Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-12 / 11. szám

168 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 11. száui. kulturális góczpontok, mint Kassa, Szeged, Szombathely, Nagyvárad stb. új középiskolák nyitásának. Végeredményként odajut a szerző, hogy az állam saját érdeke és a közművelődés ellen vét, midőn életreképtelen helyeken, „nyomorult falvakban" iskolákat .állít, vagy segélyezésével a szükségszerű enyészettől megment, ahelyett, hogy azon a pénzen ott állítana fel új iskolákat és segélyezne, fejlesztene már'meglevőket, a hol azokra szükség van és ahol a nemzet hasznukat is láthatná. A „nyomorult falvak" között, a hol az iskolák csak „tengődnek", — fájdalom — Gyönk is meg van említve. Így gondolkozik a néptelenséggel küzdő középiskolákról egy oly férfiú, a ki nem egyes községek szempontjából nézi művelődési politikánkat, hanem az ország közérdeke és közszükséglete szempontjából. Maga a szerző is hangot ad annak a gondolatnak, hogy az ilyen intézetek megértek a megszüntetésre és nem mesterséges táplálásra, hanem a segély elvonására méltók. Olyan józan elvek ezek, a melyek előtt nekünk is meg kell hajolnunk, a kiknek feje felett szinte a halálharangot húzza a czikk írója. Mi lenne velünk és a velünk egy sorban sínylődő felekezeti intézetekkel, ha Benisch nézetei uralkodóvá lennének s az állam megvonná tőlünk segítő kezét ? Pedig ez oly egyszerű. Szerződéseink a költségvetési törvény alapján biztosítják évi államsegélyünket, tehát egy tétel kihagyása — a mit a törvényhozás bármely évben megtehet — tőlünk a bevételeknek majdnem felét megvonhatja. Ez egyértelmű iskolánk bezáratásával, és az ország érdekét nézve, szót se lehetne tenni ezen eljárás ellen. Ilyen módon lebeg fejünk felett Damokles kardja. Ma még nem méltatták a Benisch által kifejtett gondolatot, de az minden perczben megszívlelésre találhat. Ezt a körülményt szükségesnek tartottuk felhozni akkor, a mikor iskolánk népességének megakadályozhatatlanul bekövetkező apadását látjuk a dombóvári gimnázium megnyitásával kapcsolatban. Az új épület, az internátus eddig csak pium desiderium számba mehettek; de most, a midőn egy közvetlen közelben megnyíló új gimnázium versenye fenyeget bennünket, égető szükségként jelentkeznek előttünk. Hiába nézünk körül, e helyzetben Gyönkön segítő kezet nem látunk, ekkora erőt sehonnan se várhatunk. Méltán támad lelkünkben kétség aziránt is, vájjon ez az óriási befektetés lábra tudná-e állítani iskolánkat; nem járnánk-e úgy evvel is, mint a mult évszázad minden befektetésével, hogy segítsége csak ideig-óráig tartó volt, néhány év multán az elhárítottnak hitt veszedelem újabb erővel tört reánk? Ez a helyzet ma. Nemcsak Dombóvár zárult be előttünk, nemcsak a naggyá tehető református központtól estünk el, hanem létünket is szinte lehetetlenné tették a változott körülmények. Azon a vidéken, a melyen Szekszárd, Bonyhád és Dombóvár hozzánk képest erős főgimnáziumok működnek: a mi gyenge, szegény intézetünk nem bírhatja a versenyt. (Folyt, köv.) Baky István. BELFÖLD. Közérdekű döntvények. III. Az elhalt néptanító után hátralékban maradt nyugdíjintézeti járulék nem érvényesíthető a tanító özvegyét és árváit az 1868: XXX VIII. törvényczik 140. §-ának rendelkezéséhez képest megillető félévi tanítói járandóság ellen. 5564/1910. K. sz. (3 Felsége a király nevében a magyar királyi közigazgatási biróság néhai S. Antal róm. kath. tanító özvegye, született K. Rozáliának panaszát a vallás- és közoktatásügyi magyar királyi miniszter 1909. évi szeptember hó 9-én 82125., illetve 1909. évi november hó 3-án 120357. száui alatt kelt rendelete ellen, mellyel a nevezett tanító után hátralékban maradt 443 korona 7 fillér nyugdíjintézeti járuléknak az özvegyi ellátásból való levonása elrendeltetett, — 1910. évi aug. hó 23. napján tartott nyilvános ülésében az 1896: XXVI. törvényczikk 53. §-a alapján vizsgálat alá vévén, következőleg ítélt : A magyar királyi közigazgatási biróság a panasznak helyt ad: az özv. S. Antalné, született K. Rozália özvegyi ellátására kirótt, fentebb megjelölt nyugdijintézeti járulék törlését s az e czímen már levont öszszegnek a nevezett részére való kiszolgáltatását elrendeli. Indokok: A vallás- és közoktatásügyi magyar királyi miniszter a vitás nyugdíjintézeti járulék levoáásának indokolásául 53024/1910. és 78442/1910. szám alatt kelt felvilágosító irataiban azt adja elő, hogy a tanító elhalálozása esetén ennek hátralékos nyugdíjintézeti tartozása a hátrahagyott özvegytől, illetve árváktól azért vétetik követelésbe: mert ezek az 1868. évi XXXVIII. törvényczikk 140. §-a értelmében a néhai férj, illetve atya fizetését fél éven át élvezik s ezt a fizetést — a miniszter nézete szerint — ugyanazok a közterhek terhelik, a melyek azt az elhalt tanító élvezetében terhelték ; vagyis ugyanaz a fizetés az 1891 : XVIII. törvényczikk 12. §-a értelmében az országos tanítói nyugdíjintézeti járulékok fedezésére szolgál. Ha pedig az özvegy az elhalt férj nyugdíjintézeti tartozását az ezen teher mellett élvezett félévi fizetésből le nem rótta — a mint Özvegy S. Antalné tényleg le nem rótta — az, mint a fizetéssel az özvegyre átháramlott teher továbbra már az özvegy tartását képezi, tehát az özvegy ellátásából ép oly joggal levonható, miként az tanítók nyugdíjából is általában levonatik. Ámde a magyar királyi közigazgatási biróság általános közigazgatási osztályának 1909. évi február hó 10-én hozott XVII. számú döntvényében megállapíttatott, hogy a nyilvános népoktatási tanintézetek és kisdedóvó-intézetek tanítói és nevelői nyugdíj- és gyámpénztára irányában a tanítót (óvót, nevelőt) terhelő járulék nem érvényesíthető az özvegyet