szegények vagyunk, s talán sohasem volt nagyobb szükségünk a Lélek ajándékára, mint ma, a mikor ritkán találunk igaz lelkesedést, önzetlen munkálkodást, csak sötétséget, lelketlenséget, mélységes halált. S miért vagyunk olyan szegények? Azért, mert az ingyen való kegyelmi ajándékot nem értékeljük s nem akarjuk elfogadni. A legnagyobb, legdrágább, legfelségesebb ajándékot elvetjük, hogy énünk összes erőivel muló javakat szerezzünk. Az ajándékért ajándékozzuk Krisztusnak szívünket. 0 csak ezt kívánja tőlünk, hogy aztán azt megtöltse az ő lelkével, az ő szeretetével, az ő örök, soha el nem fogyó kegyelmével; hogy kiragadjon a posványból s repüljünk vele sasszárnyakkal a kéklő, tiszta, ragyogó magasságba, hogy legyen a megváltott lelkeknek igaz, szent boldogító, üdvötadó nagy pünköstje ! Jövel Uram, Jézus! Szállj be megkeseredett, bűneink fölött könyeket síró sziveinkbe, hogy érezzük lelked melegét s vegyük lelkednek éltető, megújító, megszentelő ajándékát! Keresztesi Samu. A nagy harcz kezdete. A képviselőházban forróvá lett a levegő. A vallás-és közoktatásügyi tárcza költségvetése van napirenden. A levegő forróságát azonban nem a közoktatásnak, nem is az egyházpolitikának fontos kérdései idézték elő, hanem az a harcz, a mely a „szabad gondolkodás" és az ultramontanizmás között kitört. A „szabad gondolkodás" nevében felszólalók az ultramontanizmust, különösen annak iskolai exponensét, a Mária-kongregácziókat támadják; — az ultramontánok pedig a szabadgondolkodók és a szabadkőművesek ellen indítottak heves harczot. A tárgyalások ilyen mederbe sodródásának, őszintén mondjuk, nem örülünk. Sokkal fontosabbnak és íidvösebbnek tartanánk, ha a szélsőségek csatázása helyett a magyar kultúra és a felekezeti egyenlőség és viszonosság nagy kérdései felett folyó komoly eszmecserének lehetnénk szemlélői. De bár ezt jobban szeretnénk, azért mégsem csodálkozunk a kitört harczon; sőt megvan a hitünk az iránt is, hogy az némileg meg fogja tisztítani nemzeti közéletünk levegőjét, s majd ha az elemek kitombolták magukat, tisztábban fog ragyogni felettünk a békességnek napja. A harcz kitörése felett, ismétlem, nem csodálkozunk. Társadalmi, kultúrpolitikai és egyházi közéletünk az utóbbi esztendőkben olyan hatások, olyan nyomás alá került, a mely alatt annyi explosiv erő gyűlt össze innen is, onnan is, a melynek elvégre ki kellett törnie és meg kellett ütköznie egymással. Gróf Tisza István ezeket az explosiv erőket a „szektariauizmus" erőinek nevezte. Két táborra oszolnak ezek. Az egyikbe azok az erők tartoznak, a melyek elfogult, túlbuzgó, elmaradt vallásfelekezeti törekvéseken kezdődve, ultramontanizmus névvel a középkort igyekeznek visszaállítani, vallási türelmetlenségével, a szabad gondolat és a haladás megkötözésével. A másik tábort pedig azok az erők alkotják, a melyek, ennek reakcziójaként, az egyedül üdvözítő atheizmusnak és a kozmopolitizmusnak a veszedelmét akarják reánk zúdítani. E két ellentétes tábornak egymással való szembenállására és a közöttük a külföldön már nagy, vészes erővel folyó küzdelemre lapunk már nem egyszer mutatott reá. Nem kellett hozzá semmi különös jósló tehetség, a mikor megjövendöltük azt is, hogy a két tábor harcza minálunk is el fog következni. íme már meg is indultak az előcsatározások, magában a törvényhozó testületben is. Még csak az előcsatározások kezdődtek meg és mégis milyen puskaporossá vált egyszerre a levegő. Milyen lesz, ha majd a komoly harczra kerül a sor! Hogy rá kerül-e, azoknak a bölcseségétől és meggondoltságától függ, a kik egyfelől a két tábor vezetői, másfelől és pedig legfőképen azokétól, a kik e nemzet kormányzására és életének irányítására elhivattatva, kell hogy a két tábor felett állóknak érezzék és bizonyítsák magukat. A megindult küzdelemben az ultramontanizmus érzi magát megtámadottnak és sebeit mutogatva panaszolja fel azokat a sérelmeket, a melyeket az ellenfél a róm. kath. hitéletnek okozott és okoz támadásával. Nem akarjuk védeni az ellenfelet sem, mert mi is jól tudjuk, hogy az a szabadgondolkodás, a melynek a képviselője és vezére a magyar szabadkőművességnek egy újabb frakcziója, már nem csupán a gondolat szabadságáért küzd, hanem lerombolására tör az állam és a társadalom valláerkölcsi és nemzeti alapjainak; de egyet, az ultramontanizmus siránkozása daczára is, meg kell állapítanunk, és ez az, hogy e destruktív irányzat törekvései csak reakcziók az ultramontanizmus fanatikus és a középkort visszahozni kívánó akczióval szemben. Rámutattunk már lapunkban a történelem világítása mellett arra, hogy a szabad gondolkodás ama népek között vált romboló atheizmussá, a hol az erőket a középkori ultramontanizmus kötözte le ós akadályozta meg természetes haladásukban. A legtisztább patakból eredő élő viz is peshedő, miazmákat terjesztő mocsárrá válik, ha szabad lefolyásában akadályozva van. Vagy leássa magát a föld alá és elmálasztja még a sziklaalapokat is, hogy útat nyisson magának. Olasz-, Franczia-, Spanyolország és Portugália belső állami, társadalmi és valláserkölcsi konvulziói beszédes példái ennek a történelmi igazságnak. Hazánk történetének is szomorú lapjai azok, a melyekre az elfogult felekezeti törekvések és erőszakoskodások által támasztott harczok vannak feljegyezve. De jól esik azokról a lapokról azt is olvasnunk, hogy azok a harczok, ha temérdek emberéletet kívántak is áldozatul, mégis áldást is hoztak a hazára, a vallásszabadság kivívásával és a magyar nemzeti alkot-